Kötelezhet arra a munkáltatóm, hogy munkaidőkeretben dolgozzak?

Amikor három évvel ezelőtt a céghez jöttem, a munkaszerződésben úgy állapodtunk meg, hogy a munkaidőm reggel 9:00 órakor kezdődik és 16 óra 20 percig tart. A munkáltató a napokban bejelentette, hogy 2014. januártól négy hónapos munkaidő-keretet szeretne bevezetni, melynek következtében a munkaidőnk másként alakulhat.

Mivel a gyermekemet én viszem és hozom el az óvodából, ezért nekem a munkaidő módosítása nem felel meg. Köteles vagyok munkaidőkeretben dolgozni?                                             

A munkarendet főszabály szerint a munkáltató egyoldalúan jogosult megállapítani. Ha viszont a felek megállapodtak a munkaszerződésben a munkarendről és a munkaidő-beosztásról, akkor ezt a munkáltató csak úgy tudja módosítani, ha a munkavállaló ehhez hozzájárul.

A munkavállaló nem köteles a munkaszerződés módosításhoz hozzájárulni. Lehetséges viszont, hogy az új munkarend miatt a munkáltató nem fogja tudni alkalmazni azokat a munkavállalókat, akik a módosításhoz nem járulnak hozzá. Ebben az esetben akár az is előfordulhat, hogy a munkáltató jogszerűen szüntetheti meg a munkavállaló munkaviszonyát felmondással. A felmondás indoka nem a munkaszerződés módosítás megtagadása lesz, hanem a munkáltató működésében rejlő ok, amely miatt a munkáltató nem tudja a munkavállalót a korábbiak szerint megállapított beosztásban foglalkoztatni.

 

Dr. Goda Mark
Ügyvéd és munkajogi szakjogász
Goda Ügyvédi Iroda