A Philadelphia című Oscar-díjas amerikai filmdráma már a 90-es évek elején felhívta a figyelmet a HIV/AIDS betegek társadalmi és munkaügyi szempontból ellehetetlenült helyzetére, azonban évtizedek teltek el, amíg a jogalkotás reagált a jelenségre. Nézzük meg, milyen jogok illetik meg napjainkban a HIV/AIDS beteg dolgozókat, és a munkáltatóktól mit vár el adott esetben a jogalkotó.
Hazánkban nem jelentkezik tömegesen – vagy még latens – a HIV/AIDS betegek társadalmi helyzetének és foglalkoztatásának problémája, azonban ha globálisan tekintünk a világra, elmondható, hogy mióta a HIV vírus megjelent, jelentős munkahelyi problémává vált. A világon – 2012. évi adat szerint – 35 millió HIV fertőzöttet tartanak nyilván. A statisztikák szerint az aktív HIV-fertőzött dolgozók többsége 15-49 éves, akik tulajdonképpen a munkaerőpiac legaktívabb és legproduktívabb szegmensébe tartoznak. A munkáltatók legtöbbször tapasztalt, értékes munkaerőt veszítenek az AIDS miatt, akiket nagyon nehéz pótolni.
Ahhoz, hogy megértsük a probléma lényegét, tisztázni kell három alapfogalmat:
1.) A HIV egy immunhiányt okozó vírus, mely ellen nincs gyógymód, de a tünetek kezelhetők. Lényeges, hogy ha a HIV fertőzött személy időben megkapja a szükséges kezelést, további 20-30 évig is élhet, tünetmentesen, munkaképes (!) állapotban. A magyar Nemzeti AIDS Stratégia dokumentum rögzíti, hogy „mára a HIV/AIDS-betegség egy krónikus, jó életminőséget engedő, kezelhető betegséggé vált”.
2.) Azon személy minősül AIDS-betegnek, aki a HIV vírussal megfertőződött, emiatt az immunrendszere legyengült, és megbetegedett. A fertőzés és a megbetegedés között eltelt idő személyenként eltérő, de kezelés nélkül a legtöbb embernél 5–10 év a lappangási idő. Ezen időszak alatt a legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogy HIV-fertőzött. Amikor jelentkeznek a betegség tünetei, az adott személy kezelés nélkül általában 1,5–2 éven belül meghal, viszont ha kezelésben részesül, a kezelések hatására felépülhet a betegségből, és nem lesz többé AIDS-beteg: bár HIV-fertőzött marad, tünetmentesen élhet tovább.
3.) Fertőzés veszélye: A HIV-vírus a testnedvek útján (vér, ondó, hüvelyváladék, anyatej) terjed, és a nedves vagy sérült bőrfelületen át jut a szervezetbe. Mindennapos érintkezéssel nem lehet elkapni, ahogy köhögés, tüsszögés, csókolózás vagy közös edényhasználat vagy mosdó- WC használat útján sem. Szúnyogok és más vérszívó rovarok sem terjesztik.
A társadalmi és egyben munkaügyi probléma abból adódik, hogy a HIV fertőzött, de tünetmentes és munkaképes személy a megfelelő körülmények biztosítása mellett betegsége mellett is dolgozhatna, azonban a HIV/AIDS betegségről kellő információval, felvilágosítással nem rendelkező társadalom a beteget azonnal kirekeszti nemcsak a társadalmi életből, hanem a munka világából is. Ugyanakkor az érintettnek tovább kell élnie a betegségével: fenn kell tartania magát és a családját, és bár képes lenne megfelelő színvonalú munkavégzésre, általában nem veszik fel sehova. Jellemző, hogy az érintett személy rendszeres szociális ellátást a betegségére tekintettel nem kap, csak egészségügyi kezelésre jogosult (ha egyáltalán ez az adott országban elérhető), az illető gyakorlatilag ellehetetlenül. A problémát fokozza, hogy az esetek többsége latens marad, hiszen a betegsége miatt a munkahelyéről elbocsátott munkavállaló, általában nem fordul bírósághoz, mert nem kívánja a betegségét nyilvánosságra hozni, félve a teljes társadalmi kirekesztettségtől.
Gyakorlatilag a mérleg egyik oldalán a HIV/AIDS beteg alkotmányos alapjogai állnak (emberi méltósághoz, egyenlő bánásmódhoz, munkához, személyes adatok védelméhez való jog, stb.), míg a másik oldalon más személy egészséghez való joga áll.
Nemzetközi szinten felismerték, hogy a HIV/AIDS betegséget globálisan csak akkor lehet megelőzni és terjedését visszaszorítani, ha ismerjük a betegség természetét és tudomásunk is van róla, azaz nem marad latens. Mit jelent ez a munkajog világában?
Az évek során megváltoztak az általános foglalkoztatási alapelvek, a jogszabályok és a vállalati irányelvek, hogy tisztázzák a HIV/AIDS-probléma munkahelyeken történő kezelésének módját. Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO, International Labour Organization) elfogadta a HIV/AIDS munkahelyeken történő kezelési gyakorlatának kódexét (Code of Practice on HIV/AIDS in the World of Work) és közzétette a 2010. évi 200. számú HIV/AIDS Ajánlást. Ezen dokumentumok alapját olyan elvek képezik, mint az egyenlő bánásmód, a nemi egyenlőség, az egészséges munkakörnyezet, a HIV-szűrés kérésének tiltása munkaerő-felvétel esetén, a személyes adatok védelme és a HIV-pozitívnak bizonyult alkalmazottak munkaviszonyának fenntartása.
