Kirendelés és munkaerő-átengedés
A Munka Törvénykönyve [Mt.] háromoldalú jogviszonyként nem egyedül a munkaerő-kölcsönzést szabályozza. Ugyancsak ilyen jogviszony az Mt. 106. § szerinti kirendelés, amikor a munkavállalót a munkáltatók között létrejött megállapodás alapján, más munkáltatónál történő munkavégzésre kötelezik és a munkavállaló kirendelésére ellenszolgáltatás nélkül kerül sor olyan munkáltatónál, amely valamilyen, az Mt. 106. § (2) bekezdése szerinti tulajdonosi kapcsolatban áll az „eredeti” munkáltatóval. Ezen túlmenően háromoldalú jogviszony az is, amikor a munkáltatók között ellenszolgáltatás nélkül létrejött megállapodás alapján a munkavállaló más munkáltatónál történő munkavégzésre azért köteles, mert a munkáltató a munkaviszonyból eredő foglalkoztatási kötelezettségét – működési körében felmerült ok miatt – átmenetileg nem tudja teljesíteni. Ezt a lehetőséget az Mt. 150. § (1) bekezdése tartalmazza és előírja, hogy a másik munkáltatónál történő munkavégzésre a kirendelés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Kirendelésnél és az Mt. 150. § szerinti munkaerő-átengedésnél a jogszabály a kártérítési szabályokat nem határozza meg. Az Mt. mindösszesen azt az általános szabályt tartalmazza, mely szerint a kirendelés során – eltérő megállapodás hiányában – a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek azt a munkáltatót illetik meg, illetve terhelik, amelyhez a munkavállalót kirendelték. A munkaviszony megszüntetésének jogát azonban csak a kirendelő munkáltató gyakorolhatja [Mt. 106.§ (3) bek.].
A munkavállaló által okozott károk
Felmerül az a kérdés, hogy amennyiben kirendelés során a munkavállaló kárt okoz a munkáltatónak, a kárfelelősséget a munkáltató közvetlenül érvényesítheti-e a munkavállalóval szemben. A bírói gyakorlat erre igenlő választ adott: a Legfelsőbb Bíróság BH2000. 33. számú eseti döntésében akként foglalt állást, hogy eltérő megállapodás hiányában a munkáltató követelheti a munkavállalótól a kirendelés keretében okozott kárának megtérítését a munkajogi szabályok alapján. Fontos és hangsúlyozandó, a kártérítési felelősség a munkajogi szabályok alapján kerül elbírálásra, azaz gondatlan károkozás esetén a munkavállaló kártérítési felelőssége korlátozott, a kártérítés mértéke az általános szabályok szerint a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének 50%-át nem haladhatja meg, mely mértéket a munkaszerződés legfeljebb másfél havi, a kollektív szerződés legfeljebb hat havi átlagkeresetig határozhat meg - meghatározott feltételek teljesülése esetén. A munkavállaló csak szándékos károkozás esetén köteles a teljes kárt megtéríteni. Kérdés azonban, hogy a munkáltató a kirendelő munkáltatóval szemben érvényesíthet-e kárigényt. A Ptk. 348. § (1) bekezdése szerint, ha alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős. Úgy tűnik, hogy a munkáltatók közötti kárigényt a fenti logika kizárja, hiszen ilyen esetben – eltérő megállapodás hiányában – a kártérítés vonatkozásában munkáltatónak az a munkáltató minősül, amelyhez a munkavállalót kirendelték.
