Munkaügyi jogeset: Bérpótlék vagy költségtérítés?

A légiutas-kísérőként dolgozó felperesek munkaviszonyát az alperes légitársaság – bizalomvesztésre és áruhiányra hivatkozva- felmondással szüntette meg. Beszélhetünk-e leltárfelelősségről leltárfelelősségi megállapodás nélkül? Megalapozza a bizalomvesztést egy csekély összegű leltárhiány is? Vajon a felperesek távolléti díját mi alapján kell kiszámolni? Az alapbéren felüli – a megtett utak számához és hosszához igazított ún. „sector pay” – kifizetés a munkabérük részét képezi, vagy költségtérítésnek tekintendő?

A kereseti kérelmek és az ellenkérelem

 A felperesek keresetlevelükben a munkáltató légitársaság által közölt felmondás jogellenességének megállapítását kérték és annak jogkövetkezményeként alperes kötelezését elmaradt jövedelem címén 12 havi távolléti díjának megfelelő összeg és kamatai, végkielégítés jogcímén 2 havi távolléti díj és kamatai, elmaradt „sector pay”[1] megfizetésére. Alperes egyik felperessel sem kötött leltárfelelősségi megállapodást, nem derül ki, hogy a felmerült áruhiányért pontosan kit tart felelősnek alperes és milyen arányban. Kifogásolták továbbá, hogy az értékesítésben részt vett másik két kolléganőjük csak figyelmeztetést kapott. A felmondásban alperes feltételezéseket rögzít, bizonyíték nélkül, így a bizalomvesztésre hivatkozás alaptalan.

Felperesek a távolléti díjuk számításánál a „sector pay” és (az értékesítésből befolyt) jutalék címén kifizetett munkabér elemeket is figyelembe vették.

Alperes a felperesek keresetének elutasítását és perköltségben marasztalásukat kérte. Hivatkozása szerint a felperesek a leltár megfelelőségét saját aláírásukkal erősítették meg. Irreleváns, hogy leltárfelelősségi megállapodás nem jött létre, mert ez a kártérítés körébe tartozó kérdés, azt pedig alperes nem érvényesített felperesekkel szemben.  Alapos gyanú merült fel arra, hogy a felperesek „menüztek”, azaz menüben együtt vásárolható és így olcsóbb termékeket a termékek külön-külön megvásárlása esetén nem ütötték be a pénztárgépbe, hanem megvárták, míg egy „menünyi” összegyűlik, és az így nyert hasznot eltulajdonították. Az árut kizárólag felperesek értékesítettek, pénzt kizárólag ők kezeltek, vételárat csak a két felperes vehetett át, ezért a tapasztalt hiány felpereseknek volt felróható. Az, hogy felperesek felelőssége nem teljesen elválasztható, nem zárja ki, hogy alperes bizalma mindét munkavállalóban megrendüljön. I. rendű felperes már két alkalommal részesült figyelmeztetésben korábban.

Alperes álláspontja szerint az I. rendű felperes távolléti díja körülbelül ötöde az általa megjelöltnek, a II. rendű felperes távolléti díja körülbelül negyede az általa megjelöltnek, mivel a távolléti díj számítására a régi Mt. szabályait kell alkalmazni. Eszerint a távolléti díj számításánál a személyi alapbért, a rendszeres bérpótlékokat, illetve a munkaidő-beosztástól eltérő a munkaidőkereten felül elrendelt rendkívüli munkavégzés miatti kiegészítő pótlékok összegét lehet figyelembe venni. A felperesek részére fizetett „sector pay” a munkaszerződés szerint sem tekinthető sem teljesítménybérnek, sem bérpótléknak, hanem költségtérítésnek, ezért a távolléti díj számításánál figyelmen kívül kell hagyni.

Az alperesi szabályzat szerint a jutalék sem minősül teljesítménybérnek, az jellegét tekintve sem alapbérnek, sem bérpótléknak nem tekinthető, ezért a távolléti díj számításánál azt szintén figyelmen kívül kell hagyni.

