Kinek kell dolgozni a munkanappá minősített szombati napokon?

Idén több munkaszüneti nap esett normál munkanapra, így több alkalommal örülhettünk a hosszú hétvégéknek a munkanap átcsoportosítások miatt. Munkáltatói és munkavállalói oldalról is felmerül, hogy kinek kell a munkanappá minősített szombaton dolgozni, és hogyan vonatkozik a munkavégzési kötelezettség arra a munkavállalóra, akinek év közben szűnik meg a munkaviszonya vagy új munkáltatónál helyezkedik el.

Dr. Czirók Andrea 2018-as írása máig aktuális és iránymutatást azoknak a munkavállalóknak, akik esetleg ma reggel azzal a feltételezéssel keltek ki az ágyból, hogy azért nem kell ma dolgozniuk, mert december 24-én amúgy sem dolgoznának.

A nemzetgazdasági miniszter 9/2017. (V. 19.) NGM rendelete szól a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről. A hétköznap kiadott pihenőnapok helyett 2018-ban összesen hat esetben kell szombaton dolgozni, melyből kettő még hátra van, december 1-jén és 15-én, melyekkel a december 24-ét és a december 31-ét dolgozhatjuk le, így hosszabb ideig pihenhetünk az ünnepek alatt.

A munkavállalók részéről időről-időre felvetődik az a kérdés, hogy mennyiben érinti az éppen aktuális munkanap átcsoportosítást azt, aki a pihenőnap és a ledolgozandó szombat között vált munkahelyet. Le kell-e dolgozni a szombatot a munkavállalónak, ha a cserébe járó pihenőnapon – még vagy már – nem dolgozik az adott munkáltatónál?

A válasz egyértelműen igen, hiszen a munkaszüneti napokat és a munkanapokat a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) határozza meg, az adott évi aktuális munkanap átcsoportosításokat pedig Kormányrendelet szabályozza. A munkajogi szabályok alapján minden munkavállalóra vonatkozóan, függetlenül a munkarendtől, munkanapként heti 5 napot lehet figyelembe venni, és ebből le kell számítani a hétköznapra eső munkaszüneti napokat. Így havonta minden munkavállaló esetén ugyanannyi a ledolgozandó munkanapok száma. 

Az Mt. 97. §-ának (2) bekezdése szerint általános munkarend esetén a munkaidőt heti öt napra, hétfőtől péntekig kell beosztani. A hétfőtől péntekig terjedő időszakra eső munkaszüneti napokon általános munkarend esetén munkát nem kell végezni. A Kormányrendelet a munkaszüneti napok körüli munkarendet módosítja, így egyes hétköznapra eső munkanapokat pihenőnappá, viszont egyes szombati napokat munkanappá minősít, melynek hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalókra.

Tehát általános munkarend esetén a munkavállalónak dolgoznia kell a munkanappá minősített szombati napon akkor is, ha a cserébe járó pihenőnapon – még vagy már – nem dolgozik az adott munkáltatónál, kivéve, ha valamilyen ok miatt munkavégzési kötelezettség nem terheli (pl. szabadságon van, vagy felmentési idejét tölti).

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén természetesen előfordulhat, hogy a munkavállalónak a munkaszüneti napon kell munkát végeznie, vagy a munkaszüneti nap körüli pihenőnapra van beosztva, ez esetben a ő pihenőnapja eshet a munkanappá minősített szombatra is.

2018. november 20.

Dr. Czirók Andrea
Munkajogi szakértő

 

***
A szerzői jog jogosultja fenntart minden másolással, terjesztéssel, többszörözéssel kapcsolatos jogot. Tilos a cikkek, egyéb tartalmak teljes vagy rövidített formában történő másolása, nyilvánossághoz közvetítése, újraközlése. Tilos továbbá a honlap tartalmát adatbázisba lementeni. A honlapon található tartalom bármely eleme csak a szerzői jog jogosultjának előzetes engedélyével használható fel.

 

Photo: mapush / Shutterstock