Amennyiben egy bíróval szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelésére kerül sor, illetve ezzel összefüggésben a bírói tisztségéből felfüggesztették, a bírói illetmény elvonása jogszerűnek minősül-e, illetve sérti-e és ha igen mennyiben és milyen indokkal a bírói függetlenséget.
A jogeset
A konkrét esetben a felperest – aki az egyik törvényszék bírája – a törvényszéknek, vagyis az alperesnek az elnöke 2011. október 17-től további intézkedésig mentesítette bírói munkavégzési kötelezettsége alól és megállapította, hogy a mentesítés időtartamára illetménye további intézkedésig változatlanul megilleti. A törvényszék elnöke 2011. december 7-én kelt intézkedésével a felperest különböző feladatok teljesítésére hívta fel, amelynek ő eleget is tett. 2011. december 23-án a felperest őrizetbe vették, majd 2011. december 26-án elrendelték előzetes letartóztatását. 2011. december 27-én a felperes számláján jóváírásra került 2011. december havi illetménye, nettó 475-378.- Ft. Az alperes 2012. január 13-án kelt intézkedésével megállapította, hogy a felperes saját érdekkörében felmerült okból nem tudja teljesíteni munkavégzési kötelezettségét, ebből következően az alperesnek a munkavégzési kötelezettség alól mentesítő rendelkezése 2011. december 23-án hatályát vesztette. Az alperes azt is közölte a felperessel, hogy tényleges munkavégzési és mentesülési körülmény hiányában a felperes 2011. december 23-tól nem jogosult illetményre, egyúttal fizetési felszólításában kötelezte a felperest 2011. december 23. és 2011. december 27. közötti időszakra vonatkozóan jogalap nélkül kifizetett illetmény visszafizetés címén 110.749.- Ft és 2011. december 27-től járó kamata megfizetésére.
Az Elsőfokú Szolgálati Bíróság 2012. január 16-i keltű határozatával a felperest bírói tisztségéből felfüggesztette, továbbá a fegyelmi eljárást is felfüggesztette a büntetőeljárás jogerős befejezéséig. A bíróság a határozat indokolásában kifejtette, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett bíró nem jogosult az illetményre, ezért az illetmény legfeljebb négy hétre történő visszatartása tárgyában nem hozott döntést. Ez utóbbi megállapítás ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelynek alapján a Másodfokú Szolgálati Bíróság 2012. március 21-i keltű határozatával a fellebbezést alaposnak találta és megállapította, hogy a felperest a bírói tisztségből történő felfüggesztés időtartamára megilleti a bírói illetménye.
Mindeközben a felperes előzetes letartóztatását 2012. január 23-i keltű határozattal megszüntették és házi őrizetét rendelték el, amelyet több alkalommal is meghosszabbítottak 2012. július 26-ig, majd az ügyészség a házi őrizetet 2012. június 13-i keltű határozatával megszüntette.
Az elsőfokú bíróság előtti eljárás
A felperesnek 2012. januárjától nem utaltak illetményt, ezért keresetet terjesztett elő, amelyben a fizetési felhívás hatályon kívül helyezését, 2012. január 1-től 2012. február 29-ig tartó időszakra illetménye késedelmi kamattal növelt összegű megfizetését, továbbá annak megállapítását kérte a kijelölés folytán eljáró Gyulai Munkaügyi Bíróságtól, hogy bírói tisztségből történő felfüggesztés idejére jár az illetménye.
Az elsőfokú bíróság 2012. március 20-i keltű részítéletével a fizetési felszólítást 39.016.- Ft-ra leszállította, továbbá arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 2012. január 1-től 2012. február 29-ig tartó időszakra 724.460.- Ft illetményt.
A bíróság azért hozott részítéletet, mert álláspontja szerint az elsőfokú fegyelmi bíróság határozata ellen előterjesztett felperesi fellebbezés folytán várható másodfokú szolgálati bírósági határozat a 2012. január 16-tól 2012. február 29-ig tartó elszámolási időszak előkérdését képezheti az illetmény visszatartás alá vonható illetmény 50 %-a vonatkozásban.
