Mégis mivel és hogyan lehet e sérelmeket kompenzálni? Hogyan lehet megfizetni a megfizethetetlent? Most induló cikksorozatunkban a nem vagyoni kár fogalmát járjuk körül, amely a munkajogi vitákban is gyakran felmerül. Az első részben a nem vagyoni kár jelentését vizsgáljuk meg.
Nem vagyoni károk – a bírói becslés szerepe
Ezekre a kérdésekre a nem vagyoni kártérítés ad választ. E jogintézmény fogalmának meghatározásánál az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) határozata szolgál alapul. Az Alkotmánybíróság felfogásában a nem vagyoni kártérítés polgári jogi intézmény, ezért határozatában polgári jogi összefüggéseiben vizsgálta az intézményt. Ennek során először arra világított rá, hogy a nem vagyoni kártérítés létrejöttével nem keletkezett új felelősségi tényállás: e jogintézmény a személyhez fűződő jogok megsértéséért járó felelősség alakzata, amelynek körében a jogellenesség a személyhez fűződő valamely jog megsértésében áll.
A problémát az jelenti e jogintézménnyel kapcsolatban, hogy a nem vagyoni károk vagyoni mércével megmérhetetlenek, így a kártérítés a sérelemhez képest tulajdonképpen inadekvát. Ezeknek a károknak pénzbeli ellenértékük nincs is, így szoros értelemben vett megtérítésükről nem is eshet szó. Funkciója éppen ezért az, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújt.
De nemcsak a kár nagysága, hanem maga a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, melynek objektív mércéje nincs. Épp ezért meghatározó szerepe van a bíróságok józanságának, személyes elkötelezettségének és mértéktartásának.
A jogi személyeket is megilleti a védelem
Az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy az általános személyiségi jog alkotmányos összefüggésében a jognak nemcsak az egyes személyeket kell egyenlő méltóságú személynek tekinteni, hanem magának a személyiségnek a különböző szintjeit és tartalmi vonatkozásait tekintve sem lehet különbséget tenni. Éppen ezért a személyek személyhez fűződő jogait a vagyoni jogokkal egyenlően kell védelem alá helyezni. A vagyoni jogok nem élvezhetnek semmiféle előnyt. Másrészt, mivel a jogellenesség alapja nem is a károkozás, hanem maga a személyhez fűződő jog, a védelem nem különböztethet aszerint, hogy súlyos vagy bagatell jogsértés történt. Az egyenlő, teljes és korlátozhatatlan jogképesség elvéből is következik, hogy a személyiségi jog védelme nem korlátozható csak a súlyosabb esetekre.
Harmadrészt a diszkrimináció tilalma abban is megmutatkozik, hogy a jogalkotónak figyelemmel kell lennie arra, hogy a nem vagyoni kár felelősségi alakzatkénti meghatározásánál ne tegyen különbséget a személyek között. A jogi személyeknek is meg kell adni a lehetőséget nem vagyoni kárigényük érvényesítésére. Az egyenlőségnek a természetes és jogi személyek között is fenn kell tehát állnia. Például, a munkáltató is igényelhet nem vagyoni kártérítést, ha a munkavállaló a cég jó hírnevét sértő magatartást folytatott.
Nem vagyoni kár vagy sérelemdíj?
A nem vagyoni kártérítés fejlődése során számos változáson ment keresztül, ne gondoljuk azonban, hogy mára e kérdéskör teljes mértékben rendezésre került. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 2010. március 31-én és 2010. augusztus 13. között a Munka Törvénykönyve ezt a rendelkezést tartalmazta: „a személyhez fűződő jogai megsértése esetén a munkavállalót az őt ért nem vagyoni sérelemért sérelemdíj illeti meg”. Azóta viszont ismét a nem vagyoni kár fogalmát tartalmazza a Munka Törvénykönyve, miszerint: „meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely nem vagyoni kár”. E „kitérő” oka Polgári Törvénykönyvünk tervezett módosítása, amely végül nem lépett hatályba. De mit is jelent valójában a sérelemdíj és miben különbözött volna a nem vagyoni kártérítéstől?
Néhány különbség ….
