.... Egy felmentés apropóján – a rendes felmondásra is irányadóan – megtudjuk, miként eredményez felmentési/felmondási tilalmat az emberi reprodukciós eljárásban való részvétel. Végül a vezérigazgató határozott idő előtti távozásának részleteibe belepillantva megismerjük, munkáltatóját terheli-e kártérítési felelősség a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos adóhatósági szankció miatt.
I. A közös megegyezés megtámadása
A felperes munkavállaló július 5-én létesített munkaviszonyt az alperes munkáltatóval pénzügyi vezető munkakör ellátására. A munkavállaló összesen három napon keresztül végzett munkát, amikor a munkáltató a munkaviszony megszüntetéséről döntött. Az ügyvezető két különböző tartalmú okiratot készíttetett el a jogi képviselővel, az egyik szakmai alkalmatlansággal indokolt rendkívüli felmondást, míg a másik a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését tartalmazta. Július 8-án az ügyvezető irodájában az ügyvezető, egy ügyvéd és a felperes volt jelen, amikor az ügyvezető közölte a munkavállalóval: nem tart igényt a továbbiakban a munkájára, mert alkalmatlannak tartja. Azzal kezdeményezte a közös megegyezés aláírását, hogy ha azt a felperes nem teszi meg, rendkívüli felmondással megszüntetni a munkaviszonyt. A megbeszélés során a felek között szóba került, a „munkakönyv” és az abba történő bejegyzés kérdése is. A felperes szerint az alperes jogi képviselője azt közölte, hogy ha nem írja alá a közös megegyezést, akkor a rendkívüli felmondás fog megjelenni a munkakönyvében, amitől a felperes olyan idegállapotba került, hogy azt sem tudta, mit íratnak vele alá.
Az alperes ezzel szemben az állította, hogy a munkakönyvvel kapcsolatban a felperes hivatkozott annak újbóli bevezetésére és az abban történő bejegyzés jelentősége miatt munkáltatói nyilatkozatot kért, ami magyarázattal szolgálhat rövid idejű munkaviszonyára. Az alperes eleget tett a felperes kérésének, és készített egy olyan nyilatkozatot, miszerint a munkaviszonyt azért szüntetik meg közös megegyezéssel, mert mindkét fél úgy ítélte meg, hogy „a felvállalt konkrét munkakör olyan különleges, szakirányú ismereteket igényel, amelyek elsajátítása a vártnál hosszabb időt vesz igénybe”. A felperes a nyilatkozatot és a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodást is aláírta. A munkáltatótól történő távozást követően a felperes azzal hívta fel barátnőjét, hogy „kirúgták” munkahelyéről, amely miatt igen rossz állapotba került. Barátnője egyenesen orvoshoz vitte a felperest. A pszichiáter szakorvos a per során elmondta, hogy július 8-án akut krízisállapotban jelentkezett rendelőjében a felperes, súlyos munkahelyi konfliktust követően heves szorongásos állapot alakult ki nála. A felperes a közös megegyezés érvénytelenségének megállapítása iránt keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságon. Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Első- és másodfok: akarathiba miatt érvénytelen a megállapodás
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodás érvénytelen, az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, ezért alkalmazta a jogellenes jogviszony-megszüntetés jogkövetkezményeit. A lefolytatott eljárást követően arra a következtetésre jutott, hogy a közös megegyezés aláírásakor a felperes a munkakönyvet illetően tévedésben volt és e tévedését a munkáltató részéről eljáró személyek felismerhették volna, nem világosították fel a felperest azonban arról, hogy munkakönyv már nincs. A munkaügyi bíróság igazságügyi orvos-szakértői véleményt is beszerzett, amely azt állapította meg, hogy „az egyezség aláírása idején a felperes ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a bizonyossággal határos valószínűséggel - ha rövid időtartamra is - nagymértékben korlátozott volt”. A bíróság ez alapján azt állapította meg, hogy a közös megegyezés aláírása nem felelt meg a felperes valódi szándékának, az akarathibában szenved, ezért annak érvényességét a felperes sikeresen támadta meg. A Fővárosi Bíróság helybenhagyta az I. fokú bíróság ítéletét. Egyetértett az ítélet jogi érvelésével, miszerint bizonyítottnak fogadható el, hogy a felperes belátási képessége a megállapodás aláírásakor nagymértékben csökkent volt, tehát nem volt olyan helyzetben, hogy teljes mértékben átlássa a jognyilatkozata következményeit.
