Munkát vállaltunk vagy megbízást?

A munkaviszony és a megbízási, illetve vállalkozási jogviszony elhatárolásának szempontjai a bírói gyakorlat tükrében.

Ugyan a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény nem tartalmazza a korábbi szabályozás (régi Mt. 75/A. §) munkavégzésre irányuló jogviszony típusának meghatározására vonatkozó szabályait, ugyanakkor a 27. §-ának (2) bekezdése rögzíti a színlelt megállapodás semmisségét, más megállapodás leplezése esetén pedig annak a leplezett megállapodás alapján történő megítélését írja elő. Egy munkaviszonynak a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoktól való elhatárolása szempontjából az elsődlegesen vizsgálandó körülmény a jogviszony önálló, vagy önállótlan jellege. A munkaviszonyokra jellemző ugyanis az alá-fölé rendeltség, amely elsősorban a munkáltató széleskörű utasítási jogában nyilvánul meg. Ennek értelmében a munkáltató a munkavégzés bármely részletére, annak módjára, idejére, helyére vonatkozó utasítást adhat a munkavállaló számára. Ennek a típusú függőségnek a megléte jellemzően a munkaviszonyt, hiánya pedig egy, foglalkoztatásra irányuló polgári jogviszonyt feltételez.

A következetes ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben egy adott feladat ellátására munkaszerződés és polgári jogi szerződés is köthető, a választás joga a feleket illeti, ezért a jogviszony minősítésénél a tényleges szerződéskötési akarat irányadó, és döntő jelentőségű (BH.2008.167.).

A munkavégzésre irányuló, polgári jog körébe tartozó jogviszonyok és a munkaviszony elhatárolása a jogviszony tényleges tartalmi elemeinek értékelése mellett lehetséges. E szerint minősítő jegyek a tevékenység jellege, a személyes munkavégzési kötelezettség, a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége és a munkavállaló rendelkezésre állása, továbbá az alá- és fölérendeltségi viszony. Értékelendőek továbbá az irányítási és ellenőrzési jog, a munkaidő beosztás meghatározása, a munkavégzés helye, a munka díjazása, a munkaeszközök használata, a biztonságos munkavégzési feltételek megteremtése és az írásbeliség.

Az alábbiakban az elhatárolás eredményét kísérlem meg bemutatni néhány eseti példán keresztül.

A biztosító

Az egyik perbeli esetben a felperes a biztosítási tevékenységgel foglakozó alperesnél az üzleti vezetői feladatokat megbízási jogviszony alapján látta el, míg a munkaviszonyra jellemző, a felek alá- fölérendeltségét a munkáltató széleskörű utasítási jogának érvényesülését, munkaidőbeli kötelezettség fennállását a per adatai nem támasztották alá. A Legfelsőbb Bíróság az eset kapcsán megállapította, hogy önmagában az a tény, hogy a felperesnek adott időpontban értekezleten kellett megjelennie, illetve hogy használhatta az alperes irodáját és eszközeit, önmagában nem alkalmas a munkaviszony fennállásának alátámasztására. Rögzítette továbbá a bíróság, hogy a felperes ugyan havonta részesült díjazásban, annak összege azonban teljesítménytől függően változó volt, és a közterhek elszámolása sem a munkaviszonyban történő foglalkoztatásra mutatott (Mfv.I.10.405/2010/7.).

A pénzintézet

Egy másik esetben a felperesnek az egyik pénzintézetnél fennállt munkaviszonya csoportos létszámleépítéssel megszűnt, mivel a munkáltatója egyesült egy másik pénzintézettel. Ezt követően a felperes a korábbi munkaszerződése alapján ellátott feladatait megbízási szerződés keretében látta el. Erre tekintettel a felperes kiváltotta az egyéni vállalkozói igazolványát, megvásárolta azt a személygépkocsit, amelyet az alperesnél használt. A Legfelsőbb Bíróság az eset kapcsán megállapította, hogy a felperes az alperes által meghatározott munkaidő beosztásban, az alperes által meghatározott munkahelyen, a korábbi felettesének utasításai szerint végezte rendszeresen a munkáját, egy konkrétan meghatározott munkakörben, a munkavégzésről kötelezően útvonaltervet vezetett, és a távolléte idejére a helyettesítéséről az alperes gondoskodott. Mindezekből okszerűen volt megállapítható – a tartalmát tekintve a felperes alárendeltségén és a függőségén alapuló –  munkaviszony fennállása, amelyben a munkáltató széles körben megvalósult utasítási jogköre kiterjedt a munkavégzés módjára, helyére, és idejére is (Mfv.I.10.598/2009/4.).

