A közalkalmazott nyugdíjasnak vallja magát, és igényli a 40 év után járó jubileumi jutalmát. A munkáltató nem fizet.
Csoportos létszámleépítés – a felmondási védelem fennállása
A felperes munkavállaló a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében munkaviszonyának a csoportos létszámcsökkentés keretében történt rendes felmondása jogellenességének megállapítását és a jogellenesség anyagi jogkövetkezményei alkalmazását kérte azt állítva, hogy betegállományára tekintettel felmondási tilalom alatt állt, ezen túlmenően a felmondás indokaként az alperes likviditási nehézségekre történő hivatkozása nem valós.
Első- és másodfok: jogszerű a rendes felmondás
A munkaügyi bíróság ítéletében a keresetet elutasította.
A rendes felmondás jogszerűségének vizsgálata körében a munkaügyi bíróság a likviditási nehézségekre alapított felmondási indokot valósnak és okszerűnek találta. Kifejtette, hogy a felperes január 1. és január 7-e között, majd február 22. és március 7-e között volt táppénzes állományban, az alperes így január 25-én jogszabálysértés nélkül tájékoztatta a csoportos létszámleépítés keretében történő felmondásról. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú
bíróság ítéletében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Döntésében rámutatott arra, hogy a csoportos létszámleépítés esetében az Mt. 94/E. § (2) bekezdése alapján az előzetes tájékoztatás közlésének időpontjában vizsgálandó az Mt. 90. § (1) bekezdése szerinti felmondási védettség, a felperes pedig ezen tájékoztatás közlésének időpontjában nem volt keresőképtelen. Utalt az akkor hatályos 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. § (1) bekezdés a) pontjára, miszerint a felmondási védelem akkor illette meg a munkavállalót, ha a felmondáskor az előírt mértékű munkaképesség-csökkenése a munkáltató által is tudottan már fennállt.
bíróság ítéletében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Döntésében rámutatott arra, hogy a csoportos létszámleépítés esetében az Mt. 94/E. § (2) bekezdése alapján az előzetes tájékoztatás közlésének időpontjában vizsgálandó az Mt. 90. § (1) bekezdése szerinti felmondási védettség, a felperes pedig ezen tájékoztatás közlésének időpontjában nem volt keresőképtelen. Utalt az akkor hatályos 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. § (1) bekezdés a) pontjára, miszerint a felmondási védelem akkor illette meg a munkavállalót, ha a felmondáskor az előírt mértékű munkaképesség-csökkenése a munkáltató által is tudottan már fennállt.
Felülvizsgálat: a felmondáskor még fennállt a védettség
A felperes felülvizsgálati kérelmében a megtámadott ítéletek megváltoztatását és a keresetének helyt adást kért. Szerinte a bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy a csoportos létszámleépítésről való előzetes tájékoztatáskor táppénzes állományban volt, a felmondás közlésekor az Mt. 92. § (2) bekezdés b) pontja szerinti védettségi idő még nem járt le, és a munkaképesség-csökkenése elérte az 50 százalékot. A munkáltató az egészségügyi védettségét nem vette figyelembe.
Legfelsőbb: a tájékoztatás és nem a felmondás közlésének időpontja irányadó
Legfelsőbb: a tájékoztatás és nem a felmondás közlésének időpontja irányadó
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában helyesen mutatott rá, hogy csoportos létszámleépítés esetében az Mt. 97/E. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az Mt. 90. § (1) bekezdésében meghatározott védelem fennállását a csoportos létszámleépítésre vonatkozó döntésről szóló Mt. 94/E. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontjában, és nem pedig a rendes felmondás közlésekor kell vizsgálni. Az előzetes tájékoztatás időpontja a perbeli esetben január 25-e volt, amikor is a felperes a peradatok szerint nem volt keresőképtelen. A felperes az Mt. 90. § (2) bekezdésében meghatározott 15 illetve 30 napos időszakot tévesen értelmezte felmondási tilalomként – és ebben tévedett az első fokú bíróság is –, ez a szabály ugyanis arra vonatkozik, hogy az Mt. 90. § (1) bekezdésében meghatározott hoszszabb tilalmi időszak után a felmondási idő 15 illetve 30 nappal később kezdődik. A felmondási idővel kapcsolatos ezen szabály esetleges megszegése nem teszi jogellenessé a felmondást, hanem felmondási többlet járandóság igénylésére adhat alapot. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben foglaltak alapján jogszabálysértést nem tárt fel, ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Így jogszerű a rendes felmondás.
A kedvezményes jubileumi jutalom feltételei
Figyeljük a dátumokat! A felperes közalkalmazotti jogviszonya 2004. szeptember 7-én lemondással szűnt meg az alperesnél. A munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében a kedvezményes – a Kjt. 78. § (4) bekezdése alapján 35 évi közalkalmazotti jogviszonyon alapuló – 40 éves jubileumi jutalom megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az igényét a 2003-tól fennálló rokkantságára és a 2004. szeptember 8-ától történt rokkantsági nyugdíj megállapítására alapította.
