A szabályozás tartalma

A Magyar Közlöny 85. számában jelent meg a 2011. évi CV. törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról. A munkaerő-kölcsönzés uniós szabályozási koncepcióját a 2008/104/EK irányelv tartalmazza, amelynek rendelkezéseit e törvény 15.-20. szakaszai hivatottak a hazai jogba ültetni, és ez év december 1. napján lépnek hatályba. A legfontosabb változások a következők:

A törvény hatályba lépésével az ekvivalencia szabályt a kölcsönzött munkavállaló munkába lépésétől azonnal alkalmazni kell

„A kölcsönzött munkavállalóra … a kölcsönvevőnél történő foglalkoztatás teljes időtartama alatt … a munkabér összege és védelme … vonatkozásában a kölcsönvevőre – jogszabály vagy kollektív szerződés alapján – irányadó rendelkezéseket kell alkalmazni" [Mt. 193/E. § (3) d)], azaz a kölcsönzés során 2011. december 1. után munkába lépő kölcsönzött munkavállalónak az első naptól meg kell kapnia minden pénzbeli és természetbeli vagy szociális juttatást, amit a kölcsönvevő az azonos munkakörben dolgozó saját munkavállalójának juttat. A jogalkotó generálisan kiemeli az egyenlő bánásmód biztosításának kötelezettsége alól az önkormányzati társaságok és a bejegyzett közhasznú szervezetek által végzett munkaerő-kölcsönzést. [Mt. 193/E. § (3) a)-e)]

A munkavállalói juttatásokat érintő azonnali ekvivalencia alól a jogszabály három további kivételt tesz  [Mt. 193/E. § (4)]:

1. ha a kölcsönzött munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyban áll a kölcsönbeadóval, és a kikölcsönzések között is díjazásban részesül,
2. ha a kölcsönzött munkavállaló összességében kedvezőbb díjazásban részesül, ide értve minden bérelemet és szociális juttatást, amit a munkaszerződés vagy a kollektív szerződés meghatároz,
3. ha a kölcsönzött munkavállaló a vonatkozó jogszabály szerint munkaerőpiactól tartósan távol lévő személynek minősül.

Ezekre az esetekre a most hatályos lépcsős ekvivalenciát kell alkalmazni, azaz fél év után a bérre és bérpótlékokra, egy illetve két év elteltével az egyéb elemekre és juttatásokra attól függően, hogy határozott vagy határozatlan idejű a foglalkoztatás [Mt. 193/H. § (9)-(10)]. A kivételek között nem jelenik meg, de az átmeneti rendelkezések következményeként kivétel marad a december 1. előtt megkötött munkaszerződések alapján foglalkoztatott kölcsönzött munkavállaló is, mert a fenti rendelkezéseket csak a 2011. december 1-ét követően létesített munkaviszonyokra kell alkalmazni. (2011. CV. tv. 22.§)

A kölcsönzés ideiglenességét a jogalkotó öt év határozott időben állapította meg [Mt. 193/C. § (1) f)].

A kölcsönzött munkavállalókkal ettől még lehet határozatlan idejű munkaszerződést kötni, csak a foglalkoztatás az öt évet azonos kölcsönvevőnél nem haladhatja meg. Az öt év a kölcsönvevő szempontjából számolandó, azaz ha azonos kölcsönvevőnél az öt évet különböző kölcsönbeadóknál tölti el a munkavállaló (másik szolgáltató veszi át, de ugyanott dolgozik), akkor sem kölcsönözhető tovább, ugyanakkor azonos kölcsönbeadónál bármeddig foglalkoztatható, ha az egy azonos kölcsönvevőhöz történő kikölcsönzések időtartama nem haladja meg az öt évet.

A fél évet meg nem haladó szüneteket az öt év számításánál figyelmen kívül kell hagyni, és a munkavégzési periódusokat össze kell számítani. Ha a szünet több mint fél év, akkor az öt év számítása újraindul.