A bíróság által megállapított tényállás

I. rendű felperes vezető légiutas-kísérő, II. rendű felperes légiutas-kísérő munkakörben dolgozott alperesnél.

Egy augusztusi napon felperesek korán reggel munkára jelentkeztek. I. rendű felperes volt a járatok vezető légiutas-kísérője, ő helyezkedett el a gép első felében X légiutas-kísérővel, II. rendű felperes pedig a gép hátsó felében Y légiutas-kísérővel. A légiutas-kísérők a felszállást követően párban végezték az értékesítést. Miután az értékesítésre szolgáló lezárt – sorszámmal ellátott plombával felszerelt – dobozokat felnyitották, megszámolták az abban elhelyezett termékeket, majd beüzemelték a pénztárgépeket és egyeztették a plombák sorszámát a pénztárgépben szereplő számokkal. A pénztárgépeket a két felperes kezelte (a légiutas-kísérői szabályzat szerint), azonban előfordult, hogy amíg a felperesek valamiért a konyhába hátra mentek, párjaik vették át a pénzt, vagy adták vissza a visszajárót. A kocsit nem szabadott magára hagyni, azonban előfordult, hogy ez mégis megtörtént, ha a másik kocsihoz kellett átmenni valamiért.

Az aznapi járatok befejezése után a gépre érkezett alperes vezetőségéből 3 személy és közölték, hogy árukészlet ellenőrzés következik, melyben felperesek is segítenek. A gép első és hátsó felében számolták az árukat kocsinként külön akként, hogy a felperesek egyike állt a kocsi egyik oldalán, a vezetőség egy tagja a kocsi másik oldalán. A számolás befejeztével a vezetők az irodában közölték felperesekkel, hogy az ellenőrzés nem felperesek, hanem a beszállító ellen irányult. A beszélgetés végén felperesek elé tettek egy lapot, amin a megszámolt termékek voltak, ezeket felperesek aláírták. A befolyt bevételben hiány nem volt. Pár nappal később a vezetők egy e-mailen közölték felperesekkel, hogy áruhiányt találtak és megkezdik az eljárást.

Másfél hónappal később felpereseket egy meghallgatásra hívták be, ahol közölték felperesekkel és a másik két légiutas-kísérővel, akikkel felperesek együtt dolgoztak a fenti napon, hogy áruhiány volt, 30 Euro értékben. 3 nappal később behívták az érintett 4 légiutas-kísérőt, ahol közölték, hogy felpereseket nem kívánják tovább foglalkoztatni. Felajánlották részükre a közös megegyezést vagy a felmondást, felperesek mindketten a felmondást választották. A másik két légiutas-kísérő figyelmeztetést kapott.

A felperesek felmondásának indokolása szerint a fenti augusztusi napon alperes képviselői ellenőrzést tartottak, melynek során a „leltározás” eredményeként feltárta, hogy olyan áruk hiányoztak, melyek eladása nem volt regisztrálva. Ez alperesnek 30 Eur veszteséget okozott. Felperesek elismerték, hogy a „leltár” rendben zajlott, eredménye helytálló, azonban az áruhiányra magyarázatot nem tudtak adni. Alperes feltételezése szerint felperesek „menüztek”, és fennáll a gyanú, hogy ezzel jogtalanul elsajátították az árukapcsolásból származó kedvezményt. Habár munkáltató a szabálytalanságokért személyében felelősöket nem tudta beazonosítani, de mivel felperesek regisztrálták a pénztárgépen az értékesítést, ezért biztosan megállapítható, hogy a szabálytalanságok elkövetésében e két munkavállaló lehet érintett. A felmondás indoka nem kizárólag alperes anyagi vesztesége, hanem az, hogy felperesekben alperes bizalma megrendült.

Első fok

A felmondás jogszerűsége

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 64. § (2) bekezdése értelmében jelen esetben az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a felmondásban szereplő indokok (Mt. 66. § (1) bek.) a valóságnak megfelelnek, abból világosan megállapítható a felperesek számára, hogy a munkaviszony megszüntetésére milyen okból került sor, ezt követően pedig azt, hogy az indok okszerű volt. Konkrétan tehát alperesnek kellett bizonyítania, hogy az esetbeli augusztusi napon a repülőgépen elhelyezett és a felperesek által felbontott kocsi tartalma megegyezett azzal a készlettel, amit másnap a felperesek a pénztárgépben mechanikusan rögzítettek, ebből hiány keletkezett és ezért kizárólag a felperesek feleltek.