Az elsőfokú bíróság a részítéletének az indokolása az alábbiakban foglalható össze.
A bíróság szerint a perbeli esetben abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a tisztségből való felfüggesztés kezdő időpontjától, azaz 2012. január 16-tól kezdődő időszakra az új Bjt. 118. § (1) és (2) bekezdései közül melyik az alkalmazandó. Az új Bjt. 118. § (1) és (2) bekezdései egyébként megfeleltethetőek a régi Bjt. 73. § (3) és (4) bekezdésének.
Az új Bjt. 117. § (1) bekezdése értelmében az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsa a bírót tisztségéből felfüggeszti, ha a bírót előzetes letartóztatásba vagy házi őrizetbe helyezték, illetve vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat vagy ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el, vagy vádemelésre került sor, illetve, ha a szolgálati helyén való jelenléte a tényállás megállapítását gátolná.
Az új Bjt. 118. § (1) bekezdése szerint a bírói tisztségből való felfüggesztés idejére a bírót megilleti az illetménye, amelynek legfeljebb 50 százalékát egy hónapra vissza lehet tartani. A teljes illetményt vissza kell tartani a bírói tisztségből való felmentés indítványozását kimondó fegyelmi határozat meghozatalától annak jogerőre emelkedéséig. A visszatartásról a szolgálati bíróság tanácsa határoz, határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.
A (2) bekezdés szerint nem jár illetmény a felfüggesztés időtartamának azon részére, amelyre a bíró akkor sem kapna illetményt, ha a felfüggesztésre nem került volna sor.
A bíróság az új Bjt. 118. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazhatóságát a közszolgálati jogviszonyokkal való összehasonlítás alapján, illetve az új Bjt. 117. § (1) bekezdésével, továbbá a 118. § (1) bekezdésével, a függetlenség és elmozdíthatatlanság alkotmányos alapelvekkel egybevetve kell értékelni.
Magyarország Alaptörvénye 26. cikk (1) bekezdése értelmében a bírák függetlenek és csak a törvényeknek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani.
Az új Bjt. 35. § (1) bekezdése értelmében a bíró részére feladatai megfelelő ellátásához szükséges feltételeket biztosítani kell. A (4) bekezdés arról rendelkezik, hogy a bírót hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg.
Az elsőfokú bíróság nem osztotta az alperesnek azt az álláspontját, amely szerint a felperesnek díjazás munkaviszony esetén csak munkavégzésre tekintettel járna, mivel a Munka Törvénykönyvének idevágó 103. § (1) bekezdés a) és b) pontját, illetve 102. § (4) bekezdését a Bjt. 222. §-a nem rendeli alkalmazni. A bíróság szerint a perbeli esetben a Ptk. 201. § (1) bekezdésében foglaltakat szükséges analógia útján alkalmazni vagyis azt, hogy az ellenszolgáltatás a szolgáltatásra tekintettel jár.
A bíróság álláspontja az volt, hogy a bíró szolgáltatást nyújt. Ez a szolgáltatásnyújtás nem pusztán a szorosabb értelembe vett bírói munkát jelenti, amely kötelezettség a bírói tisztségből való felfüggesztés időszakában szünetel. A bíró szolgáltatásnyújtásának a része a más kereső tevékenységtől való tartózkodás, ez a tágabb értelemben vett bírói munka.
A bírói tisztségből történő felfüggesztés esetén felértékelődik a jelentősége az összeférhetetlen és a munkáltató által sem engedélyezhető kereső tevékenység tilalmának. Ezek a tilalmak a bíróra nézve díjazás hiányában elvárhatatlanul terhelhetővé válnak, illetve reálisan arra vezethet, hogy a hatósági határozaton alapuló részleges és átmeneti elmozdítás ellenére végleges elmozdítást idézzen elő, amit az anyagiak miatt függetlenségében meggyengült bíró kezdeményez.
