Az alperesi munkáltató a 2008. június hó 12. napján közölt felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, amely jogorvoslati kioktatást nem tartalmazott. A jogi képviselővel eljáró felperes 2009. szeptember hó 21. napján – a felmondás jogellenességére hivatkozással – írásban felszólította a volt munkáltatóját az elmaradt munkabér megfizetésére, majd 2010. március hó 31. napján keresetlevelet terjesztett elő a felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezmények iránt. Arra hivatkozott, hogy az általános elévülési időn belül, tehát határidőben terjesztette elő a keresetlevelet, mivel nem tartalmazott jogorvoslati kioktatást a felmondás. A keresetlevél igazolási kérelmet nem tartalmazott.

A bíróság a felperes fenti hivatkozását nem fogadta el, a felperes keresetlevelét elkésettség okán idézés kibocsátása nélkül elutasította. Az elsőfokú bíróság az Mt. 202. § (1) és (2) bekezdés, a 12. § (5) bekezdés és a Pp. 107. § és 109. § (2) bekezdés felhívásával kifejtette, hogy a Munka törvénykönyve 202. § mint anyagi jogi szabály keresetindítási határidőt állapít meg, amelynek elmulasztása esetén a fél igazolással élhet. Az igazolásra a Pp. 107 -110. §-ok rendelkezéseit kell alkalmazni, amelyek a határidő anyagi jellegén nem változtatnak. Az igazolási kérelmet az elmulasztott cselekménnyel, jelen esetben a keresetlevél benyújtásával egyidejűleg kell előterjeszteni.

Az elsőfokú bíróság a határozatában kifejtette, hogy az elmulasztott határidő utolsó napjától számított 15 napos szubjektív és 3 hónapos objektív határidőn belül lehetett volna a keresetlevelet határidőben előterjeszteni. Ennek az időnek elegendőnek kell lenni arra, hogy a felperes felismerje, hogy sérültek-e a jogai, és ebből következően van-e oka a per megindítására. Az elsőfokú bíróság hivatkozott az Alkotmánybíróság 168/B/20005. AB határozatában kifejtett azon elvre, mely szerint a jogszabály nem ismerése senkit nem mentesít jogellenes magatartásának következményei alól. Ezen jogelv alapján a bíróság alaptalannak tartotta a felperes hivatkozását az alperes mulasztására. A bíróság utalt a jóhiszeműség és tisztesség általános elvére. Ennek tükrében súlyosan méltánytalannak tartotta a felperes eljárását a munkáltatóval szemben, és álláspontja szerint összeegyeztethetetlen a jogbiztonság, a jóhiszeműség és tisztesség elvével a felperes magatartása, jelesül az, hogy a 2008. júniusában közölt felmondással szemben 2010. márciusában forduljon bírósághoz, holott 2009. szeptemberében már észlelte a jogsérelmet (ekkor szólította fel a volt munkáltatót az elmaradt munkabér megfizetésére).

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését az alábbi hivatkozással: az Mt. 202. § (2) bekezdésében foglalt keresetindítási határidő lejártát követően a Pp. igazolási kérelemre vonatkozó szabályai szolgálhatnak kimentési lehetőségként. A 2009. szeptemberében közölt felszólítást követően a felperes további fél évet késlekedett a perindítással, és ezen késedelem körében semmilyen kimentési okra nem hivatkozott.
A másodfokú bíróság az alábbi álláspontra helyezkedett: az újabb jogszabályi rendelkezések tükrében a Legfelsőbb Bíróság eseti döntései nyomán kialakult bírói gyakorlat – mely szerint, ha a felmondás nem tartalmaz jogorvoslati kioktatást, a munkavállaló az általa sérelmezett intézkedés ellen az elévülési időn, három éven belül fordulhat munkaügyi bírósághoz – a továbbiakban nem tartható fenn. Az Mt. 202. § (2) bekezdése 2003. július hó 1. napjától kezdődő hatállyal beiktatta azt a rendelkezést, amely a keresetlevél benyújtására megállapított határidő elmulasztása esetére előírta az igazolást. Ebből következően a határidő elmulasztásához a jogvesztés következményét fűzte. Az Mt. 6. § (3) bekezdése előírja, hogy a munkáltató köteles megindokolni az írásbeli intézkedését, ha az ellen a munkavállaló jogorvoslatot kezdeményezhet, és ebben az esetben a jogorvoslat módjáról és határidejéről ki kell oktatni a munkavállalót. Ezen kötelezettség megsértésének azonban nincsen konkrét szankciója. Önmagában ebből a szabályból nem lehet levezetni azt, hogy az Mt. 202. § (1) bekezdésében meghatározott speciális esetekben is – a (2) bekezdésben írt speciális kötelezettséget figyelmen kívül hagyva – az elévülési időn belül lehetne benyújtani a keresetlevelet.

A munkáltató mulasztása - az, hogy jogorvoslati kioktatást nem tartalmazott a felmondás – nem biztosít kimentési lehetőséget az igazolásra nyitva álló határidőn túli időpontra. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a bírósághoz fordulás jogát tartalmazza. Ez a rendelkezés – az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt szabály alapján – nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra. Az eljárási törvényben rögzített keresetindítási határidő a bírósághoz fordulás alapjogának alkotmányos korlátozását jelenti. A jogbiztonság a jogállam fogalmának szerves része. Ez a fenti korlátozás pedig szükséges ahhoz, hogy a jogállam fogalmába tartozó jogbiztonság ne sérüljön. A jogbiztonság nem absztrakt, elvont szabály, nem csupán az Alkotmány megfoghatatlan, homályos fogalma, hanem élő szabály, az eljárási törvény értelmezését segítő alkotmányos iránytű. Ezzel a szabállyal összefügg az a kérdés, hogy egy munkáltatói intézkedés akár évekkel később sikeresen megtámadható-e a bíróság előtt. Abban az esetben, ha egy munkáltatói intézkedéssel szemben a felperes akár évekkel később sikeresen pert indíthat, sérül a jogbiztonság és a lezárt jogviszonyok megváltoztathatatlansága iránti igény.

Az Mt. 202. § (2) bekezdésében írt szabályra kell támaszkodnia a jogalkalmazónak, és ezen szabály mentén kell „kibontania” a keresetlevél előterjesztésére vonatkozó rendelkezések helyes értelmezését. Az Mt. 202. § (1) bekezdésében írt határidő jogvesztő határidő. Ennek elmulasztását igazolási kérelemmel lehet orvosolni. Az igazolási kérelem előterjesztésének határideje maximum három hónap lehet, tehát elvileg legfeljebb 30 nap + 3 hónap az a határidő, amelyen belül van jogi lehetőség a keresetlevél előterjesztésére.