A fenti példához kapcsolódóan kiemelendő BH. 2008/6/167. számú eseti döntés, amely szerint önmagában az a körülmény, hogy a munkát végző személy korábban munkaviszony keretében végezte a munkáját, nem zárja ki polgári jogi megállapodáson alapuló jogviszony létesítésének lehetőségét a későbbi időszakra nézve. Amennyiben viszont a később létrehozott polgári jogi szerződés keretében a megbízott a korábbi munkaköri feladatait teljesíti változatlan tartalommal és módon, az újabb megállapodás színleltnek fog minősülni.

A vagyonvédelmi tevékenység

1.) Abban az esetben, amikor a felperes egyéni vállalkozóként kötött megbízási szerződést az alperessel vagyonvédelmi tevékenység ellátásra, a Legfelsőbb Bíróság megállapította (utalva az EBH.677. számú elvi bírósági határozatban foglaltakra), hogy a munkaviszonyra jellemző alá-, fölérendeltség, és széles körű utasítási jog fennállása esetén a jogviszony – függetlenül a szerződés elnevezésétől – nem minősíthető megbízási jogviszonynak, mert azt a szerződő felek akarata sem vonhatja ki a munkajog szabályai alól. A perbeli esetben az írásba foglalt megbízási szerződéstől eltérően a valóságban a munkajogviszonyra jellemző ismérvek voltak a fentiek szerint megállapíthatóak figyelemmel a harmadik személlyel történő helyettesítés meg nem valósulására, a szolgálati vezénylésre, valamint az őrzésre vonatkozó részletes szolgálati utasításra (Mfv.I.11.097/2009/3.).

2.) Egy másik jogesetben a felperesek annak megállapítását kérték, hogy az alperesekkel kötött vagyonvédelmi megbízási szerződés megnevezésű megállapodásaik érvénytelenek, mivel azok tartalma az Mt. rendelkezéseivel ellentétesek, ténylegesen munkaviszonyban álltak az alpereseknél. Az ügy tényállása szerint a szerződések szövegezéséből egyértelműen kitűnt, hogy a felek a vagyonvédelmi tevékenység ellátására megbízási jogviszonyt hoztak létre, a szerződések aláírásával a megbízottak kifejezetten úgy nyilatkoztak, hogy mindezzel tisztában vannak, és szándékuk ez irányú. A munkaügyi bíróság szerint a felperesek által ellátott tevékenység során a feladatok ugyan ismétlődtek – a felperesek huzamosabb ideig azonos helyen ciklikusan változó feladatokat végeztek – , mindez azonban a tevékenység jellegéből következett. A felperesek a munkájukat személyesen látták el, ugyanakkor az általuk megkötött szerződések rendelkeztek annak lehetőségéről, hogy maguk helyett helyettest állítsanak. A kihallgatott tanúk vallomásai alátámasztották, hogy a munkavégzésre való megjelenés időpontját, illetve annak tartamát a felperesek jelentősen befolyásolhatták, a foglalkoztatásuk során saját maguk határozhatták meg, hogy mennyi óraszámban kívánnak adott hónapban őrzési tevékenységet végezni, és ennek alapján történt meg a beosztásuk. A felpereseket a jogviszony fennállása alatt nem terhelte általános rendelkezésre állási és jelenléti kötelezettség, a beosztásuk készítése során szabadságot élveztek, illetve e körben a rugalmasság érvényesült. A felülvizsgálati eljárás során a Kúria az eset összes körülményeinek tükrében kifejette, hogy az ügyben első- és másodfokon eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy a felek által kötött szerződések nemcsak elnevezésükben, hanem tartalmukban is tartós megbízási szerződések voltak. A felpereseknek nem vitásan egy, az alpereseken kívüli harmadik Kft. által kijelölt területen folyamatos vagyonvédelmi tevékenységet kellett ellátniuk, amely során együtt kellett működniük a többi egyéni vállalkozóval, illetve az őrzött objektumban lévő gazdasági társaság munkavállalóival. Ez azonban önmagában nem alapozta meg a munkaviszonyban történő foglalkoztatást. A Kúria értékelte továbbá, hogy a megbízási szerződések egyik pontja szerint a megbízottak tevékenységüket személyesen, vagy az általuk megbízott vagyonőr útján voltak kötelesek gyakorolni, akinek tevékenységéért korlátlan felelősséget vállaltak. A szerződés ugyanezen pontja szerint az egyéni megbízott nem volt utasítható több szolgáltatási idő végzésére, mint amit ő maga önként nem vállalt. Mindezen előírások a megbízás létrejöttét támasztották alá tekintettel arra, hogy a munkaviszony alapvető eleme a személyes munkavégzés, az általános rendelkezésre állási-, illetve jelenléti kötelezettség (Mfv.I.10.468/2012/4.).