Egyéb változások

• Változtak a kölcsönzés fogalmi elemei: a kölcsönzés, a kölcsönvevő és a kölcsönbe adó fogalma kibővült az „ideiglenesen” szóval, és három új fogalom, a „kölcsönzött munkavállaló”, a „kikölcsönzés” és a „kikölcsönzés ideiglenessége” került bevezetésre. [Mt. 193/C. § (1)]
• Nem csak belföldi székhelyű cég lehet kölcsönző, egyebekben a kölcsönzők köre változatlan [Mt. 193/D. § (1)]
• A tiltott kölcsönzési esetek kibővültek az öt éven túli kölcsönzés esetével [Mt. 193/D. § (2) d)]
• A kölcsönvevővel kötött megállapodásban a kölcsönzött munkavállaló átvételére csak három hónapon belüli átvétel esetére köthet ki a kölcsönbeadó közvetítési díjat [Mt. 193/G. § (7) b)].
• A kölcsönvevőnek tájékoztatni kell a kölcsönzött munkavállalókat a betöltetlen álláshelyekről [Mt. 193/P. § (2) b)]
• Hogyan értékeljük a szabályozást?

Nemzetgazdasági szinten akkor ér célt, és ezzel együtt politikailag akkor igazolható a jogalkotás, ha a változtatás

• az EU irányelvnek való megfelelést biztosítja, és
• bővíti a foglalkoztatást, azaz lehetővé teszi vagy javítja az inaktívak munkaerő-piacra jutásának lehetőségét, és/vagy
• láthatóvá tesz illegális vagy félig legális foglalkoztatásokat, és ezzel növeli a költségvetési és társadalombiztosítási bevételeket.

Ahhoz, hogy a célok teljesülését értékeljük, látnunk kell, hogy az első cél egyben a másik két cél korlátját is jelenti. Az EU irányelv átvétele külső, a foglalkoztatás bővítése, a fekete és szürkefoglalkoztatás csökkentése belső gazdasági és politikai kötelezettsége a Kormánynak. Ebből következően a módosítást nem úgy kell értékelni, hogy megvizsgáljuk külön-külön az egyes célok teljesülését, hanem azt kell elemeznünk, hogy a jogalkotó a külső kötelezettség szabta határokon belül maximálisan kihasznál-e minden lehetőséget a belső célok elérésére.

A célok ilyen összefüggésének teljesülése tekintetében látni kell, hogy a jogalkotó a munkaerő-kölcsönzés szabályozása kapcsán nehéz helyzetben volt. Belső gazdasági érdek a munkáltatók foglalkoztatási lehetőségeinek rugalmasabbá tétele, adminisztratív és anyagi terheik csökkentése, mert ezzel növelhető a versenyképességük, ami piacbővülést nyújthat számukra, és ez által lehetőségük nyílik újabb munkahelyek teremtésére. A több munkahely a munkavállalók összességének is érdeke, ezzel együtt a rugalmasabb foglalkoztatás az egyes munkavállalók érdekeit sértheti, ami viszont a Kormány számára politikai deficit. Ehhez társul nehézségként, hogy a korábbi magyar szabályozás az Unió egyik legrugalmasabb szabályozása, emiatt mind a kölcsönvevők, mind a kölcsönbeadók számára az irányelv legtágabban és legszabadabban értelmezett átvétele is biztosan szűkítést eredményez az addigi lehetőségeikhez képest.

A szabályozás érdemei

Tételesen vizsgálva az intézkedéseket azt látjuk, hogy a jogalkotó az ideiglenesség tekintetében a munkáltatók igényét messzemenően figyelembe véve megadta a lehető legtágabb értelmezést, hisz annak felső határát öt évben állapította meg, és ezzel jóval túllépett az irányelvet eddig átvett tagországok megoldásain.

Az ekvivalencia szabályozásánál is élt az irányelv biztosította kivételezési lehetőségekkel. Az irányelv értelmében az „nem vonatkozik a meghatározott állami vagy államilag támogatott szakképzések, beilleszkedési vagy átképzési programok keretében kötött munkaszerződésekre vagy munkaviszonyokra”. Ezt igen tágan értelmezte a jogalkotó, amikor az önkormányzati gazdasági társaságok és közhasznú szervezetek által végzett kölcsönzési tevékenységet állami vagy államilag támogatott beilleszkedési és átképzési programnak, az iskolaszövetkezetek tevékenységét pedig államilag támogatott szakképzésnek minősítette, persze nem tételesen, csak a kivételezés ténye erre utal. E két kivételen sokat fognak még vitatkozni a jogelméleti szakemberek, felvetve a megkülönböztetések alkotmányos indokolhatóságának kérdését is. Véleményem szerint egyik intézkedés sem lépi át az uniós kötelezettségszegési eljárás ingerküszöbét, és nem látom valós veszélyét annak, hogy e két aktív foglalkoztatáspolitikai intézmény nyilvánvaló előnyeikkel szemben valós hátrányt okozna bármelyik szereplőnek, főleg ha a kivételezett szervezetek tevékenységét megfelelően szabályozzák és ellenőrzik.