A bíróság szerint a munkaviszonyban állók státuszával a bíró helyzete nem összehasonlítható, a munkaviszonyban álló – a bíróval ellentétben – további munkaviszonyt, munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesíthet.
A bíróhoz hasonló körbe tartozó közalkalmazottak esetében egyrészt nincs általános tilalma a keresőtevékenységként végezhető munkának, másrészt az állásból való felfüggesztés idejére távolléti díj jár, ennek azonban legfeljebb 50 %-át a felfüggesztés megszüntetéséig vissza lehet tartani.
Az elsőfokú bíróság az Alaptörvény idézett rendelkezéseiből és a fenti megállapításokból arra a következtetésre jutott az új Bjt. 118. § (2) bekezdésének az értelmezése kapcsán, hogy annak az alkalmazási köre elsősorban társadalombiztosítási ellátással járó, ellátással fedezett (pl.: terhesség, anyaság), illetve a bíró által is akart ellátás nélküli időszakok (pl.: fizetés nélküli szabadság) körére terjed ki.
A bíróság kifejtette továbbá, hogy a 2011. december 23-tól 2012. január 15-ig tartó elszámolási időszak vonatkozásában közvetlenül nem áll rendelkezésre olyan tételes jogi rendelkezés mint az új Bjt. illetményre vonatkozó jogot és az 50 % visszatarthatóságát kimondó 118. § (1) bekezdése. A bíróság a fenti időszak vonatkozásában a többről a kevesebbre való következtetés technikáját hívta segítségül. Ennek az érvelésnek a lényege a konkrét esetben az volt, hogy a bírói tisztségéből még fel nem függesztett bírónak nem lehet kevesebb joga az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatás miatt elmaradt munkavégzés időszakában, mint amikor a szabadságelvonással járó kényszerintézkedés hatálya alatt álló bírót már tisztségéből is felfüggesztették, amely utóbbi helyzet rá nézve terhesebb.
A bíróság a 2011. december 23-i munkanapot teljes mértékben elszámolhatónak tartotta, mivel azon a napon még volt realitása a szokásos munkavégzésnek. A bíróság a 2011. december 27., 28., 29. és 30-i munkanapok, illetve a 2012. január hó 1. napjától január hó 15. napjáig terjedő időszak vonatkozásában azt állapította meg, hogy a tágabb értelemben vett bírói szolgáltatási kötelezettség ebben ebben az időszakban is fennállt, ugyanakkor a bíró az egyik leglényegesebb, szorosabb értelembe vett bírói munkavégzést nem gyakorolta, ezért az illetményének az 50 %-ára jogosult.
A fentiek miatt a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, vagyis a fizetési felszólítást 39.016.- Ft-ra leszállította, továbbá arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 2012. január 1-től 2012. február 29-ig tartó időszakra 724.460.- Ft illetményt.
A másodfokú bíróság előtti eljárás
A részítélet ellen a peres felek fellebbezést terjesztettek elő. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését és a 2012. április és május havi illetmény megfizetésére vonatkozó keresetfelemelését alaposnak, míg az alperes fellebbezését alaptalannak találta.
Időközben a Kúria mellett működő Másodfokú Szolgálati Bíróság 2012. március 21-én kelt határozatával az Elsőfokú Szolgálati Bíróság határozatának az indokolását akként változtatta meg, hogy megállapította azt, hogy az eljárás alá vont bíró a bírói tisztségből történő felfüggesztés időtartamára is jogosult az illetményre.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban az abból levont jogi következtetése részben téves. A törvényszék szerint az ügyben kiemelkedő jelentősége van a munkáltató 2011. október 12-i, illetve december 7-i intézkedésének. A 2011. október 12-i keltű intézkedésével a felperes munkáltatója 2011. október 17. napjától további intézkedésig teljes körűen mentesítette a felperest bírói munkavégzési kötelezettsége alól. Úgy rendelkezett, hogy a mentesítés időtartamára illetménye további intézkedésig változatlanul illeti meg. Ezen munkáltatói intézkedés alapján a felperest 2011. október 17. napjától munkavégzési kötelezettség nem terhelte, illetménye azonban továbbra is folyósításra került. 2011. december 7-én a törvényszék elnöke otthondolgozás keretében arra hívta fel a felperest, hogy az előre meghatározott szakmai szempontok alapján a büntetőjogi tárgyú kollégiumi állásfoglalásokat vizsgálja felül. Ezen kötelezettségének a felperes eleget tett. A másodfokú bíróság véleménye szerint az utóbbi munkáltatói intézkedés bizonyos feladatok elvégzésére vonatkozott és a korábbi intézkedését a munkáltató egyebekben változatlanul fenntartotta. A másodfokú bíróság egyetértett a felperes azon érvelésével, amely szerint az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatás önmagában, a bírói tisztségből történő felfüggesztés nélkül az október 12-i intézkedés hatályát nem szünteti meg, éppen ezért alaptalan volt a munkáltató illetmény visszafizetésére vonatkozó fizetési felhívása a december 23. és 31. közötti időszakban. Ugyanezen indokok alapján jogosult a felperes 2012. január 1. napjától január 15-ig terjedő időszakban a teljes illetményre, illetve január 16. napjától kezdődően az új Bjt. 118. § (1) bekezdése alapján a felfüggesztés időszakára a teljes illetményre.
A fentiek miatt a bíróság alaposnak találta a felperes 2012. április és május havi munkabérekre vonatkozó keresetfelemelését is és az alperes fizetési felszólítását teljes egészében hatályon kívül helyezte és a marasztalási összeget 724.460.- Ft-ról 2.354.495.- Ft-ra felemelte.
A bíróság megjegyezte továbbá, hogy nem osztja az alperes azon álláspontját, amely szerint a Szolgálati Bíróság jogosultsága és feladata az illetménnyel való rendelkezés, mivel az új Bjt. 118. § (1) bekezdése szerint a Szolgálati Bíróság legfeljebb csak az illetmény visszatartása kérdésében határozhat.
A Kúria előtti eljárás
A részítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az alperes szerint a bíróságok tévesen értelmezték a régi Bjt. 73. § (4) bekezdését, illetve az ezzel azonos tartalmú új Bjt. 118. § (2) bekezdését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy az egyes büntetőjogi kényszerintézkedések és azok időtartama miért nem tartozik az új Bjt. 118. § (2) bekezdés alkalmazási körébe, a másodfokú bíróság pedig a felhívott jogszabályi rendelkezés alkalmazhatósági kérdését nem is vizsgálta. Fenntartotta azon korábbi álláspontját, hogy a büntetőjogi kényszerintézkedésekkel érintett bíró munkajogi értelemben az ő érdekkörében felmerülő okból nem végezhet munkát, munkajogi értelemben véve az őt terhelő szolgáltatást nem nyújtotta, munkavégzés hiányában illetmény, azaz ellenszolgáltatás nem illeti meg. A büntetőjogi kényszerintézkedés ténye olyan körülmény, amely a felfüggesztésre tekintet nélkül kizárja az illetmény fizetését, összhangban a Bjt. 118. § (2) bekezdésével.
A Kúria az alperes felülvizsgálat kérelmét alaposnak találta az alábbiak miatt.
A Kúria osztotta az alperes azon álláspontját, amely szerint a felperes december 23-i őrizetbe vételét követően lehetetlenné vált, hogy a felperes szolgálati jogviszonya lényegi elemét képező kötelezettségének megfelelően a munkáltatója rendelkezésére álljon. Ettől az időponttól kezdődően a felperes nem a munkáltatója mentesítése alapján nem végzett munkát, hanem a személyével összefüggő körülményre tekintettel nem volt képes a munkavégzésre, az alperes erre irányuló szándéka esetén sem lehetett volna a felperest munkafeladattal megbízni.