Legfelsőbb: a munkaviszony közös megegyezéssel megszűnt
A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az I. és II. fokú bíróság ítéletét és a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a perbeli szakvélemények nem állapították meg, hogy a közös megegyezés aláírásakor a felperes ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzott, ezért a bíróságok ítéletük indokolásában felek megállapodását nem semmisség miatt, hanem akarathibára hivatkozva minősítették érvénytelennek. Álláspontjuk ellenére nem adták megalapozott indokát annak, hogy a felperes belátási képességének a perbeli szakértők által az esetet követően több mint egy évvel később vélelmezett csökkenését az alperes munkáltató részéről ki és milyen magatartásával okozta. Valamely megállapodás érvényességét egymagában a megállapodást megkötő fél belátási képességének korlátozott volta még nem érinti. A megállapodást megtámadó fél akarathibájára, és ebből következően a megállapodás érvénytelenségére csak az Mt. 7. §-ában foglaltak alapján lehet jogszerűen következtetést levonni, tehát akkor, ha a megállapodást megtámadó fél bizonyítja, hogy annak megkötésekor lényeges tényben, vagy körülményben tévedett, ezt a tévedését a másik fél okozta, vagy azt felismerhette, illetőleg mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben volt, vagy a nyilatkozat megtételére jogellenes fenyegetéssel vették rá. A perbeli esetben a felperes az alperes jogellenes fenyegetésére hivatkozva támadta meg a megállapodás érvényességét, a bíróságok azonban nem állapították meg, hogy az alperes részéről történt-e jogellenes fenyegetés, erre vonatkozó adat azonban nem merült fel.
Az I. fokú bíróság a felperes pszichés állapota mellett kizárólag azzal érvelt, hogy a felperes a munkakönyvet illetően tévedésben volt és a tévedését a munkáltató részéről eljáró személyek felismerhették volna. Nem volt vitatott a perben, hogy a közös megegyezés aláírását megelőzően a munkakönyv és az abban történő bejegyzés kérdése felmerült, de az nem volt bizonyítható, hogy azt a közös megegyezést kezdeményező alperes hozta szóba, továbbá az sem, hogy az alperes a munkakönyvet illetően a felperesnek nem adott megfelelő tájékoztatást. A bizonyítottság hiányát a felperes terhére kellett értékelni. [Mt. 7. § (1) bekezdés, Pp. 164. § (1) bekezdés] A perbeli szakvélemények a felperes belátási képességének korlátozottságát a közös megegyezés megkötésének időpontjára visszamenőleg véleményezték. Ennek során nem vették figyelembe a bizonyítási eljárás során feltárt lényeges tényállási elemeket, amelyek értékelését az eljárt bíróságok jogsértően mellőztek. Értékelés nélkül maradt, hogy július 8-án a közös megegyezés aláírásakor a felperes az anyagi és szakmai érdekeit a helyzethez képest maximálisan felismerve és képviselve tárgyalt és járt el, az érdekeinek megfelelő alperesi nyilatkozat megtételét kérte, ennek megfogalmazása során hosszabb gondolkodási ideje is volt. A perben nem merült fel egyetlen olyan körülmény sem, amely a felperes korlátozott cselekvőképességét egyáltalán nem észlelő közvetlen tanúk szavahihetőségét megkérdőjelezte volna. Kizárólag arra volt adat, hogy miután a felperes a munkahelyéről eltávozott, zaklatott állapotban volt és pszichiáterhez fordult, aki utólag szorongásos állapot kialakulását diagnosztizálta nála. A perbeli szakvélemények megállapításai ezen orvosi iraton és a felperesnek a több mint egy évvel későbbi szakértői vizsgálat során tett előadásán és a felperes ekkori vizsgálatán alapultak, ezért azokat a fentiekben kifejtettekre figyelemmel az eljárt bíróságok tévesen értékelték ügydöntőnek. Ezért jogszabálysértően vontak le arra jogi következtetést, hogy a közös megegyezés érvénytelen és az alperes a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt annak jogkövetkezményeit köteles a felperesnek megfizetni. (LB Mfv. II. 10.228/2008/4.)
