… A második esetben ketten töltenek be másfél státuszt, az önkormányzat ebből felet elvon. Csak a részmunkaidős közalkalmazott menthető fel a fenntartói határozat következtében? Végül egy munkájában megrokkant ember nem vagyoni kárigényének alaposságát ítéli meg a bíróság.
I. Az egyetértésre jogosult szakszervezet és a felmentés
A felperes munkavállaló a V. Szakszervezet egyik alapszervezetének titkárhelyettese volt. Az alperes munkáltató november 22-én csoportos létszámleépítésről értesítette, ennek kiadása előtt kérte a szakszervezet hozzájárulását. A V. Szakszervezet Területi Képviseletének vezetője november 24-én kelt levelében hozzájárulását adta a rendes felmondáshoz. A felperes december 6-ától a következő év augusztus 31-éig táppénzen volt. Az alperes december 6-án kelt rendes felmondásával a felperes munkaviszonyát megszüntette. Indokolása szerint az intézkedésre – mint ahogy arról a november 22-én kelt értesítésben tájékoztatta – azért került sor, mert a munkáltató határozatával december 1-től kezdődően csoportos létszámcsökkentést határozott el. Ennek ütemezéséről szóló döntés értelmében a felperes munkaköre megszűnt. A felperes keresetében a rendes felmondása jogellenességének megállapítását és ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, a felmondáshoz ugyanis hiányzott a szakszervezeti szerv előzetes hozzájárulása.
Első- és másod fok: jogellenes a felmondás
A munkaügyi bíróság a szakszervezeti egyetértés megadása körében úgy foglalt állást, hogy a V. Szakszervezet alapszabálya rendelkezett akként, hogy az elnökség gondoskodik a választott tisztségviselők jogvédelméről. A szakszervezet területi bizottsága szervezeti- és működési szabályzata (szmsz) sem a taggyűlést, sem a szakszervezeti bizottságot nem hatalmazta fel az egyetértési jog gyakorlására. A V. Szakszervezet Területi Képviseletének szmsz-e sem tartalmazott erre vonatkozó felhatalmazást, sem a titkári testület, sem a területi bizottság, de a területi képviselet vezetőjének jogai és kötelezettségei közt sem szerepel felhatalmazás az előzetes egyetértési jog megadására. A munkaügyi bíróság szerint a Területi Képviselet vezetője egyébként sem dönthetett egy személyben, ha a jogszabály szakszervezeti szerv, tehát testület döntését igényelte. Miután nem az arra hatáskörrel rendelkező szakszervezeti szerv adott előzetes hozzájárulást a felperes munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez, ezért a felmondás jogellenes. A bíróság az Mt. 100. § alkalmazásával 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg és elmaradt munkabér fizetésére kötelezte az alperest. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A szakszervezeti egyetértés elmaradása körében a kifejtette, hogy a munkáltatót terhelte megfelelő gondos eljárással annak megállapítása, hogy a szakszervezeti tisztségviselő esetében mely szerv minősült közvetlen felsőbb szakszervezeti szervnek, ennek megfelelően a munkáltatónak kellett viselnie annak kockázatát, ha nem az arra jogosult szervtől kérte az egyetértést.
Felülvizsgálat: fókuszban az előzetes egyetértés
Az alperes érvelése szerint az érintett szakszervezetet és a felperest terhelte mindazon tájékoztatás megadása, szakszervezeti dokumentumok munkáltató részére történő rendelkezésre bocsátása, amelyek áttanulmányozása alapján a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértését tudta volna megkérni. Az illetékes szakszervezet és a felperes Mt. 3. § (1)-(3) bekezdésbe ütköző magatartása okozta a munkáltatói felmondás jogellenességét. Ezért nem volt jogellenes a rendes felmondás, azt a bíróságoknak érdemben kellett volna vizsgálniuk. A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet indokolásának kiegészítését kérte arra vonatkozóan, hogy az előzetes hozzájárulás megkérése körében nem volt szerepe. Az alperes ugyanis maga is elismerte, nem a megfelelő szakszervezeti szervet kereste meg az ügybeli előzetes egyetértési jog gyakorlása során, ebből következően a felmondása jogellenes volt.