A jogszabályváltozás következtében a kölcsönzött munkavállalók helyzete is egyértelműen javul: azonnali ekvivalencia a munkába lépés napjától, kölcsönvevő tájékoztatási kötelezettségének bevezetése a betöltetlen álláshelyekről, átvételt korlátozó megállapodások szigorítása.

Ezekben tehát a jogalkotó teljesítette uniós kötelezettségét, a belső érdekek mentén kihasználta a határait, sőt, még elfogadható mértékben tágította is azokat, valamint az irányelv szellemiségének megfelelően javította a kölcsönzött munkavállalók helyzetét.

A szabályozás hibái és hiányosságai

Az irányelv az „alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek” azonosságának biztosítását írja elő, amelynek tartalmaként a következőket határozza meg: „a munkaidő hossza, túlmunka, szünetek, pihenőidő, éjszakai munka, szabadságok és munkaszüneti napok; fizetés”. Ehhez képest az új hazai szabályozás indokolatlanul szigorúbb, hiszen minden jogszabály és kollektív szerződésben rögzített rendelkezést azonnal és kivétel nélkül alkalmazandónak rendel. Így a természetbeni és a szociális juttatásokat is, például az adott cég termékeihez (lásd pl. áramszolgáltatók esetén a villamos áramhoz), üdüléshez, üzemi étkezéshez, orvosi szolgáltatásokhoz való ingyenes vagy kedvezményes hozzájutás. Ezzel az adott kölcsönvevőnél dolgozó kölcsönzött munkavállalók helyzete ugyan javul, viszont a kölcsönzés rugalmasságának csökkenése miatt a munkavállalók összességének vonatkozásában a szigorúbb alkalmazás kedvezőtlen.

A gazdasági érdekek között szerepel még a munkáltatók adminisztratív és anyagi terheinek csökkentése, melynek körében a Kormánynak itt lehetősége lett volna rendezni a kölcsönvevő és kölcsönbeadó egyes nyilvántartási és bejelentési kötelezettségeinek duplázódását, valamint a kölcsönbeadók helyi iparűzési adójának és a rehabilitációs hozzájárulásának kérdését. A helyi iparűzési adó alapjából a vállalatok levonhatják a beszerzések értékét, így a hozzáadott érték után adóznak. A kölcsönbeadók esetében a munkavállalók bére valójában beszerzési költség, de ez nem vonható le az adóalapból, így az összes többi szektorral ellentétben teljes bevételük után fizetik meg a helyi iparűzési adót. A rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettségnek úgy kell eleget tennie a kölcsönbeadónak, hogy nincs döntési pozícióban abban a tekintetben, hogy a kölcsönzött munkavállalók közé felvesz-e megváltozott munkaképességű személyeket.

A kivételek szabályozásában a jogalkotó a munkavállalók hátrányára vétett hibát. Az ekvivalencia szabály első kivétele azt mondja, hogy nem kell azonnal alkalmazni az azonos feltételeket „ha a kölcsönzött munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyban áll a kölcsönbeadóval, és a kikölcsönzések között is díjazásban részesül„. Az irányelvben szereplő „tartósan foglalkoztatott” fordulat helyébe a szabályozásban a „határozatlan idejű munkaviszonyban álló” megfogalmazás került. Így ha a határozatlan időre felvett kölcsönzött munkavállalóra a kölcsönbeadó nem alkalmazza az ekvivalenciát, és még azelőtt megszünteti a kölcsönzött munkavállaló munkaviszonyát, hogy szünetre került volna sor a kikölcsönzések között, jellemzően próbaidő alatt azonnali hatállyal, akkor nem sért jogszabályt, de egyértelműen a jogalkotó szándékával és az irányelv szövegével ellentétes gyakorlatra ad lehetőséget.

