Közalkalmazottként helyezkedtem el, azonban a kinevezésem nem tartalmaz próbaidőre vonatkozó rendelkezést. Ezen azért lepődtem meg, mert az állásinterjún a munkáltatóm még tájékoztatott is arról, hogy az első három hónap próbaidőnek minősül, mely idő alatt bármelyik fél indokolás nélkül megszüntetheti a közalkalmazotti jogviszonyt. A kérdésem ebből kifolyólag az, hogy amennyiben a kinevezés a próbaidőre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz, akkor ez azt jelenti, hogy próbaidő nem alkalmazható, vagy ennek ellenére is próbaidőnek számít a jogviszonyom első három hónapja?
Goda Mark bejegyzései
A mediáció mint alternatív vitarendezés
A bírósági közvetítés lehetőségei a munkajogban
A mediáció, vagy más néven közvetítés egy konfliktuskezelési módszer, melynek folyamán egy pártatlan, semleges fél segíti a feleket abban, hogy egymással megállapodásra jussanak. A mediáció egy peren kívüli, permegelőző, perbefejezést elősegítő eljárás, amely azokban az esetekben alkalmazható hatékonyan, amikor a feleket a jövőben is összeköti valami, ami miatt együtt kell működniük. Általában a felek tartós személyes, hosszú távú kapcsolataiban keletkezett konfliktusok megoldására nyújthat a mediáció segítséget.
Adókedvezmények, járulékfizetési alsó és felső határok
A minimálbér emeléssel kapcsolatos főbb közvetlen és közvetett hatások
Azt már megszokhattuk, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum összege évről évre emelkedik. A 2021-es minimálbér elfogadásának folyamata azonban a korábbi évektől eltérően folyt: egyrészt ? bár a KSH adatai alapján a bérdinamika 2020-ban sem csökkent ? a koronavírus gazdasági hatásaira (is) tekintettel egy óvatosabb emelés született: a minimálbér 4 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 3,8 százalékkal növekszik. Másrészt, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 20/2021. (I. 28.) Kormányrendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) 2021. január 28-án került kihirdetésre, és az csak 2021. február 1-jével lép hatályba és az először márciusban, a februári bér kifizetésekor lesz érezhető.
A munkaviszony módosulása vagy a munkaszerződés módosítása?
Társaságunknál gyakran áll elő olyan helyzet, melynek következtében módosulnak a foglalkoztatás feltételei. Évente változik a minimálbér és a garantált bérminimum, egyes munkavállalókat időközönként a munkaszerződéstől eltérően, pl. más munkakörben vagy más munkavégzési helyen foglalkoztatunk évente legfeljebb 44 beosztás szerinti munkanap erejéig.
A minimálbér és a garantált bérminimum 2021. február 1-jétől
Megállapodtak a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről
Home office: amit lehet és amit nem
A home office sokunk számára vált mindennapossá, de legalábbis rendszeressé az idei évben, és bár egyre nagyobb gyakorlatunk van a munkavégzés ezen formájában, mégis érdemes tisztán látnunk, mekkora rugalmasságot jelenthet számunkra az otthoni iroda, jogunk van-e nemet mondani az otthoni munkavégzésre, és be kell-e kapcsolnunk a kameránkat, ha a főnökünk erre kér minket. Munkajogászt kérdeztünk arról, hogy milyen lehetőségeink és kötelezettségeink vannak az otthoni munkavégzés során. Dr. Goda Mark, ügyvéd és munkajogi szakjogász segít eligazodnunk a témában.