E kérdésben elsősorban Vékás Lajos „Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez” című könyvét érdemes alapul venni (Complex Kiadó, 2008). Ez alapján, ha összehasonlítjuk a sérelemdíjat a jelenlegi nem vagyoni kártérítéssel, számos különbség fedezhető fel. Először is az, hogy ezt a kérdéskört speciálisan, a kártérítés szabályaitól nagyrészt elválasztva, a személyek polgári jogi védelmének körében szabályozták volna. Ennek oka, hogy a nem vagyoni kárt összegszerűsíteni lehetetlen, éppen ezért kiegyenlíteni sem lehet, kártérítésről így nem beszélhetünk. A kártérítés szabályainak alkalmazására csak részletkérdésekben nyílt volna lehetőség. Így többek között a kötelezett személy, illetve a kimentés módjának meghatározásánál.
De nemcsak az elhelyezése jelentett volna újdonságot, hanem számos tartalmi változás is. A legfontosabb ezek közül, hogy a sérelemdíj megfizetésére való kötelezésnek nem lett volna feltétele a sértett hátrányának bizonyítottsága. A jogsértés ténye lett volna szankcionálható, akár még bizonyított hátrány nélkül is. Tulajdonképpen egy megdönthetetlen vélelem felállítására került volna sor, miszerint a sértett minden személyiségi jogsértése szükségképpen hátrány elszenvedésével jár. A hátrány és annak mértéke csupán az összeg meghatározásánál juthatott volna jelentőséghez. Funkciója is megkettőződött volna: a személyhez fűződő jogok megsértésének közvetett kompenzációjául (reparatív hatás), illetve pénzbeli elégtételt jelentő magánjogi büntetésül (represszív hatás) is szolgált volna. További különbség lett volna, hogy járadék megítélésére sérelemdíj kapcsán nem lett volna lehetőség, ez csak egyszeri, egy összegben megállapított vagyoni kiegyenlítés lett volna.
…. és néhány hasonlóság
A sok eltérés mellett azonban néhány hasonlóság is megfigyelhető. A sérelemdíj iránti igényt is nemcsak természetes, hanem jogi személy is érvényesíthetett volna. Kiszabására csak a sértett fél kérelmére, a sérelem súlyánál fogva indokolt mértékben kerülhetett volna sor. A sérelemdíj sem lett volna átruházható, sem örökölhető. Ennek hátterében az áll, hogy a személyhez fűződő jogok megsértésének szankciói személyhez kötöttek. Az örökös a sérelemdíj iránti igényt az elhunyt jogán csak akkor követelhetett volna, ha a sértett igényét még életében érvényesítette, vagy azt a jogsértő elismerte. A sérelemdíj is a személyhez fűződő jog megsértésekor vált volna esedékessé, éppúgy, mint a nem vagyoni kártérítés. Másrészt a sérelemdíj mértékét – hasonlóképp, mint ma – a bíróságok az eset körülményeit mérlegelve állapították volna meg. Ennek szükség szerint ki kellett volna terjednie a sértett személyi körülményeire, köz- és magánéleti helyzetére, foglalkozására, a sérelem elszenvedésének szubjektív hatásaira. Ha megnézzük napjainkban a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatban hozott bírói ítéleteket, hasonló szempontok figyelhetőek meg.
Mindezeket összefoglalva elmondható, hogy a sérelemdíj a nem vagyoni kártérítés intézményének megszüntetésével igyekezett volna a nem vagyoni kártérítésben rejlő ellentmondásokat és a bírói gyakorlat bizonytalanságait megszüntetni.
A nem vagyoni kár pénzbeli ellenértéke – Hogyan mérjük meg a megmérhetetlent?
A bírói gyakorlat talán legerőteljesebb változásai a nem vagyoni kártérítések összegszerűségének alakulásában figyelhetőek meg. Vajon mi az oka ennek? A nem vagyoni kártérítés célja, hogy a károsult az elszenvedett sérelemmel körülbelül egyenértékű, a sérelmet kiegyensúlyozó pénzbeli juttatáshoz jusson. Azonban az összegszerűség tekintetében sem a Polgári Törvénykönyv, sem a Munka Törvénykönyve nem tartalmaz iránymutatást. Míg vagyoni kár esetében ilyen probléma nem merül fel, hiszen például egy közlekedési balesetben – legalább megközelítőleg – tudni lehet, mekkora az autóban bekövetkezett kár mértéke, senki nem tudja ugyanígy összegszerűsíteni azt a sérelmet, amelyet a kocsiban ülő személy lebénulása okoz – többek között – az egészséghez való jogban. Az összeg meghatározása így a bíróságok becslésén és mérlegelésén múlik. Vajon milyen szempontokat vesznek figyelembe a bíróságok az összegek maghatározása során? A következő cikkünkben ezzel foglalkozunk.
Antal Anett
Forrás: munkajogportal.hu