Maga az alperes is elismerte, hogy a felpereseknek leltárfelelősségi megállapodása nem volt, habár a felmondás is leltárra, illetve leltárhiányra hivatkozik.

A meghallgatott tanúk (a felperesekkel az augusztusi napon szolgálatot teljesítő másik két légiutas-kísérő) tanúvallomásai és felperesek előadása alapján egyértelmű volt, hogy az eladni kívánt árukkal mind a négy légiutas-kísérő kapcsolatba került, ahogyan a pénztárgépekkel és a bevétellel, illetve visszajáróval is.

A vétkesség vizsgálata nélkül az áruhiány kizárólag akkor kérhető számon a légiutas-kísérőkön, ha azt leltározás során állapították meg. Ez biztosít ugyanis lehetőséget arra, hogy az árukészletet és a számolást a munkavállaló is ellenőrizni tudja. Mivel a felpereseknek leltárfelelősségi megállapodása nem volt, alperesnek bizonyítania kellett a felperesek vétkességét. Ehhez arra lett volna szükség, hogy azon a bizonyos augusztusi napon a repülőgép leszállását követő ellenőrzésen a felperesek ellenőrizni tudják a készletek átszámolását. A tanúvallomások azonban egyértelműen alátámasztották a felperesek által elmondottakat, vagyis, hogy a számolás a gép első- és hátsó részében külön történt. A felperesek nem láthatták, hogy a másik (első, illetve hátsó) konyhában mi történik, nem volt lehetőségük a számolást ott ellenőrizni. Továbbá arra sem volt lehetőségük, hogy a saját konyhájukban történt számolást teljes körűen ellenőrizzék, ugyanis a felperesek a kocsi egyik, míg az ellenőrzést végző személy a kocsi másik oldalán állt. Amikor felperesek kérték az ismételt és együttes átszámolást, alperesi vezetők ezt megtagadták.

Annak a körülménynek, hogy felperesek a számolás végeredményét rögzítő lapot aláírták, nincs jelentősége, ezzel önmagában ugyanis nem ismerték el az áruhiányt, továbbá az alperes arról tájékoztatta felpereseket, hogy a számolásra a beszállító ellenőrzése végett van szükség. Önmagában az a tény, hogy a leszállást megelőzően felperesek több menüt is a pénztárgépbe ütöttek, nem támaszt alá jogellenes munkavállalói cselekményt, különösen, hogy az alperes is csak gyanakodott erre.

A felmondás szóhasználata „a munkavállaló magatartása gyanúra adott okot”, „potenciálisan érintettek lehetnek” arra utal, hogy az alperes felmondását feltételezésekre alapította. A bírói gyakorlat szerint a feltételezésre alapított felmondás nem felel meg a valóság követelményének, ezért jogellenes. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy az áruhiányért kizárólag felpereseket terhelte a felelősség, a felmondás szövegezése is erre utal.

Ellentmondásos volt továbbá alperes azon érvelése, hogy a felperesek munkaviszonyát azért szüntette meg – ellentétben a másik két légiutas-kísérővel, akik írásbeli figyelmeztetést kaptak – mert a pénztárgépet ők kezelték, ugyanakkor alperes szerint nem pénz hiányzott, hanem áruk tűntek el 31 Eur értékben.

Mivel maga a felmondás sem rögzíti, és a bíróság által megállapított tényállás szerint is alperes csak gyanakodott a felperesek magatartására, és maga sem tudta, hogy a hiány mely felperesnek róható fel, a bizalomvesztést, mind indokot a fentiek nem alapozzák meg. A bizalomvesztésre vonatkozó gyanú, ha azt a munkáltató nem vizsgálta ki kellő körültekintéssel, nem alapozta meg a bizalomvesztést (Kúria Mfv.I.10.097/2008/4.).

A távolléti díj számítása

Az alperes hivatkozása szerint a „sector pay” költségtérítésnek minősül. A bizonyítás eljárás lefolytatása után azonban egyértelmű volt, hogy a felpereseknél munkavégzésükkel kapcsolatban költség nem merült fel, melyet a munkáltatónak kellett megtérítenie. A felpereseknek nagyon ritkán kellett szállodában éjszakázniuk, ezekben az esetekben mindig az alperes biztosította a szállást, a repülőgép fedélzetén pedig étkezésben részesültek.

Nem volt vitás a felek között, hogy a „sector pay” a felpereseknek rendszeresen járt, annak összege kizárólag a teljesített szektoroktól, azaz a repülések számától és hosszától függött.

A munkáltató és a munkavállaló az alapbér megállapításánál rendszerint csak az általános munkafeltételeket veszik figyelembe, ezért ha az általánostól eltérő munkafeltételek között történik a munkavégzés, – mint a légiutas-kísérők esetében – az elvégzett munkáért külön díjazás jár(hat). Ha ezek a különös feltételek objektíven megállapíthatók és mérhetők, akkor rendszerint bérpótlék megállapítására kerül sor. Mivel a felek között nem volt vitás, hogy a felperesek munkakörükből adódóan rendszeresen részesültek sector pay-ben a teljesített repülések számától és távolságától függően, a bíróság szerint az bérpótléknak volt tekinthető. Helyes volt azon alperesi hivatkozás, hogy a sector pay nem minősül teljesítménybérnek, mert az nem a felperesek teljesítményétől, hanem a teljesített repülések számától és hosszától függött.

Az Mt. számos bérpótlékot említ, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek olyan bérpótlékok, melyeket az Mt. nem nevesít (pl. nyelvpótlék, vezetői pótlék). A felperesek részére rendszeresen fizetett sector pay és jutalék a fentiek alapján a régi Mt. 151/A. § (1) és (2) bekezdése szerint bérpótléknak minősül, így a távolléti díj részét képezi. Ezt támasztotta alá az is, hogy abban rendszeresen részesültek felperesek.

Másodfok

A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság érvelését maradéktalanul elfogadta, az alperes fellebbezését alaptalannak tartotta és az elsőfokú bíróság rész-közbenső ítéletét helybenhagyta.

Utalt arra, hogy tény, a felperesek és alperes között leltárfelelősségi megállapodás nem jött létre, ez alapvető feltétele a leltárhiányért való felelősség megállapításának. Alaptalan volt alperes azon érvelése, hogy a per szempontjából irreleváns a „leltárhiány”, ugyanis ezért felperesekkel szemben alperes nem érvényesített kártérítést. Alperes ugyanis a felmondás egyik indokaként éppen a „leltárhiányt” jelölte meg, ami formailag ismeretlen okból felmerült hiányt jelent, ez pedig az ítélkezési gyakorlat szerint kizárja a vétkesség megállapítását továbbá a felmondási indok valósságát (BH.1996.621).

Az Mt. 66. § (2) bekezdése értelmében önmagában az áruhiány nem szolgálhat a felmondás indokául, alperesnek bizonyítania kellett volna a felperesek vétkességét e körben. A felmondásban azonban alperes e körben csupán feltételezéseket rögzít, ahogyan a „menüzés” körében is.

Ami a távolléti díj számításának szempontjait illeti, a másodfokú bíróság nagyobb részben egyetértett az elsőfokú bírósággal. Ítéletét abban a tekintetben változtatta meg, hogy a távolléti díjat nem a régi Mt. 152. §-a szerint az utolsó négy naptári negyedévre kifizetett munkabér, hanem a 151/A. § (1) és (2) bekezdése alapján a távolléti díjba a személyi alapbéren felül a „sector pay” és a jutalék is beszámít olyan összeggel, amely a távollét idején lenne esedékes, ez pedig jelen esetben a felmondás ideje, azaz szeptember hónap.

