Jelen cikk a tanulmányi szerződések tartama kapcsán azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi jelentheti az egyensúlyt a munkáltató által nyújtott támogatás és a munkavállaló munkája (ellenszolgáltatása) között, azaz milyen elvek alapján határozható meg a munkáltató által nyújtott támogatás és a munkavállaló által ennek fejében kifejtett munka közötti arányosság.

A kérdés gyakorlati megközelítése kapcsán a tanulmányi szerződés tartama, a tanulás ideje és a munkáltató által a munkavállalónak fizetett támogatás (a tanulás ellenértéke) olyan kombinációkban fordul elő, melyek sokszínűsége az alábbi problémákat veti fel: előfordulnak hónapokig, akár évekig tartó tanulmányi szerződések, amely néhány százezer forintjába kerülnek a munkáltatónak. Találkozunk csupán hetekig, legfeljebb egy-két hónapig tartó, de speciális képzettséget adó, ezért akár milliókba kerülő tanfolyamokkal, továbbképzésekkel. A kérdés abban rejlik, hogy rövid ideig tartó képzések sokkal nagyobb befektetést igényelhetnek a munkáltató részéről, mint az időben elhúzódó, de olcsó tanulmányok. Mi az a tényező, ami meghatározza a munkavállaló kötelezettségének idejét? A tanulmányok eltérő ideje és ára olyan sokszínű kombinációkat szül, melyek kapcsán szükségszerűen eltérően kell alakulnia annak az időnek, amit a munkavállalónak ezért cserébe a munkáltató állományában kell töltenie.

A tanulmányi szerződés célja

A munkáltató a tanulmányi szerződést azért köti meg a (leendő) munkavállalójával, hogy gondoskodjon a színvonalas, versenyképes munkaerőről, aki a piaci kihívásoknak megfelelő, a munkáltató elvárásaihoz igazodó munkát fog végezni. Másként fogalmazva azért fizet a munkáltató, hogy a munkavállaló a megszerzett tudását a munkáltató érdekeinek szolgálatába állítsa, magasabb profit, további előnyök realizálása céljából felhasználja. A munkavállaló a munkaerejét bocsátja áruba, és azért, hogy ez az „áru” értékesebb legyen, azaz több hasznot termeljen, a munkáltató hajlandó anyagi erőforrásokat áldozni. Az egyik oldalon álló szolgáltatást, kötelezettséget ismerjük: objektíve adott, pénzben kifejezhető az a támogatás, amit a munkáltatót terheli. A kérdés az, hogy a munkavállalónak mennyi ideig kell ezért a munkát ennél a munkáltatónál végeznie? Azért fizeti a tanulmányokat a munkáltató, hogy utána az ő érdekében dolgozzon a munkavállaló. A kérdés, hogy meddig?

A munkaviszony tartama

Az Mt. 110. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a másik fél pedig kötelezi magát arra, hogy egyrészt a finanszírozott tanulmányait folytatja, másrészt a képzettség megszerzését követően a szerződésben meghatározott időn keresztül a munkáltatóval fennálló munkaviszonyát fenntartja, ennek tartama legfeljebb öt év lehet.

A munkáltató oldalán az idő meghatározott: ameddig tartanak a tanulmányok, addig nyújtja a támogatást a munkáltató. A munkavállaló oldalán azonban az idő nincs meghatározva. Az Mt. 112. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a tanulmányi szerződésben a támogatás mértékével arányosan meg kell határozni a munkavállaló által a munkáltatónál kötelezően munkaviszonyban töltendő idő tartamát. A jogszabály az idő maximumáról rendelkezik, illetve arról, hogy a munkáltatónál kötelezően munkaviszonyban töltendő idő tartamát a támogatással arányosan kell meghatározni.

A foglalkoztatás idejét meghatározó tényezők

Azt, hogy mennyi ideig kell a munkavállalónak a munkáltatónál maradnia, két tényezőnek kell meghatároznia. Kisebb súllyal figyelembe kell venni a tanulmányok támogatásának idejét, illetve elsősorban azt, hogy ez mennyibe került a munkáltatónak.

A munkáltató profitorientált, nem „szerelemből” köti a szerződést, hanem azért, mert ezt egy üzletnek tekinti. Ez egy befektetés, amelyet azért eszközöl a munkáltató, mert hasznot remél belőle. Emiatt méltányolható a munkáltató azon érdeke, hogy legalább annyi ideig tartó kötelező foglalkoztatást határozzon meg a szerződésben, amennyi idő alatt a bekerülési költségei megtérülnek.

A tanulmányokat befejezett, immár továbbképzett munkáltató „korábbi énjéhez képest” hozzáadott értékkel rendelkezik. A tanulmányai következtében minden, a finanszírozott tanulást megelőzően hiányzott képességgel, ismerettel rendelkezik ahhoz, hogy magasabb értékű munkára „bevethető” legyen. Álláspontom szerint legalább annyi ideig kötelezhető a továbbfoglalkoztatásra, amennyi idő alatt megtérül a munkáltatónak a továbbképzés. Igaz ez abban az esetben is, ha ez az idő többszörösen meghaladja a képzés idejét.

Az a véleményem, hogy elsősorban tehát nem a finanszírozott képzés ideje veendő figyelembe a munkavállaló foglalkoztatása tartamának meghatározásakor. Jelszó: a munkáltató befektetett költségei. Semmiképpen sem abból kell kiindulni, hogy mennyi ideig tartott a finanszírozott tanulás. Hiába tartott csupán rövidebb ideig (hetekig, egy-két hónapig) egy képzés: ha speciális, kurrens, a munkaerőpiacon könnyen eladható, tehát értékes tudást adott, akkor a képzés idejét többszörösen is meghaladó tartam köthető ki a szerződésben a munkavállaló további foglalkoztatására.

Zárszó

A cikkben arra az álláspontra helyezkedtem, hogy nem elsősorban a tanulmányok ideje számít. Nem hagyható figyelmen kívül a tudás megszerzésének ideje sem, mert az is egy faktora a szerződéses kapcsolatnak. A tudás: érték. A lényeges pont, hogy ezt az értéket a munkáltató milyen áron szerezte meg.

Dr. Kurucz Ákos Bíró, Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság