Különböző hírportálokon és a sajtóban egymás után jelentek meg cikkek arról, hogy aki februárban megy szabadságra, várhatóan kevesebb munkabért kap, mint bármelyik másik hónapban. Ennek kapcsán beszélgetünk Dr. Goda Mark munkajogásszal.
Munkajog Portál: Több internetes hírportál és a sajtó arról számolt be, hogy azok a munkavállalók, akik februárban mennek szabadságra, kevesebb munkabért fognak kapni, mint ha bármelyik másik hónapban tennék ezt. A szóbanforgó cikkek szerzői ezt az új munka törvénykönyve szabályozására vezetik vissza.
Dr. Goda Mark: Olvastam az erről szóló híreket és úgy látom, hogy ez nem csak riogatás, hanem valós veszélye van annak, hogy sok munkáltató a jogszabály véleményem szerint téves értelmezése miatt tényleg kevesebb munkabért fizet majd annak a munkavállalónak, aki februárban megy szabadságra. Álláspontom szerint a probléma abból ered elsődlegesen, hogy a munkáltatók a bérszámfejtés során a havi munkabért munkanapokra bontják, azaz kiszámolják a napi munkabér mértékét és azzal szoroznak vissza. Ez így ebben a formában valóban hónapról hónapra bérkülönbséget fog eredményezni.
Munkajog Portál: Igazságtalan az új szabályozás, vagy csupán rosszul értelmezik a munkáltatók a törvényi rendelkezést?
Dr. Goda Mark: Meglátásom szerint utóbbi. A probléma abból ered, hogy a munkáltató, amikor megállapította a szabadságra jutó távolléti díjat, az utána fennmaradó – tehát nem szabadságon töltött – időre járó alapbért munkanapokra kívánja megadni. A munka törvénykönyve sehol nem ír arról, hogy a havi alapbért úgy kellene kiszámolni, hogy először meg kellene állapítani, hogy az adott hónapban hány munkanap van, majd ennek függvényében kellene meghatározni a munkában töltött időre járó alapbért. Ez így talán kicsit bonyolultnak hangzik, de a következő példával igyekszem érthetővé tenni, hogy jelen pillanatban sok munkáltató miként jár el, álláspontom szerint helytelenül:
Példa: A munkavállaló havi bruttó alapbére 100.000,- Ft. Az egy órára járó alapbért úgy kapjuk meg, hogy a havi bruttó alapbér összegét elosztjuk 174-gye,l ahogy azt az Mt. előírja. Az egy órára járó alapbér összege tehát 574,7 Ft.
Tegyük fel, hogy a havibéres munkavállaló nem dolgozik pótlékra jogosító munkarendben, és nincs teljesítménybére sem, vagyis a havi távolléti díja megegyezik a havi alapbérével, és így az egy órára jutó távolléti díja is megegyezik az egy órára jutó alapbérével.
Februárban 20 munkanap van, melyből a munkáltató tegyük fel öt munkanap szabadságot ad ki. A szabadság idejére távolléti díjat kell fizetni. A napi távolléti díj mértékét pedig úgy kapjuk meg, hogy az egy órára járó távolléti díj összegét megszorozzuk a napi munkaidővel. Teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló esetén a munkáltató az öt nap szabadságra eszerint 22.988,- Ft összegű távolléti díjat fog fizetni (vagyis 574,7 Ft x 8 óra x 5 nap szabadság). A fennmaradó időre pedig úgy kalkulálják az alapbért, hogy megnézik, hogy ténylegesen hány munkanap maradt még az adott hónapban. Vagyis februárban 15 munkanapra számolnak alapbért, még pedig úgy, hogy az egy órára járó alapbért felszorozzák nyolccal, majd a napi értéket felszorozzák tizenöttel.
A fenti eljárás valóban ahhoz vezet, hogy a munkavállaló kevesebb bért fog kapni, ha februárban megy szabadságra, mint akármelyik másik hónapban. Sőt, ilyen alapon a munkavállalók kevesebb bért kapnak, ha olyan hónapban mennek szabadságra, melynek 21 munkanapja van, mint ha olyan hónapban mennének szabadságra, amelynek 22 munkanapja van.
A hiba meglátásom szerint ott csúszik be, hogy a munkáltatók (és talán sok bérszámfejtő program) napi értékkel kalkulál annak ellenére, hogy erre vonatkozó előírás a munka törvénykönyvében nincs!
Gondoljunk csak a havi alapbér rendeltetésére. Ha a munkavállaló pl. havi bruttó 100.000,- Ft összegű alapbérben állapodik meg a munkáltatójával, akkor ez az összeg akkor is jár neki, ha egy adott hónapban csak 20 vagy 21 munkanap van, de akkor is csak ennyit kap, ha egy adott hónapban 22 munkanapot dolgozik. Jól látható a havi munkabér „átalánydíj” jellege, vagyis a havi munkabér kifizetésénél nem a napi munkabérből kéne kiindulni és azt felszorozni az adott hónap munkanapjainak számával.