A kárenyhítési kötelezettség kapcsán rámutatott, hogy Kúria joggyakorlat elemző csoportjának véleménye és az EBH2015.M.23. alapján a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a munkáltatót terhelte annak bizonyítása, hogy a munkavállaló nem tett meg mindent a kárenyhítési kötelezettség tekintetében. A bíróság nem vizsgálhatja hivatalból ezeket a körülményeket, alperes jelen esetben nem tett e körben bizonyítási indítványt, nem hivatkozott tényekre és körülményekre. Ezért a bíróságnak a megtérült jövedelem figyelmen kívül hagyásával kellett a kártérítést megítélni.

Felülvizsgálati eljárás

A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét alaptalannak tartotta és a másodfokú bíróság elsőfokú bíróság rész-közbenső ítéletét helybenhagyó ítéletét hatályában fenntartotta.

A felperesek leltárfelelősségi megállapodást nem kötöttek, az áruhiány pedig önmagában nem szolgálhat a felmondás alapjául akkor sem, ha az kétséget kizáróan fennállt volna. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy az áruhiány a felperesek szabályellenes magatartásának következménye volt, a felperesek mellett az értékesítésben a másik két légiutas-kísérő is részt vett, az árukészlet ellenőrzésekor pedig a felperesek nem tudták az árukat nyomon követni.

Alperes azon hivatkozása, miszerint a szabálytalanságért felelős személy beazonosíthatatlansága esetén elegendő a jogviszony megszüntetés indokául a valószínűségre hivatkozás, nem helytálló. Következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a felmondás indoka csak a felmondási nyilatkozatban világosan megjelölt olyan valós tény vagy körülmény lehet, amely a munkavállaló munkaviszonyával kapcsolatos magatartásával összefüggésben okszerűen alátámasztja a jogviszony munkáltató általi megszüntetését. Jelen esetben az alperes bizalomvesztést állított, azonban nem bizonyított olyan felperesi magatartást, amely a jogviszony megszüntetést jogszerűen alátámasztotta volna, a megjelölt okot pedig bővíteni nem lehetett (EBH1241.).

Összegzés

A fentiek alapján megállapítható, hogy a leltárhiányra hivatkozás önmagában nem elegendő indok a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére. Azonban ha leltárfelelősségi megállapodás nincs a felek között, akkor szükséges a munkavállaló vétkességét is bizonyítani, de legalábbis szükséges a vizsgálatot teljes körűen lefolytatni és biztosan megállapítani, hogy a hiányért ki a felelős.

A jogviszonyt bizalomvesztésre alapozottan megszüntetni jelen esetben akkor lehetett volna jogszerűen, ha az alperes bizonyította volna a felperesek azon – a felmondásban a munkaviszony megszüntetésének okául megjelölt – magatartását, miszerint a hiányért egyértelműen felperesek felelősek.

A felperesek távolléti díjának számítási szempontjai az új Mt szerinti alapbér és bérpótlékok vonatkozásában is irányadók, azaz az olyan bérelem, amelyben a munkavállalók rendszeresen, folyamatosan részesülnek az általánostól eltérő munkafeltételek melletti munkavégzés esetén, bérpótléknak minősülhet akkor is, ha azt az Mt. külön nem nevesíti. Költségtérítésként akkor lenne értékelhető az ilyen jellegű kifizetés, ha az ténylegesen költségként jelentkezne a munkáltató részéről.

 

Dr. Bóta Zsuzsanna
Bírósági Titkár
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

***
A szerzői jog jogosultja fenntart minden másolással, terjesztéssel, többszörözéssel kapcsolatos jogot. Tilos a cikkek, egyéb tartalmak teljes vagy rövidített formában történő másolása, nyilvánossághoz közvetítése, újraközlése. Tilos továbbá a honlap tartalmát adatbázisba lementeni. A honlapon található tartalom bármely eleme csak a szerzői jog jogosultjának előzetes engedélyével használható fel.

 

[1] Az ún. sector pay kifizetés alperesnél a légiutas-kísérők által munka közben megtett utak számától és hosszától függő kifizetés.