Legfelsőbb: nem a munkáltató kötelessége a jogosult szakszervezet felkutatása
Az alperesi felülvizsgálati kérelem alapos volt, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme viszont nem. Az eljárt bíróságok az alperes belső szabályzataiban foglaltak alapján helytállóan állapították meg, hogy az alperes rendes felmondását megelőzően az Mt. 28.§-ában foglaltaknak megfelelően a V. Szakszervezet előzetes egyetértését megkérte. A felperessel történt egyeztetést követően a szakszervezet Területi Képviseletének vezetője a rendes felmondáshoz egyetértését megadta. Az elsőfokú bíróság a V. Szakszervezet több szervét megkereste annak közlése iránt, hogy a felperes esetében melyik felettes szerv volt az előzetes egyetértés megadására jogosult, de a szakszervezeti szervek ellentmondásosan nyilatkoztak. Helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a V. Szakszervezet Területi Bizottságának szmsz-e sem az alapszervezeti taggyűlést, sem a szakszervezeti bizottságot nem hatalmazta fel az egyetértési jog gyakorlására. A V. Szakszervezet Területi Képviseletének szmsz-e sem tartalmazott erre vonatkozó rendelkezést, a titkári testület, a területi bizottság, és a területi képviselet vezetőjének jogai és kötelezettségei közt nem szerepelt felhatalmazás az előzetes egyetértési jog megadására. A szakszervezeti szervnél kialakított feladatmegosztás nem bírálható felül, mert a szakszervezet önállóan szervezi feladatainak ellátását. Az adott esetben megállapítható: a szakszervezet belső szabályzataiban nincs egyértelmű rendelkezés arról, hogy melyik szerv jogosult az előzetes egyetértési jog megadására. Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az Mt. 3. §-ában foglaltak szerint a szakszervezetet együttműködési kötelezettség terhelte, amely alapján az érintett V. Szakszervezet volt köteles arról gondoskodni, hogy a munkáltató megkeresésére, az arra jogosult szerv nyilatkozzon az előzetes hozzájárulásról. Nem helytálló a jogerős ítélet azon érvelése, hogy a munkáltató feladata annak megállapítása, hogy a védelem alatt álló szakszervezeti tisztségviselő esetében mely szerv minősült közvetlen felsőbb szakszervezeti szervnek. A szakszervezettől elvárható, hogy a munkáltató megkeresésére az arra jogosult nyilatkozzon, mégpedig olyan módon, hogy utóbb a szakszervezet eljárása a felmondás jogellenességét ne eredményezhesse. Nem helytálló azon érvelés, mely szerint a rendes felmondás jogellenességét eredményezte, hogy az alperes az előzetes hozzájárulás megadása iránt nem az arra hatáskörrel rendelkező szakszervezeti szerv egyetértését szerezte be, hiszen alperes V. Szakszervezetet a nyilatkozat kiadása érdekében az Mt. 28.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően megkereste és a munkáltató terhére nem eshet, hogy a hozzájárulás megadása nem az arra jogosulttól származott. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte.
