A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény [Mvt.] 60. §-a szerint a munkavállaló csak a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munka végzésére vonatkozó szabályok megtartásával végezhet munkát. A munkáltató kötelessége az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosítása [Mt. 102. § (2) bekezdés] és általában az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek – a munkavállalók ez irányú felelősségével összhangban történő – megvalósítása [Mvt. 2. § (2) bekezdés, 60. §]. A munkáltató e kötelezettségénél fogva köteles rendszeresen meggyőződni arról, hogy a munkavállalók megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket [Mvt. 54. § b) pont]. Ha a munkavállaló a munkaviszonyából eredő előbbiek szerinti – esetleg külön konkretizált – kötelezettségét megszegi, vele szemben a munkáltató a törvénynek megfelelő hátrányos jogkövetkezményt alkalmazhat.

 

 

A munkavállaló a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban történő munkavégzési kötelezettségéből eredően – eltérő szabály hiányában – a munkaidőben nem lehet alkoholtól befolyásolt állapotban. A munkavállaló a munkaidőben teljes alkoholtilalom alá esik, ha a munkaidő alatti vagy azt közvetlenül megelőző alkoholfogyasztása a szerződésből eredő kötelezettségeivel nem egyeztethető össze, vagy ha ilyen tilalmat jogszabály, illetve a munkáltatónál érvényesülő rendelkezés ír elő. Például az előbbieknek megfelelő alkoholtilalmat ír elő a KRESZ-nek az a rendelkezése, amely szerint járművet csak az vezethet, akinek szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol [1/1975. (II. 5.) KPMBM együttes rendelet 4. §-a (1) bekezdésének c) pontja]. Az alkoholfogyasztással együtt járó veszély az alkoholtilalmat előíró kollektív szerződéses rendelkezést vagy munkáltatói utasítás jogszerűségét általában megalapozza.

 

 

Ha a munkahelyi vagy munkakezdés előtti italfogyasztásra nem merül fel adat, az alkoholos befolyásoltság alatt állást a munkáltatónak kell bizonyítania. Kérdéses lehet, hogy az alkoholszondának csekély, például egyharmad részben történő elszíneződése – amely 0,3 ezrelék véralkohol-tartalomra utal – jelenthet-e alkoholos befolyásoltságot? Alapos-e a munkáltató által emiatt kiszabott legsúlyosabb fegyelmi büntetése, vagy munkaviszonyban a rendkívüli felmondása?Példánk egy közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos esetet mutatunk be, mely megfelelően irányadó a munkaviszonyban is: A felperes közalkalmazott raktáros volt az alperes munkáltatónál. Egyik munkanapon a délelőtti órákban szondavizsgálatot rendeltek el olyan módon, hogy a gazdasági igazgatónál munkaértekezletet hívtak össze, amelyen a munkavédelmi vezető kilenc alkalmazottnál szondavizsgálatot végzett. A felperes esetében a szonda 1/3. részében zöld elszíneződést mutatott. Ezt követően elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtották (munkaviszonyban: rendkívüli felmondás). A határozat indokolásában megállapította: a munkavédelmi szabályzat egyértelműen kizárja az alkoholos állapotban történő munkavégzést. Tény: a szonda elszíneződött, erre pedig nem került volna sor, ha a felperes a munkanapon nem ivott volna alkoholt. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes nem munkaképtelen, a kötelezettség alól nem mentesíti.

 

 

A felperes keresete folytán eljárt munkaügyi bíróság ítéletével az elbocsátás fegyelmi büntetést az előmeneteli rendszerben való várakozási idő egy évvel történő meghosszabbítása fegyelmi büntetésre mérsékelte. A bíróság a bizonyítási eljárás során tanúként hallgatta ki a szondavizsgálatot végző munkavédelmi vezetőt, és igazságügyi orvos-szakértői vizsgálatot rendelt el az alkoholos befolyásoltság mértékére vonatkozóan. Tényként állapította meg, hogy az I. rendű felperes az előző nap fogyasztott alkoholt. Ennek alapján számíthatott arra, hogy vizsgálat esetén a szonda ezt ki fogja mutatni, márpedig a II. veszélyességi fokozatba tartozó alperesi munkáltatónál az, ha a szervezetben alkohol van, fegyelmi vétségnek minősül és fegyelmi felelősségre vonást vonhat maga után. A munkaügyi bíróság azonban az elkövetett fegyelmi vétséggel egy enyhébb fegyelmi büntetést tartott arányosnak, ezért az elbocsátás büntetést mérsékelte. Nem vitás, hogy az ellenőrzéskor a szonda kismértékben elszíneződött. Ezt követően vérvizsgálat nem történt, ezért a felperes tagadásával szemben semmi nem bizonyítja, hogy a perbeli napon alkoholt fogyasztott volna. Arra sincs bizonyíték, hogy az úgynevezett „másnapossága”, tehát az előző napi alkoholfogyasztása miatt, s nem valamiféle étel vagy gyógyszer fogyasztása miatt színeződött el kismértékben a szonda. A munkáltató álláspontját az igazságügyi orvos-szakértői vélemény is erőtlenítette, amely szerint a szonda által mutatott érték nem jelent alkoholos befolyásoltságot, és még a II. veszélyességi fokozatba tartozó munkakörben sem eredményez munkaképtelen állapotot. Mindezek a körülmények így kizárják, hogy megállapítható legyen az alkoholos befolyásoltság, és ezért a legsúlyosabb fegyelmi büntetés kiszabására kerülhessen sor. A II. fokú ítélet az itt ismertetett elsőfokú döntést hatályában fenntartotta.