Az új törvény szövege a jogszabály és kollektív szerződés által előírt juttatásokat rögzíti, de nem tartalmazza, hogy a kölcsönvevő szabályzataiban foglalt bérelemeket a kölcsönzöttekre kötelező lenne alkalmazni, így felmerülhet, hogy amit a kölcsönvevő saját döntése alapján ad a saját munkavállalóinak, azt a kölcsönzötteknek nem kell megkapniuk. Az Mt. 193/E. § (3) bekezdése értelmében azonban a kölcsönvevőre a munkabér összege tekintetében irányadó az Mt. 142/A. § (1) szerinti egyenlő bánásmód követelményének megtartása, amelynek alkalmazása során „munkabérnek minősül minden, a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeli (szociális) juttatás.” Emiatt nem javaslom a kölcsönbeadóknak, hogy a kölcsönvevő egyoldalú rendelkezése alapján saját munkavállalóinak nyújtott juttatásokat az ekvivalencia alkalmazásánál figyelmen kívül hagyják.

Összességében a szabályozásról

A szabályozás nem tökéletes. Egyik fél számára sem nyújt teljes megelégedettséget, de a nyilvánvaló hibáival és hiányosságaival együtt egészen jól egyensúlyoz a vele szemben megfogalmazott uniós, munkáltatói és munkavállalói elvárások között, és a kitűzött célokat alapvetően képes megvalósítani.
Kérdés maradt még, hogy ezek után vannak-e olyan előnyök, amelyek a kölcsönvevőket továbbra is arra fogják sarkallni, hogy ne mondjanak le a munkaerő-kölcsönzésről?

Megmaradt előnyök

A kölcsönvevők gazdasági előnyeit eddig négy csoportba lehetett sorolni: a kölcsönzött és saját munkavállalók juttatásainak különbségéből adódó megtakarítás, a pénzügyi, pénzügytechnikai előnyök, a munkaügyi feladatok ellátása és a munkaszervezés során keletkező hatékonyságnövekedés, és végül munkáltatással összefüggő feladatok átadásából keletkező előnyök.

A juttatások különbségéből adódó előny azoknál a cégeknél jelentős, ahol a munkavállalóknak erős a szerzett vagy kollektív pozíciója, és emiatt nehéz az egyszer megadott juttatásokból „visszavenni”. Ahol nincs sok béren kívüli juttatás, nincs erős kollektív szerződés, vagy az extra juttatások a munkáltató üzletpolitikájának része, emiatt a kölcsönzötteknek is szívesen adja meg, ott a kölcsönzés igénybevételének nem volt vagy lehetett célja a saját és kölcsönzött munkavállalók bérkülönbségéből való előnyszerzés. Ha ez mégis szerepelt a kölcsönvevő elvárásai között, akkor azzal azt az igényt támasztotta a kölcsönbeadóval szemben, hogy találjon a piacon olcsóbban munkavállalót, mint a saját munkaügyi osztálya. Ha csupán ezért alkalmazta a munkaerő-kölcsönzést, vagy ez volt a döntő a kölcsönzés igénybevételében, akkor eddig is inkább egy jó HR tanácsadóra és nem kölcsönző cégre lett volna szüksége. December 1. után ez az előny szűnik meg.

A megmaradó előnyök között a pénzügyi és pénzügytechnikai, valamint a hatékonyságot javító előnyök a szoláltatás díjától függetlenül továbbra is biztosan jelentkeznek a kölcsönvevők számára.