II. Felmentési/felmondási tilalom - az emberi reprodukciós eljárással kapcsolatos kezelés
A felperes 1992-től állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperes munkáltatónál pedagógus munkakörben. 2007. június 1-től az Ny. Kórház Meddőségi és Asszisztált Reprodukciós Centrumában asszisztált reprodukciós kezelésben részesült. 2007. június 15-én az alperes rendelkezésére bocsátotta a Centrum bélyegzővel ellátott, 2007. június 4-én kelt orvosi igazolását, amely azt tartalmazta, hogy a felperes folyamatos kezelés alatt áll az intézetben. Az alperes 2007. június 18-án kelt levelében arra hívta fel a felperest, hogy tegyen nyilatkozatot arra, hogy az alpereshez eljuttatott orvosi igazolás mire vonatkozik, mit igazol. A felperes három nappal később kelt válaszában közölte, hogy az átadott orvosi igazolás azt tanúsítja, hogy az azon szereplő egészségügyi intézménynél emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásban vesz részt, illetve folyamatos kezelés alatt áll, így a felmentési védelem szabályai vonatkoznak rá. Az alperes ezt az iratot 2007. június 22-én vette át. A munkáltató 2007. július 18-án kelt és kézbesített felmentésével létszámcsökkentésre hivatkozva megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát. A felperes munkaügyi bírósághoz fordult. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felmentés kézbesítésekor felmentési védelem alatt állt, kifogásolta az indok valótlanságát is. Az alperes a kereset elutasítását kérte, vitatva hogy a felperes emberi reprodukcióra irányuló kezelés alatt állt, továbbá állította, hogy a felmentés indoka valós és okszerű volt.
Első fok: a felmentés tilalomba ütközik
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy jogellenesen szüntette meg a munkáltató 2007. július 18-án a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, ezért kötelezte a munkáltatót, hogy az eredeti munkakörében foglalkoztassa őt tovább. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a Kjt. alapján alkalmazandó Mt. 90. § (1) bekezdésének d) pontja szerint a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt a külön törvény szerinti emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés időtartama alatt. A perben becsatolt igazolások kellően alátámasztották, hogy a felperes a felmentési védelmet megalapozó kezelésben vett részt, ezzel ellentétben az alperes nem hozott fel olyan kellően alapos indokot, amely alapján a kezelőintézmény által kiállított igazolást, illetve annak tartalmát a bíróság aggályosnak találta volna.
A felperes eleget tett együttműködési kötelezettségének is, mivel a munkáltató felhívására részletes nyilatkozatot tett arra, hogy az igazolás mire vonatkozik, s azt milyen célból kívánja felhasználni. A munkáltató ezt követően az igazolással kapcsolatos kifogásait közel egy hónapon keresztül nem közölte a felperessel, azt a felmentéskor sem hozta a felperes tudomására, így maga a munkáltató szegte meg az Mt. 3. §-ában foglalt kötelezettséget. Indokolatlannak tartotta a perben igazságügyi orvos-szakértői vélemény beszerzését, mivel a felmentési tilalom kezdő időpontjának, illetve tartamának meghatározása jogkérdés. A felmentési tilalom értelemszerűen nem az egyes kezelések időpontjában, hanem a kezelés folyamatának fennállta alatt megilleti a munkavállalót, a kezelés folyamata pedig a programban történő felvétellel megkezdődik.