Első- és másodfok fok: jár a 40 éves jutalom
A munkaügyi bíróság ítéletében marasztalta az alperest. Az indokolás szerint a felperes 2004. augusztus 6-án közölte az alperessel írásban a lemondását, az alperes 2004. szeptember 7-én szüntette meg a jogviszonyt. A kedvezményes 40 éves jubileumi jutalomra való jogosultság elbírálása során a munkaügyi bíróság idézte a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) perbeli időben hatályos 23. §-ában foglaltakat, miszerint rokkantsági nyugdíjra jogosult az, akinek munkaképesség-csökkenése eléri a 67%-os mértéket, és ez az állapota legalább egy éven át fennáll. A 27. § (1) bekezdés a) pontja szerint pedig amennyiben az igénylő a megrokkanás időpontjában munkaviszonyban állt, a rokkantsági nyugdíjra való jogosultsága azon a napon nyílik meg, amelytől munkaviszonya már nem áll fenn, és táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül. Az idézett szabályt összevetve a Kjt. 78. § (4) bekezdésében foglaltakkal a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a rokkantsági nyugdíj folyósítása a közalkalmazotti jogviszony fennállása alatt nem volt lehetséges. Ezért a közalkalmazott szükségképpen csak a jogviszonya megszűnését követő napon részesülhetett rokkantsági nyugdíjban, amelyet viszont nem lehetett a jubileumi jutalomból kizáró feltételként értékelni, mivel a felperes 2003. június 27-én már rokkant volt, és a megszűnéskor 39 év 176 nap szolgálati idővel rendelkezett. Az alperes álláspontjával szemben a Kjt. 78. § (4) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy a rokkantsági nyugdíjra jogosultság és a jogviszony megszűnésének időpontja dátumszerűen fedjék egymást.
Felülvizsgálat: nem áll fenn a jogosultság feltétele
Az alperes munkáltató felülvizsgálati kérelmében fenntartotta a perben elfoglalt azt az álláspontját, hogy mivel a felperes közalkalmazotti jogviszonya 2004. szeptember 7-én szűnt meg, és a rokkantsági nyugdíját csak ezt követően, de visszamenőleg 2004. szeptember 8-ától kezdődően állapították meg, a kedvezményes jubileumi jutalomra való jogosultság szempontjából nem minősült nyugdíjasnak.
Legfelsőbb: a jogviszony megszűnésekor nem állt fenn a jogosultság
A felülvizsgálati kérelem alaposnak minősült. A Kjt. 78. § (4) bekezdése a (2) bekezdés c) pontjában foglaltakhoz képest kedvezőbb szabályt állapít meg a 40 éves közalkalmazotti jogviszonnyal járó jubileumi jutalom kifizetése tekintetében. A perbeli esetben a bíróságoknak abban a jogkérdésben kellett dönteniük, hogy a felperes esetében alkalmazható-e ez a kedvezőbb szabály, vagyis, a felperes megfelelt-e a törvényben előírt feltételnek. A Kjt. 78. § (4) bekezdésének teljes szövege az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában foglaltakhoz képest a következő: „Ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya megszűnik, és – legkésőbb a megszűnés időpontjában – nyugdíjasnak minősül [37/B. § (1) bekezdés], továbbá legalább 35 évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik, a 40 éves közalkalmazotti jogviszonnyal járó jubileumi jutalmat részére a jogviszony megszűnésekor ki kell fizetni.” E törvényi rendelkezésből következően a helyes értelmezés szerint a Kjt. 37/B. § (1) bekezdése alapján kellett vizsgálni azt a tényt, hogy a felperes legkésőbb a jogviszony megszűnésének időpontjában, vagyis 2004. szeptember 7-én nyugdíjasnak minősült vagy sem.
A Kjt. 37/B. § (1) bekezdése szerint a közalkalmazott akkor minősül nyugdíjasnak, ha – többek között – rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjban részesül [Kjt. 37/B. § (1) bekezdés h) pont]. A Kjt. 37/B. § (2) bekezdés meghatározza, hogy mit kell nyugdíjban részesülésnek tekinteni. Eszerint a közalkalmazott akkor részesül az (1) bekezdés b)-h) pontokban felsorolt nyugellátásban, amikor azt kérelmére megállapították. A jogvita elbírálása szempontjából tehát nem annak volt jelentősége, hogy a társadalombiztosítási szabályok szerint a felperes jogosult volt-e a rokkantsági nyugdíjra, hanem annak, hogy azt legkésőbb a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontjában kérelmére megállapították-e. Mivel a perben nem merült fel olyan adat, hogy a felperes részére a nyugdíjmegállapító szerv 2004. szeptember 7-én a rokkantsági nyugdíjat már megállapította, ezzel szemben annak megállapítására a közalkalmazotti jogviszony megszűnését követően, 2004. szeptember 21-ei intézkedéssel került sor (más kérdés, hogy a megszüntetést követő napra visszamenő hatállyal), a felperes esetében az elsőfokú bíróság a Kjt. 78. § (4) bekezdése szerinti kedvezőbb szabályt a jogszabályi feltételek meglétének hiánya ellenére alkalmazta.
Amennyiben a munkajogi szabályok szerinti nyugdíjasnak minősülés a közalkalmazotti jogviszony megszűnése után következik be, a 35 év alapján járó kedvezményes 40 éves jubileumi jutalomra jogosultság nem állapítható meg a törvényi feltételek hiányában. Mivel a másodfokú bíróság az elsőfok téves döntését a jubileumi jutalomra való jogosultság tekintetében jogszabálysértéssel hagyta helyben, a Legfelsőbb Bíróság a jubileumi jutalom iránti kérelmet elutasította.
Dr. Tálné Dr. Molnár Erika
Bíró, Legfelsőbb Bíróság
Bíró, Legfelsőbb Bíróság
Forrás: Humán Szaldó