II. Félállás elvonása és a részmunkaidőt elutasító közalkalmazott felmentése
A felperes a tanuszoda vezető, testnevelő tanárként állt az alperes munkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyban. Május 25-én az önkormányzat tanuszodáinak vezetői a következő tanévre vonatkozó úszás oktatás óráinak tárgyában megbeszélést tartottak. Az ott elfogadott uszoda beosztás tartalma szerint az önkormányzat képviselő-testülete határozatával a jövő évi tanévre vonatkozó úszás oktatás órakeretét elfogadta, majd határozatával jóváhagyta az úszásoktatást végző pedagógusok számát is, melyet az alperesnél egy főben állapított meg. Az alperes igazgatója június 26-án levélben tájékoztatta a felperest, hogy a fenntartó határozata értelmében, az intézményben fél álláshely elvonásra került, mely a tevékenység átszervezését igényli, és ez a felperes munkakörét érinti. Közölte a felperessel, hogy foglalkoztatása részmunkaidőben lenne lehetséges, illetve a teljes munkaidőben való foglalkoztatásához - a képzettségének megfelelően - felajánlotta részére összevont napközis csoport vezetését, valamint tömegsport-foglalkozás tartását. A felperes a kinevezés módosításához nem járult hozzá. Az alperes felmentéssel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát mindezekre hivatkozással megszüntette, aki keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását és jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
Első fok: jogellenes a felmentés
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a közalkalmazotti jogviszonyt, így az az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy a felperes részére 10 havi átlagkeresetet és elmaradt illetményt fizessen meg. Az ítélet szerint a képviselő-testület határozata az úszás oktatás óraszámát csökkentette, és e képviselő-testületi döntés fél státusz megszüntetését tette szükségessé, azaz a képviselő-testületi döntés értelmében a fél státuszon foglalkoztatott, nem pedig a teljes munkaidős felperes további foglalkoztatását kellett megszüntetni. Az alperes intézkedésével túlterjeszkedett a közalkalmazotti jogviszony megszűnését megalapozó képviselő-testületi döntésen, nem annak határozatát hajtotta végre, attól eltért. Mivel az alperes a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárólag azon közalkalmazott jogviszonyát szüntethette volna meg jogszerűen, akinek foglalkoztatására a képviselő-testület döntése értelmében nincs lehetőség, a felperes felmentése jogellenes.
Másodfok: fordul a kocka – jogszerű a megszüntetés
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és felperes keresetét elutasította. A felmentés oka világos volt, abból valódi indoka a felperes részére nyilvánvalóan kitűnt. Tény, hogy a testületi határozat az alperesi uszodánál az oktatást végzők számát egy főben hagyta jóvá. Ezt a felmentés nem jelölte meg, de ez még nem eredményez jogellenességet, mert az önkormányzati határozatok döntésének lényegét illetően a felperes megállapíthatóan részletes tájékoztatást kapott. Az úszás oktatásához az előző tanév végéig az e célból biztosított státusz 1,5 volt. Az alperes ez alapján a felperest teljes, és V. J.-t részmunkaidőben foglalkoztatta. Szeptember 1-jétől az osztályok száma csökkent, 20 óra helyett 12 órát tartott az alperes a külső iskolák részére, a képviselő-testület a munkáltatót érintő olyan döntést hozott, amellyel az alperes intézményben fél álláshelyet elvont. Ezért a felmentésre a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pont alatt felsorolt okból került sor. A státusz elvonása szükségszerűen kinevezés módosítást - annak hiányában - átszervezést igényelt, melyet a munkáltató mérlegelési jogkörben dönthetett el. A teljes státuszon foglalkozott közalkalmazott munkaköre is megszüntethető volt, nemcsak a részmunkaidősé. A munkáltató – amennyiben a felajánlott kinevezés módosítás nem vezet eredményre – mindenképpen egyik közalkalmazott jogviszonyának megszüntetésére kényszerült.
Felülvizsgálat: a részmunkaidőst kellett volna felmenteni
A felperes felülvizsgálati kérelmében előadta, hogy a külsős órák száma valóban csökkent, de éppen emiatt biztosított a fenntartó 1,5 helyett egy státuszt. Szerinte a képviselő-testület döntésének megfelelően az oktatást egy fő láthatta el, ezért jogszerűen a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja alapján csak a részmunkaidőben foglalkoztatott jogviszonya lett volna megszüntethető.