A munkáltató által okozott károk
A fenti gondolkodásmód szerint a kirendelés során a munkavállalónak okozott kárért – eltérő megállapodás hiányában – az a munkáltató felelős, akihez a munkáltatót kirendelték. A Legfelsőbb Bíróság MK 123. számú állásfoglalása szerint a kirendelés során bekövetkezett egészségkárosodás következményeiért az a munkáltató tartozik felelősséggel, amelyik – az Mt. 106. §-ának (2) bekezdése alapján vagy eltérő megállapodás folytán – a munkáltatói jogokat gyakorolta és amelyet – ehhez képest – a munkavállalóval szemben kötelezettségek is terheltek. Ha a munkáltatói jogokat az a munkáltató gyakorolta, amelyikhez a munkavállalót kirendelték, és a kirendelő munkáltató tevékenysége a munkavállaló munkavégzésével nincs összefüggésben, azt a kérdést, hogy a kárt a munkáltató működési körén kívül eső elháríthatatlan ok okozata-e, kizárólag a foglalkoztató munkáltató oldaláról kell vizsgálni és elbírálni. Előfordulhat azonban, hogy bár a munkáltatói jogokat a foglalkoztató munkáltató gyakorolja, és a munkavállalóval szembeni kötelezettségek is őt terhelik, a munka végzésével kapcsolatban a kirendelő munkáltató tevékenységének is jelentősége van (pl. a munkavállalónak a foglalkoztató munkáltató részére végzett munkát a kirendelő munkáltató által üzemeltetett munkagéppel kell elvégeznie). Ilyen esetekben a kirendelő vagy a foglalkoztató munkáltató csak akkor mentesülhet a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károsodást előidéző ok nemcsak a saját, hanem a másik munkáltató működési körén is kívül esett, és az annak részéről sem volt objektíve elhárítható.
Kártérítési szabályok a munkaerő-kölcsönzés körében
A munkavállaló által okozott károk
Munkaerő-kölcsönzés esetében a törvény kifejezetten előírja, hogy ha a munkavállaló a foglalkoztatás körében kárt okoz a kölcsönvevőnek, az alkalmazott károkozásáért való felelősség szabályait kell alkalmazni [Mt. 193/O. § (1) bek.]. Habár az Mt. ily módon kifejezetten kizárja annak lehetőségét, hogy a kölcsönvevő közvetlenül a munkavállalóval szemben érvényesítse kárigényét, ez a szabály a kölcsönvevőre nézve sokkal kedvezőbb, mert teljes kártérítési felelősséget von maga után gondatlan munkavállalói magatartás esetén is. A kölcsönbeadó szempontjából nem ilyen „rózsás” a helyzet, mert a kár kifizetését követően a kölcsönzött munkavállalóval szemben csak a munkajogi szabályok szerint érvényesítheti kárigényét, ami gondatlan károkozás esetén nem feltétlenül biztosítja a teljes kár megtérülését. Sőt: tekintve, hogy munkaerő-kölcsönzés esetén az Mt. 167. § (2)-(3) bekezdése nem alkalmazható [annak alkalmazását az Mt. 193/P. § (1) bekezdése kizárja], vagyis nincs mód arra, hogy kollektív szerződés vagy munkaszerződés a kártérítés mértékét másfél havi, illetve hat havi átlagkeresetig felemelje, a munkavállaló csak havi átlagkeresetének 50%-ával felel, mely egy munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalóhoz képest is korlátozottabb lehetőségeket teremt.
A munkáltató által okozott károk
Kicsit „faramuci” helyzetet teremt a törvény azáltal, hogy előírja: a munkavégzés során a munkavállalónak okozott kárért a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó egyetemlegesen felel. A helyzet problematikája abban ragadható meg, hogy a munkavégzés időtartama alatt a kölcsönvevő minősül munkáltatónak a munkavállaló munkavédelmére vonatkozó szabályok betartása tekintetében, azaz a kölcsönvevő köteles gondoskodni az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeiről, mégis a munkavállalónak okozott kárért a kölcsönbeadó is felelős tekintet nélkül arra, hogy a szabályok betartására volt-e bármilyen kihatása. Ha viszont a munkavállalót munkaviszonyával összefüggésben, de nem a foglalkoztatása során, vagy azzal összefüggésben éri kár, a munkáltató kártérítési felelősségre vonatkozó szabályainak alkalmazásakor a kölcsönbeadó tekintendő munkáltatónak. Erre a tipikus példa, ha a kölcsönzött munkavállaló munkaviszonya jogellenesen kerül megszüntetésre. Ilyen esetben a kárigény a kölcsönbeadóval szemben érvényesíthető.
