Az aranytojást tojó tyúk, avagy a kreatív munkavállaló

2010-08-18
Az aranytojást tojó tyúk, avagy a kreatív munkavállaló

A kreatív iparágak lendületes fejlődésével párhuzamosan, illetve a piaci verseny miatt egyre nagyobb jelentősége van a különböző céges újításoknak, az egyedi külsővel ellátott termékeknek, vagy akár a titkos recepteknek. Sajnos azonban hazánkban még ma is általánosnak mondható a tájékozatlanság, bizonytalanság abban a kérdésben, hogy a munkavállalók (köztisztviselők, közalkalmazottak) által a munkájuk során létrehozott szellemi alkotások kit illetnek meg, milyen jogai vannak a munkáltatónak és a munkavállalónak. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Dr. Tivadar Krisztián ügyvédet.

Munkajogportál: Milyen szellemi alkotások fordulhatnak elő munkajogviszony keretében

Tivadar Krisztián: A munkahely jellegétől függően tulajdonképpen bármilyen. A vonatkozó jogszabályok nevesítenek egyes szellemi alkotás fajtákat, például: szerzői mű, találmány, formatervezési minta, használati minta. Léteznek olyan szellemi alkotások is, amelyek kifejezetten nem szerepelnek jogszabályban. A know-how például a polgári törvénykönyvben szabályozott üzleti titok fogalmi körébe tartozik – anélkül, hogy a törvény nevesítené.
 
Munkajogportál: Mekkora a munkáltató és a munkavállaló szabadsága a szellemi alkotásokra vonatkozóan? Mennyire köti meg a kezüket a jog?
 
Tivadar Krisztián: A különböző szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályok lefektetnek olyan minimumfeltételeket, amikből nem lehet „kiszerződni”, vagyis akkor is ezek a törvényi előírások érvényesülnek, ha a munkaszerződésben ezektől eltérő feltételeket kötnek ki a felek. Ugyanakkor e kötelező törvényi kereteken belül a szellemi alkotásra vonatkozó jogok sorsa, terjedelme nagyban függ a munkavállaló és a munkáltató erőviszonyaitól, illetve az ennek függvényében kialkudott szerződési feltételektől. A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok – kevés kivételtől eltekintve – anyagi és személyhez fűződő jogokra oszlanak.
 
Munkajogportál: Mik a vagyoni jogok? Mit jelentenek ezek például a szerzői jog esetében?
 
Tivadar Krisztián: A vagyoni jogok a szerzői mű bármilyen felhasználásához és a felhasználás másnak történő engedélyezéséhez fűződő, kizárólagos jogok. A felhasználási módokat a szerzői jogról szóló törvény („Szjt.”) csak példálózva sorolja fel (pl. a mű többszörözése, terjesztése, nyilvános előadása, átdolgozása). Az Szjt. szerint alapvetően a munkáltató automatikusan megszerzi a vagyoni jogokat, ha a mű elkészítése a munkavállaló munkaviszonyból fakadó kötelessége.
 
Ebből a szempontból mindegy, hogy a munkavállaló a munkahelyén vagy otthon, esetleg horgászás közben alkotja meg a művet. Ugyanakkor meg kell említeni egyrészt, hogy a munkáltató nem a mű megalkotásakor, hanem csak annak átadásakor szerzi meg a jogokat, és ekkor keletkeznek egyes kötelezettségei is. Ez nyilván azért fontos, mert a munkáltató csak az átadáskor szerez tudomást a műről. Fontos másrészt az is, hogy ez a szabály csak eltérő megállapodás hiányában, vagyis háttérszabályként érvényesül. Vagyis elméletileg a felek megállapodhatnak azonban akár úgy is, hogy a vagyoni jogok nem a munkáltatót, hanem a munkavállalót illetik meg. Az ilyen megállapodást írásba kell foglalni.
 
Munkajogportál: És ha ez a fajta alkotás nem tartozik a munkavállaló munkakörébe?
 
Tivadar Krisztián: Akkor az Szjt. egyéb szabályai érvényesülnek. Alapvetően ilyenkor a munkavállaló marad a jogosult. Az egyértelműség kedvéért javasolható a munkavállaló munkakörébe tartozó feladatokat a szellemi alkotások szempontjából is pontosan meghatározni.
 
Munkajogportál: Milyen díjazáshoz van joga a munkavállalónak, ha a munkáltató szerzi meg a vagyoni jogokat?
 