• A kölcsönbeadónak kifizetett megbízási díj csökkenti a helyi iparűzési adó alapját, míg a bérköltségek és járulékok nem.
• A munkáltató a statisztikai létszám függvényében minden 20 fő után vagy alkalmaz egy megváltozott munkaképességű személyt, vagy befizet évente 964.500 Ft rehabilitációs hozzájárulást. Ha nem alkalmaz megváltozott munkaképességű munkavállalót, akkor mindegy, hogy a statisztikai létszáma 1 vagy 19 fővel haladja meg a küszöbértéket (minden hússzal osztható szám), be kell fizetnie a fenti összegű hozzájárulást. Ha a statisztikai létszámhatár közelébe érve a bővítést kölcsönzöttekkel oldja meg, akkor a hozzájárulást arányosan kell csak megfizetnie (azt túlzás lenne írni, hogy nem kell megfizetnie, mert a kölcsönbeadó az arányos költséget a megbízás díjába kénytelen beépíteni).
• A kölcsönbeadó cégek irányába a fizetési határidő kitolható 15-60 napra, míg a bérek és járulékok kifizetése nem, így a kamatköltségek csökkenthetők, és javíthatók a cash-flow mutatók. Ennek megbízható alkalmazásához tőkeerős és likvid szolgáltató kiválasztása szükséges.
• Tőzsdei vagy tőzsdére készülő cég esetén az egy munkavállalóra jutó árbevétel, mint a tőzsdei értéket jelentősen befolyásoló mutató javítható, ha a munkavállalók egy része az igénybe vett szolgáltatások között kerül elszámolásra.
• Hozzáértő szolgáltató igénybevételével a kiválasztást olyan szakemberek fogják elvégezni, akik napi szinten végzik ezt a tevékenységet, akik számára azonnali ügyfélvesztést jelent, ha nem jól végzik a munkájukat, emiatt a kiválasztást nagy valószínűséggel hatékonyabban, rövidebb idő alatt és jobb eredménnyel fogják elvégezni, mint az ebben kevésbé rutinos saját munkaügyesek.
• Azoknál a kisebb cégeknél, ahol a munkaügyi feladatok nem napi szintűek, illetve az egyes feladatok nem rendszeresen fordulnak elő, így azokat nem rutinszerűen végzik, a felkészülés ezek elvégzésére vagy maga a feladat ellátása hosszabb ideig tart, és több hibalehetőséget rejt, emiatt idő és költség takarítható meg megfelelő HR szolgáltató igénybevételével.
• A munkaszervezés hatékonysága javítható a kölcsönzöttek igénybevételével projekt-jellegű megrendelések, hektikus megrendelés-állomány vagy szabadságolások idején az állásidő és a túlóra mennyiségének csökkentésével. Az állásidő és a túlóra csökkenésével a saját munkavállalók munkavégzésének hatékonysága is javul.
• A bizonytalan tartósságú megrendelés-felfutás és az utánpótlás tervezése során kisebb kockázattal és költséggel lehet kísérletezni a bővítéssel. A kölcsönzéssel meg lehet várni a helyzet stabillá válását, illetve a végleges felvételt egy hosszabb „próbaidő” előzheti meg gyakornokok vagy kvalifikáltabb munkavállalók kiválasztása esetén.

A munkáltatás feladataihoz és munkaszervezéshez kapcsolódó előnyök is elérhetőek maradnak. Ehhez a kölcsönvevőnek számszerűsítenie kell a hirdetéshez, a kiválasztáshoz, a munkaviszony létrehozásához és bejelentéséhez, a bérszámfejtéshez és nyilvántartáshoz, a kifizetésekhez, a munkaviszony megszüntetéséhez és a munkaviszony tartama alatti munkáltatói felelősségvállaláshoz kapcsolódó feladatok ellátásának költségeit, és a felszabaduló kapacitások hozadékát, és úgy kell szerződnie a kölcsönbeadóval, hogy a szolgáltatás közvetlen díja alacsonyabb legyen e költségek és hozadékok összegénél. Ebben a „képletben” költségeknek tekintendő az e feladatokat ellátó munkavállalók juttatásainak költsége, hirdetések díjai, adminisztrációs költségek, utalások banki költségei, könyvelés díja, a hozadékok a felszabadult idő másra fordításából származó bevételek illetve költségmegtakarítások, a szolgáltatás közvetlen díja pedig a kölcsönbeadó megbízási díja és a kölcsönzött munkavállalók juttatásai bekerülési költségének különbsége.

Az előnyök felsorolását követően egyáltalán nem vagyok borúlátó a munkaerő-kölcsönzés hazai jövője kapcsán. Azt látom, hogy a kölcsönzés valós eszköz a foglalkoztatás rugalmasabbá tételéhez, amellyel a foglalkoztatás szintje rövidtávon is növelhető. Az új szabályozás ennek lehetőségét nem szűkíti jelentősen, és alapvetően az irányelv kritériumait is teljesíti.

Simon Balázs Jogi és kommunikációs igazgató Humánia Kft.