A vállalkozó

Egy másik jogesetben a Nemzeti Munkaügyi Hivatal ellenőrzést folytatott egy pulykahizlalással foglakozó cégnél, amelynek során a lefolytatott közigazgatási eljárás során megállapítást nyert, hogy a vállalkozás és egy magánszemély között ténylegesen nem vállalkozási-, hanem munkajogviszony jött létre, és kötelezte az ellenőrzés alá vont céget, hogy tegyen eleget a NAV felé történő bejelentési kötelezettségének. A bíróságok által lefolytatott eljárás során megállapítást nyert, hogy amennyiben egy tevékenység többféle jogviszonyban is ellátható, a minősítő jegyek értékelésén túl elsődlegesen azt kell figyelembe venni, hogy a szerződés megkötésekor a felek akarata milyen jogviszony létrehozására irányult. A meghallgatott felperesi képviselő nyilatkozata, a szerződéssel érintett magánszemély és a felperes alkalmazásában álló munkavállaló tanúvallomásai egyértelműen azt támasztották alá, hogy a felek vállalkozási jellegű szerződést kívántak kötni, szerződési akaratuk e kötelmi jogviszony létrehozására irányult, amelynek célja az érintett állattartó telep nyereségessé tétele volt. E körben tehát a felek eredménykötelemre irányuló szerződést kötöttek, így a céggel szerződő magánszemélynek (vállalkozónak) nem kizárólag a feladatok folyamatos, szakmailag megfelelő színvonalú ellátása volt a feladata, hanem egy meghatározott cél, méghozzá a telep nyereségessé tételének elérése (Mfv.II.10.620/2012/4.).

A könyvelő

A felperes megbízási szerződést írt alá, amely szerint az alperes számviteli- könyvelési- adózási és minden egyéb adminisztratív munka ellátásával bízta meg. A szerződés szerint a jogviszony tartama határozatlan idejű, a megbízott a megbízó eszközeivel és annak székhelyén látta el feladatait, heti 40 órás munkaidőben, alkalmazkodva a megbízó munkarendjéhez és igényeihez. A javadalmazás 100.000 forint + áfa összegben került megjelölésre azzal, hogy minden hónap 10. napjáig esedékes kiállított készpénzes számla alapján történt annak megfizetése. Az is rögzítésre került, hogy a felperes minden évben 30 nap rendes szabadságra jogosult, tevékenységét pedig az alperesi ügyvezető utasítása szerint kellett ellátni.

A munkáltatónál a munkaügyi felügyelőség ellenőrzést tartott, amely során megállapításra került, hogy a felperes tényleges foglalkoztatása munkaviszonyt takart.

A munkaügyi bíróság a tényállási elemek alapján megállapította, hogy a felperes személyes rendelkezésre állása, a munkáltató utasításának való engedelmesség kötelezettsége, a munka rendszeressége, állandó jellege és a munkavégzéssel járó folyamatos lekötöttség a munkáltató, valamint a munkavállaló közötti alá- fölérendeltség és utasítási jog, egyértelműen munkaviszonyra utaltak. A Legfelsőbb Bíróság az esettel kapcsolatban hangsúlyozta, a munkaviszony jelleget bizonyította az is, hogy a felperes a munkatársaihoz hasonlóan jelenléti ív vezetésére volt köteles, illetve szabadságos tömb kitöltését követően volt jogosult az évi 30 napos szabadság kivételére. Kiemelte továbbá, hogy önmagában az a körülmény, hogy a felperes díjazásának kifizetése számla ellenében történt, nem volt alkalmas a megbízásos jogviszony létrejöttének alátámasztására. Ezen túlmenően értékelte azt a körülményt is, hogy a felperes keresőképtelen betegsége idején munkavégzésre nem volt köteles, így a jogviszony jellegét érintően alaptalannak bizonyult az alperes azon hivatkozása, hogy ezen időszakban otthoni munkavégzést engedélyeztek részére (Mfv.I.10.063/2008/3.).

A football játékos

A jogesetben a felperes egyéni vállalkozóként 2003. július 2-án kötött megbízási szerződést az alperessel, amely alapján 2003. július 1-jétől 2006. június 30-áig terjedő határozott időben labdarúgó tevékenység ellátását vállalta azzal, hogy a szerződés fennállásának ideje alatt a megbízott játékjogának rendelkezési jogával kizárólag a megbízó rendelkezett. A felperes a megbízási szerződésben foglaltakat teljesítette, a leadott számláit azonban az alperes 2005. áprilisától nem fizette ki. Ennek következtében a felperes a Magyar Labdarúgó Szövetség Igazolási és Átigazolási Bizottságához fordult, amely jogerős határozatában megállapította, hogy az alperes a felperessel kötött szerződést megszegte azáltal, hogy bruttó 1.413.754 forintot elismerés ellenére nem fizetett ki, ezért a felperes a játékjogával szabadon rendelkezik, átigazolását az MLSZ jóváhagyja. A felperes a határozat meghozatalát követően azonnal más sportszervezethez hivatásos labdarúgóként átigazolt, az alperesnél a továbbiakban nem végzett tevékenységet.

A Legfelsőbb Bíróság ítéletében megállapította, hogy a felek által 2003. július 2-án megkötött szerződés nemcsak elnevezésében, hanem tartalmában is megbízási szerződés volt. Erre utalt, hogy a felperes esetében az alá- fölérendeltségi viszony nem érvényesült, számla ellenében történt a díj kifizetése és a közterhek elszámolása. Hangsúlyozta, hogy az alperes a felperes csapattársait is vállalkozási jogviszonyban alkalmazta, és nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a felperes foglalkoztatása az általánostól eltért volna. Az a körülmény, hogy a nap bizonyos szakaszaiban (edzéseken) a felperes személyes megjelenésére tartott igényt az alperes, a munkaviszony jelleget az adott esetben nem támasztotta alá. Mindebből következően az került megállapításra, hogy a felperes és az alperes között polgári jogi jogviszony állt fenn, így annak megszüntetésére sem a Munka Törvénykönyvében szabályozottak voltak az irányadóak (Mfv.I.11.059/2007/3.).

A rokkantnyugdíjas munkavállaló

A rokkant nyugdíjas felperes 2003. április 1-jétől végzett munkát az alperes által működtetett intézményben szociális munkásként. A felek megbízási szerződésnek nevezett megállapodást kötöttek, amelyet a felek munkavállalóként és munkáltatóként írtak alá. A felek a 2003. június 30-áig tartó határozott idejű szerződés lejártakor újabb, határozatlan idejű szerződést kötöttek. Az alperes a 2004. április 1-jei szóbeli jognyilatkozatával azonnali hatállyal megszüntette a felperes jogviszonyát.

Az alperes a perben vitatta a munkaügyi bíróság hatáskörét, mivel szerinte a felperessel fennállt jogviszony a kereseti kérelemmel ellentétben nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony volt, ami szóban, azonnali hatállyal jogszerűen megszüntethető volt.

A munkaügyi bíróság vizsgálta a munkavégzés tényleges körülményeit, és ennek alapján a munkaviszony fennállására következtetett, mivel a felperes rendszeresen az intézményvezető irányítása alatt, annak utasításai szerint, az alperes által meghatározott munkarendben és körülmények között végezte a munkáját. A jogviszony minősítését illetően kifejtette, hogy nem volt perdöntő jelentősége annak, hogy a felek a megállapodásukat miként nevezték el, és annak sem, hogy a megkötés előtt milyen tárgyalásokat folytattak. Úgy ítélte meg továbbá, hogy önmagában a rokkantsági nyugdíjban részesülés sem zárta ki a teljes munkaidős munkaviszony fennállásának megállapítását. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indokolásában az eset kapcsán kiemelte, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény nem a munkaviszony létesítésének kizáró feltételét, hanem a rokkantsági nyugdíjra jogosultság feltételét határozza meg. Ennélfogva a rokkantsági nyugdíjban részesülő munkavállaló munkaviszonyát a tényleges munkavégzés alapján kellett elbírálni, a társadalombiztosítási ellátásra jogosultság megítélése nem képezte a munkaviszonnyal kapcsolatban indult munkaügyi pernek a tárgyát. Hangsúlyozta továbbá, hogy a felek – egyező előadásuk alapján – a szerződéskötés előtt csupán abban állapodtak meg, hogy a felperes havi 70.000 forint díjazásért szociális munkásként fog munkát végezni az alperesnél, ami önmagában nem bizonyította a megbízási jogviszonyban való megállapodást. Ezért az alperes a megbízási jogviszony létrejötte alátámasztásaként alaptalanul hivatkozott a szerződéskötést megelőző tárgyalásokra. A fentieket összegezve elmondható, hogy amennyiben a rokkantsági nyugdíjra tekintettel a felek szándéka megbízási szerződés kötésére irányult volna, de a megvalósult jogviszony tartalma szerint munkaviszonynak minősült, a rokkantsági nyugdíjra jogosultság feltételeitől függetlenül a teljes munkaidős munkaviszony fennállása a tényleges helyzet alapján megállapítható volt (Mfv.I.10.072/2007/4.).

A takarító

Ebben a jogesetben a felperes 2009. június végén az alperessel egy másik kft. által üzemeltetett fitneszterem takarítási munkájának ellátásában állapodott meg. A takarítási tevékenységet 16 órától a terem 22 óráig történő nyitva tartásáig, esetenként azt követően, illetőleg hétvégén is kellett végezni. A felperes, aki ebben az időszakban közalkalmazottként dolgozott, úgy állapodott meg az ügyvezetővel, hogy a munkát esetenként egyetemista lánya is végezheti. A jogviszony fennállása alatt a felperes a lányával a feladatokat a munkaidő egyeztetésével ténylegesen is megosztotta, többnyire azonban azt a lánya látta el.

A munkaügyi bíróság a munkaviszonyra jellemző minősítő jegyek vizsgálata kapcsán az alábbiakat állapította meg. Az ügyvezető a felperestől csak a feladat megoldását kérte, a személyes munkavégzési kötelezettséget azonban nem igényelte. A felperes nyilatkozata szerint a lánya munkabére az ő munkabérében került elszámolásra, holott a munkabér személyhez kötött járandóságnak minősül. A felek a munkaidő tartamában kifejezetten nem állapodtak meg és a felperest személyes rendelkezésre állási kötelezettség sem terhelte. A munkaügyi bíróság megállapítása szerint továbbá a jogviszonyból hiányzott a munkaviszonyt jellemző szigorú alá- és fölérendeltség is, amelyből a munkáltatót megillető egyoldalú irányítási és utasítási jog is következhetett volna. Ezt elsősorban a felperes azon előadása támasztotta alá, amely szerint az utasításokat az alperessel munkaviszonyban nem álló személyektől kapta. A másodlagos minősítőjegyek vizsgálatának eredményeként kiemelte, hogy az alperes utasítása a tevékenység ellátására vonatkozott, de nem terjedt ki a munkavégzés minden fázisára. A munkaidő betartását nem az alperes határozta meg. Maga a felperes nyilatkozata is azt támasztotta alá, hogy a felek konkrét munkaidőben nem állapodtak meg, a megbeszélés csupán a munka tényleges ellátására vonatkozott. Az elvégzett munka díjazása körében hangsúlyozta, hogy a felperes számla kibocsátását vállalta, amely szintén nem utalt munkaviszonyra. A Kúria az eset kapcsán kiemelte, hogy a felperes személyes munkavégzési kötelezettségének hiánya, az alá-és fölérendeltség, valamint az utasításadási kötelezettség fennállása nélkül a felek közötti jogviszonyt nem lehetett munkaviszonynak minősíteni (Mfv.II.10.214/2012/5.).

A fentiek összegzéseként elmondható az ítélkezési gyakorlat tükrében, hogy a feleket megillető szerződéses szabadság alapján egy tevékenység tekintetében a megengedett szerződéstípus megválasztása és a választott szerződés megkötése után a felek létrejött jogviszonya akkor szerződésszerű, ha lényegi elemeiben, tartalmában, a jogviszony fennállása alatt megfelel a választott szerződéstípusra vonatkozó jogszabályoknak.

Dr. Csondor Katalin A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírósági titkára

***

A szerzői jog jogosultja fenntart minden másolással, terjesztéssel, többszörözéssel kapcsolatos jogot. Tilos a cikkek, egyéb tartalmak teljes vagy rövidített formában történő másolása, nyilvánossághoz közvetítése, újraközlése. Tilos továbbá a honlap tartalmát adatbázisba lementeni. A honlapon található tartalom bármely eleme csak a szerzői jog jogosultjának előzetes engedélyével használható fel (ÁSZF).