Tivadar Krisztián: Ha a munkavállalónak munkakörébe tartozik az alkotás, a munkáltató a munkabéren felül nem köteles további díjat fizetni, hiszen a munkavállalónak épp az alkotás a feladata. Viszont a munkáltató akkor is fizeti a munkabért a munkavállalónak, ha az egy adott időszakban esetleg nem hoz létre új művet (pl. egy kutató végez kutatási tevékenységet, de eredmény hiányában nem publikál). A munkaszerződésben továbbá ki lehet kötni jutalmat, illetve a munkáltató soron kívül is jutalmazhatja a munkavállalóját. Más a helyzet, ha a munkáltató a munkavállaló által létrehozott mű felhasználására másoknak engedélyt ad vagy a vagyoni jogokat másokra átruházza. Ilyenkor ugyanis a munkavállaló a munkabéren túl külön, megfelelő díjazása jogosult.
 
Munkajogportál: Mit jelent a megfelelő díjazás?
 
Tivadar Krisztián: Ezzel kapcsolatban az Szjt. általános szabályai nyújtanak némi támpontot. Ezek szerint a szerzőt – a mi esetünkben a munkavállalót – a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel arányos díjazás illeti meg. A díjazás arányosságát eseti jelleggel, egyebek között az adott területen kialakult díjazási gyakorlat és a mű várható piaci értéke figyelembe vételével kell meghatározni. De visszatérve a munkabéren felüli díjazásra: a munkavállalót a munkáltató jogszerzése esetén is megilleti az a díjazás, ami az Szjt. alapján a felhasználás jogának általános szabályok szerinti átruházását követően is megilleti, ami konkrétan a közös jogkezelés alá tartozó művek utáni bevételből (pl. az ún. üres kazetta jogdíj) származó, a szerzőt illető jelenti.
 
Munkajogportál: Van-e esetleg még más, a díjazással kapcsolatos szempont?
 
Tivadar Krisztián: Igen. A munkabér esetében nehezen elképzelhető, a többletdíjazással kapcsolatban azonban érdemes megemlíteni, hogy a munkavállaló lemondhat a díjazásról. Ennek a lemondásnak kifejezett nyilatkozattal és írásban kell történnie. Fontos az is, hogy a munkaviszonyban alkotott szoftverre, illetve adatbázisra az előbb említett kétféle, munkabéren felüli díjazás az Szjt. alapján nem jár. További kivételt képeznek a munkaviszony keretében kreált filmalkotások, mivel azokra egyáltalán nem alkalmazandók a munkaviszonyban alkotott műre vonatkozó szabályok.
 
Munkajogportál: Milyen kihatással van a vagyoni jogok átszállására a munkaviszony megszűnése.
 
Tivadar Krisztián: A munkáltató által megszerzett jogok ilyenkor változatlanok maradnak. A vagyoni jogok a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás (pl. más cégbe történő beolvadás) esetén sem szállnak vissza a munkavállalóra. Ilyenkor a jogutódra szállnak át ezek a jogok. Ezzel egyidejűleg a jogutódra átszállnak a jogelőd kötelezettségei is (pl.: a munkavállaló díjazásának fizetésére vonatkozók).
 
Munkajogportál: Továbbra is a szerzői jog példájánál maradva, mi a helyzet a személyhez fűződő jogokkal?
 
Tivadar Krisztián: A személyhez fűződő jogok a szerző és a mű közötti személyes, nem anyagi természetű kapocsra koncentrálnak. Az Szjt. ennek három vonatkozását szabályozza: a szerzőnek a mű nyilvánosságra hozatalához vagy annak engedélyezéséhez, valamint ezek megtiltásához, illetve visszavonásához fűződő jogát, a szerzőnek a neve szerzői minőségben történő feltüntetéséhez való jogát, illetve azt a jogot, hogy a művet a szerző engedélye nélkül ne lehessen eltorzítani, megcsonkítani, vagy a szerző becsületét vagy hírnevét sértő módon megváltoztatni.
 
Munkajogportál: A munkaviszonyban alkotott műre ebből a szempontból milyen speciális szabályok vonatkoznak?
 
Tivadar Krisztián: Az Szjt. úgy tekinti, hogy a munkavállaló a munkaviszony keretében alkotott mű átadásával hozzájárul annak nyilvánosságra hozatalához. Ha pedig a munkavállaló ezt követően visszavonja a nyilvánosságra-hozatalra vonatkozó engedélyt, a munkáltató csak arra lesz köteles, hogy a munkavállaló nevét ne tüntesse fel, viszont a művet továbbra is felhasználhatja. Ha a művet a munkáltató úgy változtatja meg, hogy azzal a munkavállaló nem ért egyet, akkor a munkavállaló szintén csak azt kérheti, hogy a munkáltató ne tüntesse fel őt szerzőként, vagyis a munkáltató ilyenkor is szabadon felhasználhatja a (megváltoztatott) művet. A változtatás ugyanakkor ilyen esetben sem sértheti a munkavállaló becsületét, hírnevét.
 