A bíróság hivatkozott arra is, hogy a régi és az új Mt. szerint is nem jár távolléti díj arra az esetre, ha a munkavállaló elháríthatatlan ok miatt nem tud a munkahelyén megjelenni. Ennek megfelelően 2011. december 23-tól a felperes saját érdekkörében felmerülő okból nem tudott az alperesnél munkát végeznie, ezen igazolt távollét esetére azonban a törvény szerint a munkáltatónak nem kellett illetményt fizetnie.
A Kúria osztotta továbbá az alperes azon érvelését, amely szerint elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a Bjt. 118. § (2) bekezdése alapján a felfüggesztés tényétől függetlenül az adott időszakra a felperest megilleti-e az illetmény vagy sem. A Kúria szerint a perbeli esetben nem a felfüggesztés tényének volt jelentősége, hanem az illetmény fizetését kizáró körülmény fennállásának, amelyre figyelemmel a felperes a Bjt. 118. § (2) bekezdése értelmében nem jogosult illetményre.
A Kúria megjegyezte továbbá, hogy a Másodfokú Szolgálati Bíróság azon megállapítása, amely szerint a bírót a felfüggesztés időtartamára illetménye megilleti, az nem jelenti azt, hogy a Szolgálati Bíróság a Bjt. 118. § (2) bekezdését vizsgálta volna. A fenti megállapítás azzal összefüggésben tette a Szolgálati Bíróság, hogy jogosult az illetmény legfeljebb 50 %-ának négy hét időtartamú visszatartására.
A Kúria Mfv. II. 10.553/2012/6. sorszámú ítéletével a fent kifejtett indokokra figyelemmel a másodfokú bíróság részítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a fizetési felszólításban megjelölt marasztalási összeget 91.241.- Ft-ra leszállította, a késedelmi kamat kezdő időpontját 2011. december 27-re módosította, egyebekben a felperes keresetét elutasította.
A részítélettel el nem bírált követelésekre lefolytatott eljárás
Az elsőfokú bíróság a Másodfokú Szolgálati Bíróság határozatát megismerve ítélettel döntött a részítélettel el nem bírált, illetve a felemelt kereseti kérelemről. Ebben a részítélettel megegyező jogi következtetésre jutott és kötelezte az alperest 1.284.270.- Ft megfizetésére. Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése és keresetfelemelése folytán eljáró másodfokú bíróság a marasztalás összegét az időközben esedékessé váló igényrésszel növelve 1.578.288.- Ft-ban állapította meg. Az alperes felülvizsgálata során eljáró Kúria Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítéletével a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
Az Alkotmánybíróság előtti eljárás
A felperes a Kúria ítéletei ellen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál és kérte azok megsemmisítését. Álláspontja szerint az ítéletek sértik az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésében foglalt bírói függetlenséget. A bírói függetlenség magában hordozza az ítélkező bíró, a bírósági szervezet és a hivatásos bíró személyes függetlenségét is. A felperes szerint a hivatásos bíró személyes függetlenségének egyik biztosítéka a bírói tisztséghez méltó javadalmazás, amely a bíró gazdasági függetlenségét jelenti, ezt hivatott biztosítani a Bjt. 118. §-a is. A felperes szerint a Kúriának a Bjt. 118. §-ában biztosított garanciális szabályaival összefüggő jogértelmezése a bírói függetlenség sérelmét eredményezi, ezért alaptörvény-ellenes. A felperes arra is hivatkozott, hogy a függetlenség részét képező elmozdíthatatlanság szabályai is sérültek, mivel a Kúria ítélete egy olyan helyzetet idéz elő, amely őt akarata ellenére egy olyan döntésre kényszeríti, ami az elmozdíthatóságához vezet. Az összeférhetetlenségi előírások miatt a felfüggesztés ideje alatt sem végezhet más kereső tevékenységet, hiszen jogviszonya fennáll.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta és érdemben vizsgálta, mivel álláspontja szerint az alkotmányjogi panasz annak vizsgálatára irányul, hogy a támadott ítéletekben a Kúria olyan jogértelmezést követett-e, amellyel a bírói függetlenséget korlátozta.