 

 

Végül a felülvizsgálati kérelemre eljárt Legfelsőbb Bíróság a következőket állapította meg: a felperes esetében a szonda kismértékben elszíneződött, ez azonban önmagában az alkoholos befolyásoltságot nem bizonyítja. A felperes a szonda elszíneződését valóban nem, azonban az alkoholos befolyásoltság tényét mindvégig vitatta. A szondavizsgálat során felvett jegyzőkönyv a szonda elszíneződésével kapcsolatban a felperes észrevételét vagy nyilatkozatát nem tartalmazza. A munkavédelmi vezető – az alperes munkavédelmi szabályzatában foglaltakra figyelemmel – az ittas állapotot önmagában az elszíneződés alapján állapította meg. Tekintettel arra, hogy a munkahelyi vagy munkakezdés előtti italfogyasztásra a felperes tekintetében adat nem merült fel, az alkoholos befolyásoltság alatt állását a perben az alperesnek kellett volna bizonyítania. A Legfelsőbb Bíróság MK 122. számú állásfoglalásában foglaltakból következően a szondavizsgálat eredményének vitatása esetén az alkoholos befolyásoltság ténye és mértéke – többek között – véralkohol-vizsgálattal bizonyítható. Ennek és a felperes alkoholos befolyásoltságára utaló más bizonyíték hiányában az eljáró bíróságok helyesen fogadták el az igazságügyi szakvéleményben foglaltakat, mely szerint a bizonyítottan 1/3. részben elszíneződött alkoholszonda 0,3 ezrelék véralkohol-tartalomra utal, amely alkoholos befolyásoltságot nem jelent. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az előbbiekben a másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta [Legf. Bír. Mfv. II. 10.604/1999. sz.].

 

 

A bíróság a tanúvallomások értékelése alapján kialakult meggyőződése szerint az ittasság (kötelezettségszegés) tényét olyan esetben is megállapíthatja, ha az alkoholvizsgálat és a jegyzőkönyv felvétele elmaradásának bizonyított, életszerű, elfogadható indoka van. Ha ez a bírói mérlegelés okszerű, és az iratoknak, valamint a logika szabályainak megfelel, nem lehet eredményesen arra hivatkozni, hogy általában a bírói gyakorlat, illetve a Legfelsőbb Bíróság kollégiumi állásfoglalásában lévő iránymutatás mit tekint az alkoholfogyasztásnál irányadónak [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont, MK 122]. Példánk „hőse” egy masiniszta, aki felperes munkavállalóként azért indított keresetet az alperes munkáltató ellen, mert jogellenesnek tartotta az alperes ittasság miatt közölt rendkívüli felmondását. Arra hivatkozott, hogy az alperes állítása nem valós, mert munkaidőben nem volt ittas a rendkívüli felmondásban megjelölt napon.

 

 

A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a keresetet. Megállapította, a felperes a beosztása szerinti munkanapon 20 órakor vonatvezetőként állt szolgálatba, éjfél után a főpályamester a mozdonyban alvó felperest felébresztette, és ittasság miatt a további munkavégzést számára megtiltotta. Ezután a felperes reggel 5 óráig a munkahelyén tartózkodott, munkát nem végzett, majd ettől a naptól keresőképtelen állományba került. A bíróság több tanú vallomását, akik közvetlen bizonyítékot szolgáltattak a felperesnek az ittas embereket jellemző viselkedéséről, meggyőzőbbnek találta az egyik tanú vallomásánál, aki – egyedüliként – állította, hogy nem észlelt ittasságot. A munkavégzés alatti ittasságot a munkaügyi bíróság az Mt. 96. §-a (1) bekezdése a) pontjának megfelelő rendkívüli felmondási oknak minősítette. Kétségtelen, az alperes nem tartotta be a munkára képes állapot ellenőrzéséről szóló MÁV-utasítást, alkoholszondás-, illetve véralkohol-vizsgálatot nem végzett, az eseményről az előírásoknak megfelelő jegyzőkönyvet nem készített. Mindezekkel ellentétben azonban a szabad bizonyítás elvének megfelelően az alperes más módon – tanúk vallomásával – hitelt érdemlően bizonyította az ittasságot alátámasztó magatartását: alkoholszag, táskájában talált üdítős üvegben lévő pálinka, üres sörösüveg, beszéd- és mozgászavar, bódult alvás. A megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megjegyezzük, az egységes bírói gyakorlat szerint a tanúnak a munkáltatónál fennálló munkaviszonya önmagában elfogultságot nem idéz elő.