Másodfok: jogellenes a felmentés
A Fővárosi Bíróság az I. fokú ítéletet helyben hagyta. Kifejtette, hogy az Mt. 90. § (1) bekezdése d) pontjának szövegezése az emberi reprodukciós eljárás fogalmát meghatározó külön törvény, azaz az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) rendelkezéseire utal, amelynek 166. § (1) bekezdésének f) pontig tartó felsorolása határozza meg, mely módszerek alkalmazhatók reprodukciós eljárásként. Egyetértett az I. fokú bíróság azon megállapításával, mely szerint a felmentési tilalom nem az egyes kezelések időpontjában, hanem a kezelés folyamatának fennállta alatt illeti meg a munkavállalót, a kezelés folyamata pedig a programba történő felvétellel kezdődik meg. A felmondási védelem tehát attól az időponttól fogva megilleti a munkavállalót, hogy őt a programba felvették, így nem kötelezhető arra, hogy a munkáltatójával közölje, hogy a reprodukciós eljárás keretében éppen milyen beavatkozást, kezelést hajtanak végre rajta - ez személyiségi jogi aggályokat is felvet - erre nézve tehát orvosszakértői bizonyítás lefolytatása szükségtelen. Arra sincs lehetőség, hogy a program diagnosztikus szakaszát és kezelési fázisát szétválasztva csak bizonyos beavatkozásokhoz lehessen kötni a felmondási védelmet. Maga az Mt. utal az Eütv. rendelkezéseire, mely nem tartalmaz külön, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésre fogalommeghatározást, sőt az Eütv. 166. § f) pontja a női ivarsejt megtermékenyülését, illetőleg megtermékenyíthetőségét, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszert is az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásként értékeli, mely szintén a szűkítő fogalom-meghatározás ellen hat. Ezért az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés tágabb értelmezése fogadható el a felmondási védelem fennálltának meghatározása szempontjából. A perben így a felperesnek azt kellett igazolnia, hogy az emberi reprodukciós eljárással összefüggő programba felvételt nyert. A II. fokú bíróság egyetértett azzal, hogy ennek alátámasztására elegendő volt a felperes által 2007. június 5. napján az alperes rendelkezésére bocsátott igazolás. Amennyiben a munkáltatónak ezzel kapcsolatban kételyei voltak, úgy azt a 2007. június 21-én kelt és az alperes által másnap átvett levél alapján közölhette volna, ezt azonban nem tette meg. A programban való részvétel egyéb módon is igazolható, tekintettel arra, hogy az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó szabályokat tartalmazó 30/1998. (VI. 24.) MM rendelet részletesen rendelkezik arról, hogy a programban való részvételt miként kell adminisztrálni. Mivel a felperes által felsorakoztatott bizonyítékokból megállapítható volt, hogy a felperes a felmentés közlésekor asszisztált reprodukciós kezelésben részesült, ebből eredően felmentési tilalom alatt állt, így az I. fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felmentés jogellenes volt. (Fővárosi Bíróság 59 Mf. 639207/2008/4.)