Megtérítési igények munkaerő-kölcsönzésnél
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény [Ebtv.] 67. § (1) bekezdése szerint a foglalkoztató köteles megtéríteni az üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedések miatt felmerült egészségbiztosítási ellátást, ha a baleset vagy megbetegedés annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályokban foglalt kötelezettségének nem tett eleget, illetőleg ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő. A gyakorlatban a munkáltatók a munkavállalók üzemi balesetével, foglalkozási megbetegedésével összefüggésben nyújtott egészségbiztosítási ellátásokért (természetbeni egészségbiztosítási ellátások, táppénz) igen nagy összegű – nemegyszer milliós nagyságrendű – kifizetéseket kötelesek megfizetni az Egészségbiztosítási Pénztárnak. A törvény a munkaerő-kölcsönzés esetén kifejezetten rögzíti, hogy a megtérítési kötelezettség szempontjából foglalkoztató alatt a kölcsönvevőt is érteni kell. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 87. §-a ugyancsak előírja, hogy a foglalkoztató köteles megtéríteni a baleseti rokkantsági nyugdíjat, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelemi szabályzatnak, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény előírásainak nem tett eleget. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkavállaló az üzemi baleset következtében baleseti rokkantsági nyugdíjra válik jogosulttá, a sokszor hoszszú éveken át részére e jogcímen folyósított nyugdíj összegét a munkáltató köteles megtéríteni (ez bizonyosan több millió forint is lehet). A törvény e helyütt is rögzíti, hogy foglalkoztató alatt a kölcsönvevőt is érteni kell.
Az adót vagy a vevőt terheli a megtérítési kötelezettség?
Mindez nem azt jelenti, hogy a kölcsönbeadó úgy tartozik teljes kártérítési felelősséggel a munkavállaló foglalkoztatásáért, hogy az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit (védőeszközök, a munka irányítása, a munkavégzés ellenőrzése) elsősorban nem ő biztosítja. A kölcsönbeadó feladata csupáncsak az, hogy eltérő megállapodás hiányában maga viseli a munkavégzéshez szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat díját [Mt. 193/G. § (3) bek.] és köteles tájékoztatni a kölcsönvevőt a munkavállaló szakképzettségéről és szakmai tapasztalatairól [Mt. 193/G. § (6) bek.]. Amennyiben tehát a munkavállalót a kölcsönbeadó kikölcsönzés keretében foglalkoztatja, akkor a kölcsönvevő lesz köteles a megtérítésre. Ha viszont a munkavállaló épp nincs kikölcsönözve, és a kölcsönbeadó foglalkoztatja őt – amit jogszerűen nem tehetne meg a jogviszony jellege miatt –, akkor a kölcsönbeadó minősül foglalkoztatónak, és a megtérítési kötelezettség is őt terheli (EBH2005. 1264).
Megtérítési igények a kirendelésnél és a munkaerő-átengedésnél
A kirendelés, munkaerő-átengedés esetében a kárigény vonatkozásában ilyen választás nem lehetséges, mindig a felek megállapodása, eltérő megállapodás hiányában pedig az a munkáltató köteles a munkavégzés során felmerült kárigényt megtéríteni, amelyhez a munkavállalót kirendelték. A megtérítési igény tekintetében azonban a törvény foglalkoztatóról beszél, és kérdés, hogy a kirendelő munkáltató is ide sorolható-e. A szerző álláspontja szerint a válasz a foglalkoztató tágabb/vagy szűkebb értelmezésén múlik. Kirendelés esetén ugyanis a tényleges foglalkoztató – eltérő megállapodás esetében – az a munkáltató, akihez a munkavállalót kirendelték.
Dr. Kulisity Mária
Bíró, Fővárosi Munkaügyi Bíróság
Forrás: Humán Szaldó