 

 

A felülvizsgálati kérelemre eljáró Legfelsőbb Bíróság leszögezte: a szabad bizonyítás elvéből [Polgári Perrendtartás (Pp.) 166. §] kiindulva a bíróság a tanúvallomások törvény szerinti értékelése alapján kialakult meggyőződése szerint az ittasság (kötelezettségszegés) tényét olyan esetben is megállapíthatja, ha az alkoholvizsgálat, a jegyzőkönyvkészítés elmaradásának bizonyított, életszerű, elfogadható indoka van. Ha ez a bírói mérlegelés okszerű, és az iratoknak, valamint a logika szabályainak megfelel, nem lehet eredményesen arra hivatkozni, hogy általában a bírói gyakorlat, illetve az MK 122. számú állásfoglalásban lévő iránymutatás mit tekint az alkoholfogyasztás bizonyításánál irányadónak. Példánkban a felperes tudomásul vette a főpályamester intézkedését, tehát azt, hogy őt a mozdonyban felébresztette, és közölte: a bárki számára nyilvánvaló bizonyítékok (alkoholszag, részleges beszédképtelenség, járás-bizonytalanság stb.) az ittasságára utalnak, ezért a további munkavégzést megtiltotta. A felperes az utasítás végrehajtásával, illetve azzal, hogy ellene nem tiltakozott, és a történteket felettesének nem jelezte, nem tanúsított olyan magatartást, amelyből arra lehetett volna következtetni, hogy az intézkedés indokát vitatná. Az indok valóságát önmagában az ittasság-vizsgálati jegyzőkönyv elkészítésének hiánya ezért nem cáfolja. A kifejtettek miatt a II. fokú ítélet a törvénynek megfelelően hagyta helyben az el-sőfokú bíróság helytálló döntését, mivel a rendkívüli felmondás indoka, a felperes ittassága kellően bizonyított volt [Legf. Bír. Mfv. I. 10.386/2001. sz.].

 

 

Az alkoholos állapot a szabad bizonyítás elve alapján nemcsak véralkohol-vizsgálattal bizonyítható. Esetünkben a felperes munkavállalóval szemben az ellenőrök szondavizsgálatot végeztek, amely 0,2 ezrelékes befolyásoltságot mutatott. Ezt a felperes a jegyzőkönyv szerint nem fogadta el, és véralkohol-vizsgálatot kért. Ezután tovább dolgozott egészen másnap 11 óra 20 percig. Az ellenőrök által felvett jegyzőkönyv szerint ők a felperest a munkából 19 óra 48 perckor felfüggesztették, azonban az utasítás kiadására feljogosított munkavállaló nem hozta a felperes tudomására. A munkaügyi bíróság a tényállás alapján arra következtetett, hogy az alperes munkáltató nem bizonyította az utasítás kiadását és annak végrehajtása megkövetelését, továbbá az ittasságot sem. Az alperes rendkívüli felmondása így jogellenes, mivel nem felelt meg az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak.

 

 

A másodfokú bíróság az első fok ítéletét megváltoztatta: megállapította, az ellenőrök a felperest a munkavégzéstől eltiltották, és ilyen utasítást adott az ezzel megbízott munkavállaló is. A felperes ezután az együttműködést megtagadta, ugyanakkor a munkáltató képviselője is tudomásul vette, hogy a felperes tovább dolgozott. Mindezek miatt a másodfokú bíróság nem értett egyet azzal az elsőfokú állásponttal, hogy a felperes nem kapott határozott és egyértelmű utasítást a munkavégzés abbahagyására. Az utasítás megtagadása tehát megtörtént, és figyelemmel a szondavizsgálatnak a másodfokú bíróság által bizonyítottnak talált eredményére, nem volt jogszerű, emiatt a rendkívüli felmondás a törvénynek megfelelt. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a tényállás sajátossága folytán nem mellőzhető a rendkívüli felmondás alapjául szolgált utasítás megtagadása mellett az alperes által az eset megítélését befolyásolóként figyelembe vett alkoholszondás vizsgálat, illetve ennek körülményei vizsgálata. A felperes az említett vizsgálat eredményét kifogásolta, és véralkohol-vizsgálatot kért. Ugyanakkor az MK 122. számú állásfoglalása 4. pontjából az következik, hogy az alkoholfogyasztás bizonyításának – a szabad bizonyítás elvéből kiindulva – nemcsak a véralkohol-vizsgálat útján, hanem egyéb módon is helye van. A munkáltató, amennyiben nem alkalmazta az említett vizsgálatot, az alkoholfogyasztás miatt a munkavállalót e tény egyéb alkalmas módon kétséget kizáró bizonyításával tilthatja el a munkavégzéstől, illetve tehet intézkedést. A munkaidőben észlelt alkoholfogyasztás ténye a szabad bizonyítás elve alapján nemcsak véralkohol-vizsgálattal igazolható [Legf. Bír. Mfv. I. 10.567/2003. sz.].