Legfelsőbb: a felmentés az önkormányzati döntésnek megfelelt
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak. A Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja szerint a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha – többek között - az önkormányzati képviselő-testületnek a munkáltatót érintő döntése, különösen a feladatok változásából adódó átszervezés vagy a költségvetési támogatás csökkentése következtében a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség. A felmentés indokolása egyértelműen tartalmazta a képviselő-testület döntését, mely az alperesi iskolában az úszás oktatás óraszámának csökkentését határozta el. Nem volt vitatott, hogy az iskolavezetők megállapodása és javaslatuk alapján az önkormányzat képviselő-testülete határozott arról, hogy az alperesnél az úszásoktatás ellátásához az új tanévtől egy főt kell biztosítani, tehát az önkormányzat képviselő-testülete olyan a munkáltatót érintő – a feladatok csökkenéséből adódó - döntést hozott, hogy az alperesi iskolából fél álláshelyet elvont. Miután a perbeli időszakig az alperes iskolában az úszásoktatás folytatására 1,5 státusz volt biztosított, és ezt a képviselőtestület hivatkozott döntése egy főben határozta meg, az alperes a 1,5 státuszon foglalkoztatottak közül – kinevezés módosítás hiányában - mindenképpen az egyik közalkalmazott jogviszonyának megszüntetésére kényszerült. Alaptalan volt a felülvizsgálati kérelem azon érvelése, mely szerint kizárólag a részmunkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott jogviszonya lett volna megszüntethető. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
III. Foglalkozási megbetegedés – az állapotrosszabbodás és a nem vagyoni kárigény
A munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 700.000,- forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére. Az ezt meghaladó - további 3.000.000,- forint nem vagyoni kár iránti - keresetet elutasította. A bíróság megállapította, hogy az 1942-ben született felperes 1960-tól dolgozott az M. Ércbányászati Vállalatnál, 1984-ig földalatti beosztásokban, ezt követően rehabilitációs eljárás keretében külszíni munkakörben 1990-ig, amikor rokkantsági nyugdíjba helyezték. A felperesnél 1984-ben szilikózis foglalkozási megbetegedéssel összefüggésben 26%-os munkaképesség-csökkenés alakult ki, mely 1999. évre súlyosbodott, és 50%-os munkaképesség-csökkenést eredményezett. Az erre alapított 2005. évben érvényesített nem vagyoni kártérítési igényét az alperes munkáltató elévülésre hivatkozással elutasította. 2006. november 1-jétől a felperes szilikózisból származó munkaképesség-csökkenése már 100%-os, a zaj okozta halláskárosodás foglalkozási megbetegedése 26%, vibrációs ártalom foglalkozási megbetegedése 16%, összbaleseti szempontból pedig 100%-os munkaképesség-csökkenése állapítható meg, melynek következtében a felperes II. csoportú rokkanttá vált. A levont jogkövetkeztetés szerint nem vagyoni kártérítés a szilikózis foglalkozási eredetű megbetegedés 50%-os munkaképesség-csökkenést okozó mértéke súlyosbodásáért illetheti meg a felperest, miután az 50%-os munkaképesség-csökkenést fenntartó szilikózisra alapítva elévülési időn belül nem terjesztett elő igényt. A bíróság szerint a felperes egészségi állapotában a szilikózis foglalkozási megbetegedésével összefüggésben 1999-től 2006. november 1-jéig olyan mértékű állapotromlás következett be, amely miatt új igényként nem vagyoni kárpótlásra lett jogosult. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a szilikózis eredetű munkaképesség-csökkenés 100%-ra változott. Ez a korábban is fennálló életvitelbeli korlátozottságok súlyosbodását, kiegészülését, és újabb korlátozottságot eredményezett annyira, hogy a felperesnél már nyugalmi helyzetben is fennállnak a fulladási tünetek. A tüdő eredetű szívbántalom okán a keringés egyensúlyában is rosszabbodás következett be, amely lábainak dagadásában, a fulladásérzet fokozódásában, a korábbinál intenzívebb fáradékonyságban, a felső légúti fer-tőzésekre való fogékonyság erősödésében jelenik meg. E tünetek a felperes mindennapi élettevékenységét elnehezítik. Mozgásában, házkörüli, háztartási teendők ellátásában, szabadidő eltöltésében oly mértékben korlátozzák, amely az alperes által peren kívül már elismert és teljesített 1.300.000,- forint nem vagyoni kártérítésen felül – figyelemmel a felperes szilikózis mellett fennálló egyéb egészségkárosodásaira is – az igény esedékessé válásakor fennállt ár- és értékviszonyok alapján további 700.000 forint nem vagyoni kártérítést alapoz meg az igény keletkezésétől számított késedelmi kamattal növelt összegben [Mt. 177. § (2) bekezdés, Mt. 159. §, Ptk. 301. § (1) bekezdés].