Munkajog Portál: Van-e akkor megoldás arra, hogy azok a munkavállalók, akik februárban mennek szabadságra ugyanannyi munkabért kapjanak, mint bármelyik másik hónapban?
Dr. Goda Mark: A megoldás egyszerűen az, hogy a munkáltatók ne akarják a havi alapbér napi mértékét meghatározni és azt felszorozni az adott hónapban munkában töltött napokkal. Egyetlen egy iránymutatás van, amire figyelni kell, méghozzá a törvényben meghatározott osztószám, mégpedig a 174. A következő példával illusztrálom, hogy álláspontom szerint miként kellene kalkulálni a munkabért.
Példa: A munkavállaló havi bruttó alapbére 100.000,- Ft. Az egy órára járó alapbért úgy kapjuk meg, hogy a havi bruttó alapbér összegét elosztjuk 174-gyel. Az egy órára járó alapbér összege 574,7 Ft. A fenti példánál maradva tegyük fel, hogy a munkavállalónak a távolléti díja megegyezik az alapbérével.
Februárban 20 munkanap van, melyből a munkáltató öt munkanap szabadságot ad ki. A szabadság idejére távolléti díjat fizet. A napi távolléti díj mértékét pedig úgy kapjuk meg, hogy az egy órára járó távolléti díj összegét megszorozzuk a napi munkaidővel.
Ha tehát a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló öt nap szabadságon van, akkor az öt napot felszorzom a napi munkaidő mértékével és az egy órára jutó távolléti díjjal (574,7 Ft x 8 óra x 5 nap szabadság. Így a munkáltató az öt nap szabadságra 22.988,- Ft összegű távolléti díjat fog fizetni. Eddig rendben van a munkáltatók által alkalmazott kalkuláció.
A fennmaradó időre pedig úgy kellene számolni az alapbért, hogy az Mt. által meghatározott osztószámot hívjuk segítségül, ami a 174. Ez azt jelenti, hogy a munkavállaló az alapbérét mindig 174 órára kapja, akkor is, ha az adott hónapban ténylegesen kevesebb vagy több munkaóra van! Vagyis megnézem, hogy a munkavállalóm hány órára kapott távolléti díjat, ez 5 x 8, vagyis 40 óra. Aztán a 174-ből kivonjuk a 40-et, így kapunk 134 órát. És a munkavállalónak erre a 134 órára kell számfejteni az alapbérét.
Ezzel az eljárással a munkavállalót nem érheti hátrány. Öt nap szabadság esetén minden hónapban 134 órára kapja meg az alapbérét, és így mindegy, hogy melyik hónapban megy szabadságra, mert a bére nem az adott hónap munkanapjainak számától függ. Összességében minden hónapban 174 órának megfelelő munkabért kap, csupán a szabadságon töltött napok számától függően változik az, hogy hány napra – illetve órára – kap távolléti díjat, és hány órára alapbért.
Munkajog Portál: Olyan hírek is szárnyra keltek, mely szerint az illetékes minisztériumban foglalkoznak a kérdéssel és szükség esetén módosítják a jogszabályt. Ha egyértelmű a jogszabály, akkor miért kellene rajta finomítani?
Dr. Goda Mark: A szabályozás valóban nem tökéletes és finomításra szorulhat. Eddig csak arról beszéltünk, hogy előállhat-e olyan helyzet, melynek következtében februárban vagy bármelyik másik hónapban kevesebb munkabért kap egy munkavállaló azért, mert szabadságon volt. Álláspontom szerint az általam vázolt jogértelmezés erre megoldást jelent.
Eddig nem beszéltünk arról az esetről, amikor a munkavállaló több mint 174 óra tartamban van szabadságon, ez például július hónapban lehetséges, amikor elképzelhető, hogy a munkavállaló 22 nap szabadságra megy, ami azt jelenti, hogy 176 órára kap távolléti díjat, ami már eleve több mint a 174 óra, és ezen felül még egy napot dolgozik is. Ezt az esetet úgy lehet megoldani, hogy a 176 órára járó távolléti díjon felül még egy napra járó bért is kap a munkavállaló. Ez persze megtöri a fenti logikát, de a munkavállaló legalább nem kap kevesebb bért a havi alapbérénél.
Egyébként hasonló probléma elképzelhető meg „hóközi” belépőknél, kilépőknél is.
Látható tehát, hogy a rendszer sehogy nem lesz teljesen „kerek”.
Munkajog Portál: Köszönjük a beszélgetést. Reméljük a fenti értelmezés segítséget nyújt a munkáltatóknak, és a munkavállalókat nem éri majd hátrány, még akkor sem, ha februárban mennek mondjuk síelni.
***