 

 

A bírói gyakorlat szerint az alkohol-teszter eredménye általában igazolja, hogy a vizsgált személy szervezetében van-e alkohol [Mt. 109. §]. Példánkban a felperes munkavállaló műszerész munkakörben állt az alperes munkáltató alkalmazásában. Az alperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Arra hivatkozott, hogy a felperes alkoholos állapotban akart bemenni az üzemi területre. Az alkoholszonda-vizsgálat eredményét a felperes beismerte, és véralkohol-vizsgálatot nem kért.

 

 

A felperes által indított perben a munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondást hatálytalanította. Az igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján a bíróság azt állapította meg, hogy a felperesnél mért 0,54 ezrelékes levegőalkohol-szint véralkoholszintnek nem felel meg, ezért a vizsgálat elvégzésének időpontjában alkoholosan befolyásolt nem volt. Az alperes nem tudta bizonyítani azt a tényt, hogy az alkoholvizsgálati jegyzőkönyv aláírása a véralkohol-vizsgálat elvégzésére vonatkozóan jogvesztéssel jár. Megállapították azt is, hogy a felperes által előző este 19 órakor elfogyasztott 12 deciliter sör a vizsgálat elvégzésének időpontjára, másnap reggel 9 óra 11 percre már a szervezetében lebomlott. Ezért a megtartott alkoholvizsgálatkor regisztrált levegőalkohol tartalmát csak a szájspray használata okozhatta. Máshogyan ítélt az alperes fellebbezésére eljárt megyei bíróság. Ítélete szerint a felperes nem bizonyította az előző este elfogyasztott alkohol mennyiségét. Erre vonatkozó adatok hiányában az elsőfokú bíróság tehát tévesen állapította meg az alkohol lebomlását. Nincs semmiféle adat a felperes előadásán túl arra nézve, hogy a felperes rendszeresen használta a szájsprayt. A mérés eredményét követő három hónapon túl előterjesztett ilyen értelmű kifogását egyéb bizonyítékok hiányában elfogadni nem lehet. A véralkohol-vizsgálatot a felperes nem kérte, erre csak a jegyzőkönyv lezárása után került sor, ennek elvégzését pedig az alperes jogszerűen tagadta meg.

 

 

Az alperes az intézkedését az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének a) pontjába és a kollektív szerződésnek a munkaidő alatti alkoholos állapotot megtiltó rendelkezésébe ütköző kötelezettségszegésre alapította. Ennél fogva annak van jelentősége, hogy a felperes munkaidő alatti alkoholos állapota, tehát az a körülmény, hogy a szervezetében volt-e alkohol, vagy sem, kétséget kizáróan bizonyított-e. A bírói gyakorlat szerint az alkohol-teszter eredménye általában igazolja, hogy a vizsgált személy szervezetében van-e alkohol. Figyelemmel a kollektív szerződésre, elsősorban a teljes alkoholmentességnek van jelentősége, az alkoholos befolyásoltság konkrét mértéke ezért az adott esetben nem perdöntő. A másodfokú bíróságnak az a következtetése, hogy az első foknak a fogyasztott alkohol lebomlásával kapcsolatos álláspontja megalapozatlan, a Legfelsőbb Bíróság szerint, különös tekintettel a jegyzőkönyv tartalmára, nem elégségesek a kötelezettségszegés hitelt érdemlő bizonyítására. A jegyzőkönyv ugyanis alkohol-tesztert és alkoholszondát is említ, és e kettő által mért értéket egyezően jelöli meg. Ez az egyezőség aggályt keltő. Ezért nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ténylegesen melyik műszer mutatta ki az alperes által megjelölt eredményt, illetve az eredmény ténylegesen mi volt [Legf. Bír. Mfv. I. 10.964/1997. sz.].

 

 

Dr. Horváth István
Címzetes egyetemi docens, ELTE ÁJK