Másodfok: emeli a nem vagyoni kártérítés mértékét
A másodfokú bíróság az alperest terhelő tőkemarasztalás összegét 1.200.000,- forintra és kamataira, felemelte. Helytállónak ítélte, hogy a felperes egészségi állapotában a szilikózis foglalkozási megbetegedésével összefüggésben 1999-től 2006. november 1.-jéig következett-e be olyan mértékű állapotromlás, amely miatt új igényként nem vagyoni kárpótlásra jogosult. A korábbi 50%-os mértékű munkaképesség-csökkenés 100%-osra változása a felperes egészségi állapotában jelentős rosszabbodást jelent, amelynek következtében önálló kár- kötelemként nem vagyoni kárpótlásra vált jogosulttá
Ennek összege megállapításánál az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a rendelkezésre álló tényeket, adatokat. A felperes okiratokkal igazolta, hogy 2008. április 2-ától oxigénterápiát írtak elő számára, amely oxigénpalack használatával jár együtt.
Felülvizsgálat: állapotrosszabbodása miatt emeljék a kártérítést
A felperes felülvizsgálati kérelme az elsőfokú ítéletben foglalt marasztalási összeg 3.700.000,- forintra történő felemelésére irányult. A bíróságok okszerűtlen mérlegeléssel állapították meg a nem vagyoni kártérítés összegét. Nem értékelték ugyanis, hogy az állapotrosszabbodás következtében a felperes az életére minden tekintetben kiható károsodást szenvedett: mozgásában, önmaga ellátásában, embertársaival való kapcsolatában az élettere beszűkült, állandó orvosi felügyeletre, kezelésre szorul, mindez pszichikailag is megviseli.
Legfelsőbb: csak az állapotrosszabbodással kapcsolatos nem vagyoni hátrányok kompenzálhatók
A felülvizsgálati kérelem alaptalannak minősült. A felperes 100 %-os munkaképesség-csökkenését eredményező szilikózis megbetegedése egy hosszabb folyamat eredményeként keletkezett. A felperes az alperesnél azonban nem vagyoni kártérítést nem igényelt sem akkor, amikor a szilikózis 26%os, sem pedig akkor, amikor már 50%-os munkaképesség-csökkenést eredményezett, holott életminősége a szilikózis megbetegedés következtében ekkor már jelentősen romlott. A légzési panaszok, a fulladásos tünetek, a köhögési rohamok, a fizikai terhelhetőség nagymérvű lecsökkenése már 1984-ben, illetve 1999. évben nem vagyoni kárigényt alapozott volna meg, így kizárólag az állapotrosszabbodásra visszavezethető nem vagyoni hátrányok kompenzálhatók a jelen perben érvényesített nem vagyoni kártérítéssel, melynek megállapított mértéke ezzel arányos. A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Dr. Tálné Dr. Molnár Erika
Bíró, Legfelsőbb Bíróság
Forrás: Humán Szaldó