Az ILO kódex szerint a HIV-vírust és az AIDS-et ugyanúgy kell kezelni a munkahelyen, mint bármely más betegséget, vagyis nem elhatárolódni kell az érintettektől, hanem tevékenyen szerepet vállalni élet- és munkakörülményeik javításában. Feltételezett vagy valós betegség miatt tilos megbélyegezni, diszkriminálni a HIV-fertőzött vagy AIDS beteg dolgozókat.
Egyetlen alkalmazott sem bocsátható el pusztán azért, mert kiderült róla, hogy HIV-fertőzött vagy AIDS-beteg. A munkavégzést mindaddig lehetővé kell tenni, ameddig – orvosi szempontból – a munkavállaló képes megfelelően ellátni feladatait. Ha ez leromlott egészségi állapot miatt már kevésbé lehetséges, az ésszerű alkalmazkodás keretein belül felmerülnek az alternatív munkabeosztási lehetőségek, úgymint részmunkaidő, távmunka és a rugalmas betegszabadság.
A foglalkoztatottakat vagy az álláskeresőket a munkaadó nem kötelezheti a HIV-szűrésre, és a későbbi rutinvizsgálatok, menedzserszűrés vagy pályaalkalmassági vizsgálatok során sem lehet kényszeríteni az alkalmazottat, hogy HIV-szűrésen vegyen részt. Kivételt ez alól csak azok a munkakörök jelentenek, ahol a dolgozók foglalkozásuk gyakorlása közben (pl. egészségügy) emberi vérrel, ondóval vagy hüvelyváladékkal érintkeznek, illetve kötelező a szűrés az invazív beavatkozást végző egészségügyi dolgozóknál.
Az ILO Ajánlásban foglaltak szerint a munkavállalók nem kötelesek bejelenteni fertőzöttségüket vagy betegségüket a munkaadónak, sőt arra sem kényszeríthetők, hogyha ilyen jellegű információt tudnak meg az egyik kollégájukról, továbbadják azt a vezetőnek. A személyes adatok védelme ez esetben is megilleti a munkavállalókat: a HIV-vel/AIDS-szel kapcsolatos információkat bizalmasan kell kezelni és az orvosi feljegyzések között kell tárolni, csak az érintett személy beleegyezésével lehet nyilvánosságra hozni.
Emellett a munkáltatónak azt is szem előtt kell tartani, hogy minden dolgozója számára biztonságos környezetet teremtsen, ezért meg kell tennie minden óvintézkedést – tájékoztatás, a dolgozók oktatása, esetleges védőfelszerelés, elsősegély –, ha HIV-fertőzött vagy AIDS-beteg dolgozik a cégnél.
Az ILO stratégiája szerint hasznos, ha a munkáltatók tájékoztatják a dolgozókat a vállalat HIV-vel/AIDS-szel kapcsolatos politikájáról, esetleg különféle programokat, fórumokat szerveznek, hogy a témával kapcsolatban felmerülő kérdésekre válaszolni tudjanak. Ez számos multinacionális nagyvállalatnál már nagyon jól működik (pl. Levi Strauss & CO: A HIV/AIDS kezelése a munkahelyen című interneten is közzétett belső útmutatót ajánlom figyelmébe mindenkinek).
Összegezve elmondható, hogy felismerték a megelőzés szempontjából annak jelentőségét, hogy ha nem kirekesztő, hanem segítő légkört alakít ki a munkáltató (de beszélhetnénk az egész társadalomról is), akkor
- a munkavállaló meg meri osztani a betegségével kapcsolatos információt másokkal, így sokkal könnyebb az odafigyelés, a megelőzés a munkahelyen (pl: munkakör megváltoztatása, védőfelszerelés biztosítása, stb.), mintha HIV/AIDS betegségét titkolva dolgozna az érintett,
- az önmagát egészségesnek tartó személy – az oktatások, információk hatására – önként is felvállalná a szűrővizsgálatot, mely a korai felismerést és kezelést teszi lehetővé, ezáltal megakadályozná, hogy akaratlanul (mert nem tudja, hogy beteg) másokat megfertőzzön.
Az ILO felmérése szerint bár a HIV-fertőzöttek 90 százaléka aktív dolgozó, munkahelyükön még mindig inkább diszkriminációval, mintsem hatékony segítséggel találkoznak. Az ILO munkahelyi toleranciatréning szervezésével is segít: nemrég 23 ország 300 nagyvállalatának csaknem 300 ezer dolgozója vett részt AIDS-felvilágosításban az ILO program keretében.
A hazai szabályozás az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben (Ebktv.) szabályozza az egészségi állapot alapján alkalmazott diszkrimináció tilalmát, részletesebb szabályozást nem találunk a fentiekben ismertetett témakörben. Felvetődik a kérdés, hogy a hivatkozott ILO Ajánlás és Kézikönyv (Kódex) kötelező erejű-e a hazai jogalkalmazást tekintve.
Az ILO Ajánlás nem kötelező erejű, de olyan nemzetközi zsinórmérték, melynek figyelembevétele és alkalmazása indokolt, ezt támasztja alá, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága HIV/AIDS beteg munkavállalók ügyeiben hozott döntéseiben az ismertetett ILO által kidolgozott elvek érvényre jutnak.
Dr. Bonnyai Réka
A Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság titkára
***