Munkajogportál: A szerzői jogok csak korlátozott ideig védettek. A munkaviszonyban alkotott művek esetében módosul-e ez a védelmi idő?
 
Tivadar Krisztián: A védelmi időre vonatkozó speciális szabály nincs, vagyis alapvetően ilyenkor is a szerző – a munkavállaló – halálától számított hetven évig tart a védelem. Ez a védelem – egyes más szellemi alkotásokra vonatkozó védelemtől eltérően – nem újítható meg. Ugyanakkor a névfeltüntetéshez való jogot sértő cselekményekkel szemben – a szerző emlékének megsértése jogcímén – a védelmi idő lejárta után is fel lehet lépni.
 
Munkajogportál: Ügyvéd úr, köszönjük a beszélgetést.
 
 
 
   

Dr. Tivadar Krisztián (LL.M.) a Tivadar Ügyvédi Iroda alapítója, internetjogi és felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítéssel rendelkező ügyvéd. Már az irodája megalapítását megelőzően közel öt éven keresztül egy vezető nemzetközi ügyvédi irodában szellemi alkotásokkal foglalkozott. Számos magyar és angol nyelvű cikket írt ebben a témában. A Magyar Védjegy Egyesület tagja.

 
 

 

További cikkek a rovatban

Célkeresztben az új Munka Törvénykönyve tervezete (II. rész)

2011-08-05
Célkeresztben az új Munka Törvénykönyve tervezete (II. rész)

Interjúnk II. részében beszélgetünk Dr. Cselédi Zsolt ügyvéddel, az Oppenheim Ügyvédi Iroda partnerével és munkajogi csoportjának vezetőjével, valamint Dr. Göndös Gábor ügyvéddel, az Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP Ügyvédi Iroda munkajogi csoportjának vezetőjével, a nyilvánosságra hozott Mt. tervezetről. (Vissza az interjú I. részéhez).

Célkeresztben az új Munka Törvénykönyve tervezete (I. rész)

2011-08-03
Célkeresztben az új Munka Törvénykönyve tervezete (I. rész)

A 2011. júliusban elfogadott Munka Törvénykönyvének („Mt.”) novellája után, még ebben az évben egy teljesen új Mt. koncepcióját terjesztenének az Országgyűlés elé. Az új Mt. tervezetét a kormány 2011. július 22-én tette közzé a kormány honlapján. A minisztérium a tervezet tudományos megalapozottsága érdekében véleményezésre kérte fel az egyetemi tanszékek munkatársait, a munkaügyi bíróságokat és legfelsőbb bírósági bírókat. A tervezet eljutott a szakszervezetekhez és a munkáltatói érdekképviseletekhez is.

Jogászok közvetítése Magyarországon - keresik a jogtanácsost

2010-08-31
Jogászok közvetítése Magyarországon - keresik a jogtanácsost

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a nagyobb cégek a jogi feladatok megoldását egyre kevésbé bízzák külsős ügyvédi irodákra, hanem sokkal inkább házon belül jogtanácsosokat alkalmaznak a jogi feladatok megoldására. A Hudson Legal jogtanácsosok közvetítéséért felelős tanácsadóját, Zentai Beatrixet kérdeztük az aktuális piaci tendenciákról, a jogtanácsosok szerepéről.

Ki hiányzik ma? Avagy a jelenléthez kötött díjazás, a jelenléti prémium kérdései

2010-08-12
Ki hiányzik ma? Avagy a jelenléthez kötött díjazás, a jelenléti prémium kérdései

Egyre elterjedtebb a gyakorlatban, hogy a munkáltató egyes juttatásokat csak azoknak a munkavállalóknak biztosít, akik egy adott időszakban a munkanapok egészét, vagy legalábbis a túlnyomó részüket ledolgozzák.

Áldott állapot

2010-05-22
Gyakori tapasztalat, hogy a gyermekvállalást tervező munkavállalók csak nehezebben jutnak munkához, a munkáltatók nem preferálják, ha alkalmazottaiknak ilyen terveik vannak. Mi ennek az alapja?
 
Interjú Dr. Kártyás Gáborral. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Jogi Főosztályán jogi főreferensként dolgozik, valamint meghívott előadőként az ELTE Állam és Jogtudományi Karának Munkajog Tanszékén munkajogot tanít.

Cafeteria az ügyvezetőnek

2010-03-12

Sokan foglalkoznak azzal, hogy a céggel munkaviszonyban álló munkavállalói milyen juttatásokat kaphatnak, de vajon a tagi jogviszonyban álló ügyvezetőnek is lehet pl. étkezési utalványt adni?