III. A kártérítés feltétele - károkozó magatartás tanúsítása
A felperes munkavállaló határozott idejű, 1997. szeptember 1-től 2002. augusztus 31-ig tartó munkaviszonyban állt az alperes munkáltatónál - vezérigazgató munkakörben. A felek 1999. július 21-én megállapodtak abban, hogy a közöttük fennálló jogviszonyt a határozott idő letelte előtt 1999. július 31. napjával közös megegyezéssel megszüntetik. A megállapodás szerint a munkáltató 3.500.000,- Ft „nem jövedelemadó-köteles, nem vagyoni kártérítést” fizet ki a munkaviszony megszűnése kapcsán a munkaviszony határozott idő lejárta előtti megszüntetésével okozott erkölcsi károk ellentételezéseként, továbbá megfizeti a felperest megillető ki nem vett szabadságok pénzbeli megváltását és a felperest 1999-re megillető prémium időarányos részét is. Az APEH 2000. májusában ellenőrzést tartott az alperesnél. A jegyzőkönyv rögzítette: az alperes a felperes számára 3.377.064 Ft utalásakor a magánszemély jövedelemadó-levonási kötelezettségének nem tett eleget, és a felperes részére a munkaviszonya megszűnése folytán munkabért, prémiumot és szabadságmegváltást fizetett, ezért az adóhatóság társadalombiztosítási bevallási és egészségbiztosítási járulékkal kapcsolatos hiányt is megállapított. Így az alperessel szemben adóhiány, adóbírság és mulasztási bírság, valamint késedelmi pótlék megfizetésére kötelező határozatot hozott. Az alperes a bírságot kiszabó határozat ellen nem fellebbezett. A felperesnél szintén jövedelemadó ellenőrzést végzett az APEH, amely során megkereste az alperest, tisztázandó, hogy a felperes részére a 2000. évben milyen jogcímű kifizetést teljesített. Az alperes részletesen tájékoztatta az APEH-et az őt marasztaló határozat tartalmáról. Ez alapján az APEH 1.362.871,- Ft adóhiány és 57.240,- Ft késedelmi pótlék, öszszesen 1.420.111,- Ft megfizetésére kötelezte a felperest azzal, hogy megállapította, a felperes az egyéb jogcímeken kapott jövedelmeket helytelenül vallotta be.
Kereset és ellenkérelem – a felelősség tologatása
Ezt követően a felperes keresetet nyújtott be és 1.420.111,- Ft kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Állította, hogy a felek között fennállt munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésekor a felek szándéka nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult. Az alperesi oldalon eljárt megfelelő szakképzettséggel rendelkező személyek közül senkiben nem merült fel, hogy a nem vagyoni kártérítés adóköteles juttatás lenne. Az alperes nem megfelelően járt el a felmerült probléma rendezése érdekében, az adóhatóság határozatát az átminősítés tekintetében jogorvoslattal annak ellenére nem támadta meg, hogy tisztában volt azzal, hogy nem vagyoni kártérítés megfizetésére vonatkozóan jött létre közöttük a megállapodás. Nem hívta fel figyelmét a lezajlott adóellenőrzés megállapításaira, az igazolást nem megfelelően állította ki, majd azt nem volt hajlandó módosítani. Előadta, hogy ő maga azért nem fellebbezte meg az adóhatóság határozatát, mert annak kedvező elbírálására az alperes által kiállított igazolás tartalmára és az igazolás módosításának elmulasztására tekintettel esélye sem volt. A munkáltató nem tanúsított kellő körültekintést a közös megegyezés megkötésekor, így az ezzel a felperesnek okozott kárt köteles megtéríteni. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes kezdeményezte a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését és a megállapodás tervezetét is a felperes készítette elő. Az APEH-ellenőrzés során egyértelműen közölte az adóhatósággal, hogy a kifizetés nem munkabér, hanem kártérítés, olyan igazolást adott ki, mely szerint a kártérítés összegét nem bérjövedelemként, hanem egyéb jogcímen történt kifizetésként eszközölte. Az APEH vizsgálat minősítette át a kifizetés jogcímét és kötelezte az alperest a járulékok és mulasztási bírság megfizetésére és az igazolás kiadására. Az alperes részéről nem történt károkozó magatartás. Álláspontja szerint a felperes által kifizetett adó nem kár, az a jövedelemnek az államot jogszabály alapján megillető része. Az alperes nem tartozik felelősséggel az adóhatóság intézkedéséért, az az alperes működési területén kívül eső harmadik személynek minősül.