Az Alkotmánybíróság az alábbiak miatt megalapozottnak találta az alkotmányjogi panaszt.
Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálata során először abban foglalt állást, hogy a bírói függetlenséget deklaráló Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése esetében helye van-e alkotmányjogi panasz előterjesztésének. A 26. cikkre való hivatkozás esetén az alkotmányjogi panasz előterjesztőjének az Alaptörvényben biztosított jogának a sérelmére kell hivatkoznia. Az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a bírói függetlenség nem alapjog, nem is a bíró kiváltsága, hanem a jogkeresők érdekét szolgálja. Ugyanakkor nemcsak igazságszolgáltatási alapelv, hanem egyes elemeiben a bíró Alaptörvényben biztosított joga és kötelezettsége. Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése a bírák szakmai és személyi függetlenségét is garantálja, így jogot biztosít a bírák mint a bírói szolgálatot ellátó természetes személyek részére a függetlenséghez. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panaszban hivatkozni lehet a bírói függetlenségre.
Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta meg, hogy a javadalmazás része-e a bírói függetlenségnek. Ebben a körben arra a következtetésre jutott, hogy a Bjt. 34. § (5) bekezdése a bírói javadalmazás a méltányos díjazáson túl a függetlenséget is hivatott biztosítani, éppen ezért a bírói javadalmazás a bírói függetlenség részét képezi.
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta továbbá azt is, hogy az új Bjt. 117-118. §-aiban foglalt rendelkezések összefüggésbe hozhatóak-e a bírói függetlenséggel.
Az Alkotmánybíróság a közigazgatási és igazságügyi minisztert kereste meg a fenti jogszabályhelyek megalkotásával kapcsolatos jogalkotói szándék megismerése érdekében. A miniszter válaszában arra mutatott rá, hogy a fenti jogszabályhelyek együtt értelmezhetők, a főszabály az, hogy a bírót a felfüggesztése idejére megilleti az illetménye, ehhez képest az új Bjt. 118. § (2) bekezdése egy kiegészítő szabályt tartalmaz, amely nem üresítheti ki a főszabályt. A miniszter az Mt. rendelkezéseinek az alkalmazása során ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy az abban az esetben alkalmazható, ha az új Bjt. 118. § (2) bekezdésének az alkalmazása az új Bjt. 118. § (1) bekezdését nem üresíti ki.
Az Alkotmánybíróság a jogszabályok értelmezése és a jogalkotói szándék megismerését követően arra a következtetésre jutott, hogy a Kúria kiüresítette az új Bjt. 118. § (1) bekezdésében foglalt főszabályt, amikor elsődlegesen azt vizsgálta, hogy az új Bjt. 118. § (2) bekezdése alapján a felfüggesztés tényétől függetlenül az adott időszakra megilleti-e a felperest az illetménye és az Mt-re utalva úgy döntött, hogy miután az indítványozó saját érdekkörében felmerült okból nem tudott munkát végezni az alperesnél, ezen igazolt távollét esetére a törvény szerint az alperesnek nem kell illetményt fizetnie és az ilyen igénynek nincs jogszabályi alapja.
Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel 2014. január 27-én kelt, 4/2014. (I. 30.) AB határozatában megállapította, hogy a Kúria Mfv.II.10.553/2012/6. számú, illetve az Mfv.I.10.692/2012/5. számú ítéletei alaptörvény-ellenesen korlátozták a bírói függetlenséget, ezért az ítéleteket megsemmisítette.
Dr. Boda Zoltán Krisztián
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság titkára
***