Első fok: felelős a munkáltató
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 1.420.111,- Ft kártérítés és kamatai megfizetésére. Megállapította, hogy az adóhatóság az alperes működési területén kívül eső harmadik személynek minősül ugyan, azonban intézkedését az alperes elháríthatta volna, ugyanis az adóhatóság megkeresésére az alperes adta azt a tájékoztatást, hogy a felperes részére kifizetett összeg munkaviszonyból származó jövedelemnek minősül. Az adóhatóság határozata tartalmazza, hogy megkeresésükre sem módosította az igazolás tartalmát a volt munkáltató, mindezzel az alperes a felperesnek kárt okozott és ezért felelősséggel tartozik.
Másodfok: mégsem jár a kártérítés
A II. fokú bíróság az I. fokú határozatot megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint a felperes szándéka arra irányult, hogy adómentesen kapjon pénzt, azonban arra nem, hogy az alperesnek se kelljen adót fizetnie. A károkozó magatartás és az okozati összefüggés vizsgálata körében arra a következtetésre jutott, hogy az alperes részéről nem valósult meg károkozó magatartás. A felperes kezdeményezésére az általa megszövegezett megállapodás tartalma alapján kötelezte az APEH a feleket befizetésre, továbbá alperest adóbevallásra vonatkozó igazolás kiállítására. A felperes ezen igazolástól eltérően vallotta be az alperestől kapott 3,5 millió Ft-os jövedelmet, mert ezzel szemben ugyanilyen költséget érvényesített. Amennyiben a felperes az igazolás tartalmával nem értett egyet, azt az alperesnél, illetőleg az adóhatósági eljárásban is sérelmezhette volna, így azon tényt, hogy az egyik fél sem élt fellebbezéssel az adóhatóság határozata ellen, mindkét fél szempontjából egyformán kellett értékelni. Az alperes részéről megvalósult károkozó magatartás hiányában az APEH magatartását, mint elháríthatatlan körülményt nem lehet értékelni.
Legfelsőbb: nem okozott kárt a munkáltató
A Legfelsőbb Bíróság a II. fokú ítéletet hatályában fenntartotta. Rögzítette, hogy jogszerűen állapította meg a II. fokú bíróság, hogy a munkáltató részéről nem valósult meg károkozó magatartás. A kifogásolt igazolás kapcsán az APEH-nak a felperesi adóellenőrzés során írt levelében az alperes a vele szemben hozott APEH határozatra hivatkozott. Előadta, hogy az adóhatóság az 1999. július 31-i megállapodásban megjelölt nem vagyoni kár jogcímét munkaviszonyból származó jövedelemre minősítette és kötelezte az adó megfizetésére, továbbá a magánszemély részére az adóigazolás kiállítására. A munkáltató ezen jogerős közigazgatási határozatban előírt kötelezettségének tett eleget az adóhatározatban foglaltak szerinti igazolás kiadásával. A felperes jogellenesen járt el, amikor még az APEH ellenőrzését megelőzően a személyi jövedelemadó bevallása során ezen 3,5 millió Ft-ot a munkáltatói igazolástól eltérően vallotta be, ezzel szemben 3,5 millió Ft költséget számolt el. Az adóhatározatok ellen egyik fél sem élt fellebbezéssel, így a közigazgatási eljárásban elfogadták azt, hogy a 3,5 millió Ft adóköteles munkaviszonyból származó jövedelem. A felperes által kárként megjelölt adóhiány és késedelmi pótlék tehát nem a munkáltató által kiállított igazolás tartalmából, hanem a felek közötti megállapodás tartalmából ered. A kétoldalú megállapodás pedig nem tekinthető az azt megkötő egyik fél (a munkáltató) károkozó magatartásának ( LB Mfv. I. 10.386/2008/3.).
Dr. Tánczos Rita
Bíró, Fővárosi Munkaügyi Bíróság
Bíró, Fővárosi Munkaügyi Bíróság
